Gyilkos titok

..

-Úgy tűnik nem voltam elég világos. Hagyd őt békén, ha kedves az életed.
-Chh…azt hiszed meg tudsz ijeszteni? Egyáltalán nincsen közöd ahhoz, hogy kivel mit csinálok. - ragadta meg a lány kezét, mire szaporábban vette a levegőt, pánikolni kezdett.
-Oké. Most fogyott el a türelmem. - húzott be a fiúnak teljes erejéből.
Antonia Carl mögé ment. Emmett ellökte magát az autótól és odasietett ráhozva szegény lányra a szívinfarktust.
-Ne érj hozzám! - szólt rá reflex szerűen.
-Bocsánat. - tette fel a kezét védekezve.
Ez idő alatt Carl csak püföli a fiút.
-Hé! Uraim, hagyják abba.
Szavai nem értek semmit, így szétválasztotta őket. Antonia nem is nagyon értette Carl miért ment neki úgy, hisz csak annyit árult el róla, hogy valamiért rászállt.
-Mégis mi folyik itt?
-Ez a seggfej zaklatja Antoniát. Nem ez az első.
-Még számolunk! - viharzott el az említett.
-Köszönöm Carl, neked is. - fordult az őr felé.
-Nincs mit. Ma se jössz a kávézóba? - a lány csak fejet rázott. - Okés, nem baj. Csak…hiányzol nekünk.
-Mostanában sok a dolgom.
-Értem. Majd máskor. - mosolygott rá halványan. - Szia.
-Szia. - köszönt el és beszálltak az autóba.
-Ben volt az? - érdeklődött Jo.
-Igen.
-Milyen Ben?
-Úgy hívják a srácot, akivel Carl összeverekedett.
-Miért szokott piszkálni?
-Mert nincs jobb dolga. - forgatta meg szemeit a lány és Emmett-re pillantott. - Hosszú sztori.
-Őt és a fiút össze akarják házasítani, de Antonia nem akarja.
-Ez a Ben pedig rád szállt... - nézett a lányra, aki sóhajtva bólintott.
Antonia otthon neki állt festeni. Már a felénél járt, mikor kopogást hallott.
-Igen?
-Emmett vagyok.
-Gyere csak.
-Mi újság?
-Semmi. - fordult felé a székkel és kezeit ölébe ejtette.
-Látom festesz. Megnézhetem?
-Még nincs kész.
-Nem baj. - ment közelebb. - Már most látom, hogy ez is egy remek mű lesz, mint a többi.
-Ugyan már…
-Szerintem el kellene vinned őket egy kiállításra.
-Gondolod?
-Igen. Még zsebpénzed is lenne belőle.
Antonia elnézett a kiállított festményeire. Amelyen paplan van úgy nézte, mintha a világ titkai lenne ráírva.
-Ma a sulinál… - kezdte a fiú. - Rám kiabáltál, hogy ne érjek hozzád. Persze megértem meg minden, de van különösebb oka?
-Nem, nincs. - hazudta.
-Olyan ijedtnek tűntél… A zaklatós miatt?
-Igen.
-Mit tett?
-Mindegy, már megtörtént, vagyis csak majdnem. Úgysem hinnél nekem ha elmondanám. - állt fel kissé idegesen.
-Dehogynem! Miért ne hinnék neked? - a lány csak sóhajtott, de nem szólalt meg. - Antonia…?!
-Meg akart erőszakolni. - hadarta el még idegesebben.
A testőr megszeppent.
-S-sajnálom. Ugye nem sikerült neki?
-Nem. Kimásztam az ablakon. Vagyis inkább leestem, részlet kérdés.
-Hiszek neked.
-Anyuék nem hittek…megvertek.
-Sajnálom.
-Tudod mit? Átgondolom az ötleted. El akarok innen költözni és ahhoz pénz kell. 
-Ne hozz hirtelen döntéseket. Rosszul sülhetnek el. Szerintem ez nem egy olyan jó ötlet. Csak tizenöt vagy, túl fiatal. Nem szabadna egyedül lenned. Ki vigyázna rád?
-Figyelj, egész életemben bezárva éltem. Soha nem mehettem sehová. Elegem van már ebből. Tudom jól, hogy nehéz lenne eltartani az állatokat, a házat meg magamat, de én nem szeretnék maradni. Ide csakis traumák kötnek. Szinte semmi jó emlékem sincsen leszámítva Cassidyt, akit anyutól kaptam és a gitár órákat.
-Ezen alaposan elkéne gondolkodni. Hisz hová mennél? Ott van az iskola is. 
-Akárhová! Iskolába ugyanúgy tudok járni, utána meg dolgozni. Felvenném a festő szakot és a műveimet, szombatonként kiállításra vinném. Nehéz, de kivitelezhető.
Az őr csak sóhajtott. Nagyon nem tartja jó ötletnek.
-Szerintem ezen hosszasan gondolkozz el.
-Elég időm lesz, míg gyűjtöm a pénzt. Apu még mindig minden harmadnap ad egy csomót, de így is fél évbe tuti beletelik.
-De akkor abban a fél évben jól gondold át.
-Át fogom.

Ennyi mára. Remélem tetszett. Legyen szép napotok!