Gyilkos titok

32.fejezet

-Még be se mutatkoztam. Casimir vagyok. - nyújtotta felé a kezét.
-Antonia. - fogadta el. - A barátja hogy van, akiről múltkor mesélt?
-Már jobb helyen van. - szólalt szomorkásan mégis enyhén mosolyogva, ahogy a régi szép, közös emlékeire gondolt.
-Ó, basszus... Részvétem.
-Nem tudhattad, nem is mondtam. - nézett rá. - Már két éve történt.
-Megkérdezhetem...mitől...?
-Az ellenség ölte meg. Egy fúria.
-Azokat még nem láttam.
-Légy óvatos velük. A magunk fajtákra vadásznak. Azután történt, hogy megsérült. Neki harmadfokú égése volt, a gerincét is érintette. Ezért tartott olyan sokáig felépülnie. Nem ez volt az első csatája azután, de a legkeményebb. Egyetlen óvatlan pillanatába került az élete. Ezek a fúriák okosak, az ellenséget nem mindig jó alábecsülni. Bossszút álltam, amint kiderítettem melyik klán volt és csináltam egy tervet. Tökéletes volt.
-Jól tetted. - eresztett meg egy halvány félmosolyt Antonia. - A helyedben én is ezt csináltam volna.
Beállt a csend közéjük. Doune most szólalt meg először.
-Egyébként megkérdezhetem, hogy maga miért itt van? Tudtommal Blaidd-hoz tartozik.
-Nem messze innen sérültem meg, ezért idejöttem. Múltkor is a környéken volt csatám. A hibridek kezdenek betörni.
-Ahh, ne mondd... - forgatta meg a szemét Antonia. - Hibridek... Csak nem vámpír-varázsló?
-Az is.
Antonia tekintete gyűlöletet tükrözött, ahogy maga elé bámult.
-Volt hozzájuk balszerencséd?
-Az nem kifejezés...
-Ők gyújtották ránk a raktárépületet.
-Ezek a köcsögök?
-Igen. - helyeselt Antonia.
-Egyiküket még ígyis elfogta.
-Nem hagyhattam futni a szemem előtt.
-Kis híján az életébe került. Ha nem találjuk meg.
-Pontosan. Ha... Már mindegy azon rágódni, ami elmúlt. 
Az újboli csendet ezúttal Ethan sürgős hívása szakított meg, miután el is ment.
-Ha jól sejtem sokáig nem tudtál a világunkról, igaz?
-Igen. Én nem ebben nőttem fel. Nincs egy éve, hogy tudok erről az egészről.
-Akkor van még mit tanulnod.
-Igen, bőven.
-Sheila vagy Hildred?
-Hildred. Kábé egy hónapja.
-Gratulálok.
-Köszi.
-Még járok majd erre máskor is, hátha összefutunk.
-Oké. Remélem így lesz.
-Én is.
Beletelt egy jó kis időbe, mire Jack visszatért hozzájuk.
-Végeztem.
Antonia felállt Casimir mellől.
-Örülök a találkozásnak. Szia.
-Én is, Antonia. Gyógyulj hamar.
Csak biccentett és követte a motorig barátját. Felvették a felszereléseiket és útnak indultak. Körülbelül félúton jártak, mikor Jackson megállt egy nyugis helyen. Bukósisakján lévő lapot felhajtotta, Antonia is így tett, kezeit térdeire helyezte. Jack nem tudta hogyan kezdjen bele, utasa mégis sejtette mit akar.
-Mi történt? Tele vagy hegekkel.
Válasz helyett előre hajtotta fejét, a felnyitott lap súrolta Jackson hátát, aki látta őt a tükörben. Erre Antonia nem is gondolt, így átláthatott az érzelmei elé húzott maszkján, a szomorú arcát figyelte.
-Inkább nem mehetnénk tovább? Csak...menjünk.
-Oké.
Antonia lecsukta a sisakot. Jack még várt egy kicsit, de ő is követte példáját. A motort beindította és tovább száguldott miután Antonia átkarolta őt. Jackson házához érve se beszéltek egymással. Antonia egy keveset bajlódott a sisak kikapcsolásával. Egyre jobban idegesítette, ezért Jackson segített neki. Eltolta Antonia kezeit és hátrabillentette a fejét. Lazított az övön, majd könnyedén kicsatolta, levette a fejéről. A védő mellényel is segített, utána fogta a cuccait és mind bevitte a garázsba.
-Kérsz gyümölcs salátát?
-Nem, köszi.
-Turmix vagy shake?
Antonia megrázta a fejét.
-Most nem kell semmi.
Jackson összedobott magának egy shake-et.
-Arra gondoltam holnap haza megyek egy rövid időre. Már két hete itt vagyok és úgyse haladtunk semmit se.
-Azt azért nem mondanám. Egész jól fejlődsz a helyzetedre tekintve. Lassan, de biztosan. Nem kell rohanni. Viszont, ha haza akarsz menni megértem, de majd gyere vissza.
-Oké.
Antonia napja ma inkább a pihenésről szólt. Jackson nem mozdult mellőle. Vigyázni akart rá. Időnként érdeklődött kér-e valamit, de egy fájdalomcsillapító kivételével sose. Másnap Jack az utcáig elkísérte, majd elváltak útjaik. Antonia még induláskor írt Emmett-nek, a varázsló már kint várta őt.
-Matty!