Gyilkos titok

.

-Sejtettem… - forgatta meg szemeit.
Csend telepedett rájuk. Antonia gondolkodott, hogy megkérdezzen-e valamit, végül igennel döntött.
-Jo?
-Hmm?
-Szerinted mit szólnának a szüleim, ha megkérdezném őket járhatnék-e gitár órákra.
-Jó ötlet lenne, a festésben is tehetséges. Legalább kipróbálna valami mást is.
-Arról se tudnak, hogy festek. Ők megvetik a művészetet.
-Megér egy próbát.
Antonia egyből a szobájába igyekezett átöltözni. Egy térdig érő barack színű szoknyát, egy pezsgő színű, rövid, fodros ujjú pólót és hozzájuk illő magasított sarkú szandál félét vett fel. Antonia utál ilyesmiket felvenni, nem az ő stílusa, ellenben Amanda elvárja tőle, hogy ilyeneket hordjon legalább, akkor ha vendég jön, vagy együtt mutatkoznak nyilvánosság előtt.
-Ezeket is használd. - nyitott be hirtelen az anyja mielőtt kezébe nyomott volna egy zacskó smink cuccot, majd kiviharzott.
Ezzel az a bökkenő, hogy sosem sminkelt még. Szerencsére nem egyszer látta anyukáját ilyeneket használni, így nincsen olyan nagy bajban. Kis ideig eltartott neki, míg elfogadhatót varázsolt magára, de sikerült. Gyorsan lesietett a lépcsőn, majd jobbra fordulva az étkezőbe ment.
-Már itt is van.
-Jó napot. - erőltetett magára egy mosolyt. - Szia. - köszönt a vele nagyjából egykorú fiúnak.
-Szia, te kis drága tünemény. - ment közelebb a nő. - Mary Perez vagyok. - ölelte magához. - Szólíts csak Mary-nek.
-Frederic Perez. - nyújtott kezet a férfi, amit a lány elfogadott.
-Antonia.
-Tudjuk ki vagy, a szüleid sokat meséltek rólad. Nyugodtan tegezz minket.
-Rendben. - bólintott még mindig mosolyogva.
-Ő itt a fiunk. - tolta előrébb vállánál fogva.
-Ben Perez. - ők is kezet ráztak.
-Üljünk le az asztalhoz, a házvezetőnő mindjárt hozza a vacsorát. - megfogta lánya vállát. - Mi tartott olyan sokáig? - suttogta erőteljesen.
-Sose sminkeltem, te se mutattad meg hogyan kell, így nehéz volt.
-Ülj a többiekhez. - lökte feléjük.
A nagy téglalap alakú asztal két végében Marcus és Amanda foglalt helyet. A férfi bal oldalán Mary, mellette férje ül. Frederic-el szemben Anthonia, mellette Ben helyezkedik el. Melany el is kezdte felszolgálni az ételeket kezdve a levessel. A felnőttek annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy a lány már azt se tudja mi a téma. Volt szó munkáról, üzleti utakról, mini golfról, szerencsejátékokról, fociról, a mai és régi fiatalokról, a társadalomról és még ki tudja mikről. Közben az ebéd is fogyott, a desszertnél tartanak.
-Mennyire összeillenek ők ketten. Csodás esküvőjük lesz. - ábrándozott Mary rájuk nézve, mire Hope majdnem félre nyelt.
Most már érti miért kellett sminkelnie. A szülei azt akarják, hogy ő legyen a jövendőbelije. ,,Na még mit nem!"  gondolta magában. Hirtelen egy kezet érzett meg a combján, a fiúra nézett, aki rámosolygott.
-Jól vagy kedvesem?
-Igen. - hámozta le a fiú kezeit és elkezdte turkálni a túrós, málnaöntetes szeletet.
Nem nézett fel, de így is észrevette, ahogy Ben és apja összenéznek.
-Ben, ha jól emlékszem két hét múlva töltöd a tizenhetet, igaz? - érdeklődött kedvesen Amanda.
-Igen, pontosabban tíz nap múlva.
-Tizenharmadikán? Az pont szombatra esik. Mit szólnál ha eljönnél hozzánk és megünnepelnénk itt? - kíváncsiskodott ezúttal Marcus.
-Az jó lenne. Úgyis szerettem volna, hogy Antonia is velem ünnepeljen. - mosolygott a fiú.
,,A halálodat ünnepelném meg." gondolta magaban, de kívül mosolygott.
-Itt mindig szívesen látunk titeket, ugye Antonia?
-Igen. - erőltetett magára még nagyobb mosolyt.
-Lassan indulnunk kell.
-De anyaaa! Maradjunk még egy kicsit!
-Szívem, holnap suli.
-Ott is tudtok találkozni.
-De nem egy évfolyamba járunk.
-A szünetekben nem tudtok?
-Lehetséges.