Gyilkos titok

..

-Hol van Antonia?! - üvöltötte a képébe.
-Fent. - szólalt meg kicsit habozva.
Láthatóan elhitte. Kicsit arrébb vonult telefonálni, addig Anthonia elbújt a konyhapult mögött. Jo a túl oldalához ment, és intett, mikor a nappaliban volt már a férfi. Így a lány megúszhatott egy szidást. A fiatal férfi furcsálva nézte őket, ugyanis nem tudta miért történt ez. Ő még nem ismeri annyira jól. Az este szokásosan telt. Kínzó lassúsággal, Antonia csak forgolászott. Másnap dél körül unottan, ürességgel a szemében leült a bárszékek egyikére a konyhában.
-Kérsz valamit, Kincsem?
-Nem, köszönöm, Melany. - erőltetett magára egy kedves kis mosolyt.
Ám ez hamar eltűnt arcáról, ahogy Marcus részegen betántorgott a bejárati ajtón. Hope nem különített rá nagyobb figyelmet. Mikor apja eltűnt a szobájában nem sokkal később a fiatal őr, Emmett felváltotta őt a konyhában.
-Szia, Hercegnő.
-Szia.
-Ebéd után elmehetnénk megint sétálni.
-Nincs kedvem.
-Tegnap is ezt mondtad, végül egész jó kedved lett. Ráadásul holnap suli. Kell egy kis kimozdulás, hogy ne hirtelen zúduljon rád az emberiség.
Hope magában igazat adott neki, de így se sok kedve van.
-Mi lesz az ebéd? - érdeklődött Emmett.
-Gyümölcsleves, rántott csirke sült krumplival, desszertnek pedig banán kenyér és citrom krém.
-Gondolom ezeket te is szereted Hope. - bökte meg finoman a látszólag más világban járó lányt.
-Hmm? - eszmélt fel. - Nem vagyok éhes.
A fiú vállat rántott és lopott egy szál sült krumplit.
-Akkor is megtömlek. - jelentette ki természetesen.
-Én inkább menekülök. - állt fel és indult el lassan, ugyanis nem számított rá, hogy Emmett betartja a szavát és el akarja kapni.
Két óra múlva, mikor már Hope mindenből evett a fiú elrángatta sétálni is. A lány tanítgatott a fiúnak gördeszka trükköket. Egy óra elteltével valamire felfigyelt és ott hagyta Emmett-et, aki belemerült a gyakorlásba.
-Na? Milyen volt? - nézett fel. - Hová lettél? - tekintett körbe.
Épphogy észrevette bemenni egy szűk, zsákutcába.
-Antonia! - vette fel gyorsan a deszkát, hogy utána kocogjon. - Mit csinálsz?
-Te is hallod? Valami csipogós szerű hang jön innen.
-Igen, hallom. De ez nem jelenti azt, hogy egyből rohanni kell a hang után. Bármi lehetett volna itt.
-Jaj, ne parázz már… - forgatta meg a szemeit.
Folytatják útjukat a szemetes környezetben, mígnem fel nem erősödött teljesen a hang. Egy kupac doboznál állnak, amiket elkezdtek nyitogatni. Az ötödiknél jártak, egy aranyos kölyök vadászgörény fogadta őket kibontás után.
-Aww…nézd! - emelte ki óvatosan Hope.
-Megsérült. - állapította meg az egyértelműt.
-Igen, azt látom.
Egy nagyobb seb tátong az állatka oldalán, vérbe borítva őt és Hope kezét.
Vigyük el egy orvoshoz. Légyszii!
-Oké.
Emmett előkotort a zakója belső zsebéből egy halványkék színű ruha zsepit. Igazából nem is tudja miért szokott nála lenni, ugyanis rendes papírzsepit használ. Legalább most jól jött nekik. Az állat sebére tekerte és finoman rakott rá egy csomót, hogy szoros legyen, de azért ne fulladjon meg. Mindketten felálltak a gördeszkára (ami enyhén kínos volt számukra) és elmentek az állatorvoshoz. Az utolsó métereket már futva tették meg.
-Jó napot. - lihegte a lány.
-Jó napot.
-Találtunk egy kölyök vadászgörényt, megsebesült.
-Charles! Egy kisállat megsérült! - kiabált be az orvoshoz egy harmincas éveiben járó férfi. - Megengedi? - nyúlt az vadászgörényhez, amit át is adott a lány. 
Két kézbe fogva sietett be a Charles nevű férfihez.
Fél óra alatt kész lett. Charles, aki őszülő hajú, negyvenes évei végén jár -, de mindezek ellenére jól tartja magát - kiment Hope-hoz és Emmett-hez.
-Szerencsére a seb nincs elfertőződve. Egy-másfél hét múlva meggyógyul. A kendő nagyon jó ötlet volt, így nem vesztett sok vért. A maga ötlete volt? - a testőr bólintott. - Sejtettem. Megakarják tartani az ifjú uraságot, vagy itt hagyják?
Hope tanácstalanul nézett a mögötte álló férfira, aki hasonlóképpen pillantott rá vissza.
-Nincs szívem itthagyni… Ha már megmentettük nem akarom, hogy egyedül legyen. - gondolkodott hangosan Hope.
-Holnap vásárolhatunk neki megfelelő dolgokat. - ajánlotta fel Emmett, amin a lány csak bólintott.
-Magunkkal visszük.
-Remek! Egy csodás, szerető otthonra lelt. Legalább a kutyusnak is lesz egy társa. - borzolta össze Cassidy fején a szőrt.
-Igen.
-Nyolc nap múlva hozzák vissza. Megnézzük hogy javult és kiszedjük a varratot. 
-Rendben.

Itt is a fejezet vége. Remélem tetszett. Legyen csodás napotok! Sziasztok!