𝐈 𝐖𝐚𝐧𝐭𝐞𝐝 𝐓𝐨 𝐁𝐞 𝐘𝐨𝐮𝐫𝐬 | 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 | ✔

Chapter 8

A park ilyenkor tényleg gyönyörű.
A középen egy nagyobb tó van, ami ki van világítva úgy, mint a tó körüli kis kavicsos utacska. Az út mellett padok foglalnak helyet, és itt tényleg el lehet felejteni azt, hogy valójában Korea fővárosában vagy, Szöulban.

Épphogy csak beértünk a cél helyünkre, anyának megszólalt a telefonja..

-Te jó isten... ki keres ilyenkor? -matatott a zsebében.

Hosszú keresgélés után, meg is találta, és megnézte a kijelzőn szereplő nevet.

-Oh... Jennie az, ezt muszáj felvennem. -nézett ránk bocsánatkérőn.

Hah... akkor azt hiszem őt már elvesztettük ezen az estén. Elég ha csak annyit mondok, legjobb barátnők.
Ezek éveken keresztül tudnának beszélni egymással megállás nélkül.
Ma is ez fog történni...

Mikor megláttam, hogy anya már nevetgélve el is vonult egy padra, én csak szemet forgattam, és elkezdtem sétálni a kis úton.

Hihetetlen, hogy egyszer kijövünk sétálni hárman egy parkhoz, és még ezt is elkell rontania valakinek.

Nincs semmi bajom Jennievel, mert amúgy kedves személyiségű szerintem, de az időzítése nem a legjobb..

-Jimin! Várj... -jött utánam Jungkook.

-Mi az? -kérdeztem lehangoltan.

-Most... mi is történt? -vonta fel szemöldökét.

-Az, hogy anyám a barátnőjével telefonál, tapasztalataim szerint úgy holnap reggelig. -tártam szét sétálás közben karjaimat.

-Oh... hát, jó.

-Ja.

Szerintem itt lezártnak nyilvánítottuk a témát.

-Ez esetben... van kedved sétálni velem itt? -nézett körbe.

-Most is azt csinálom. -morogtam.

-Ahj... most mi a baj? -emelte rám tekintetét.

-Semmi.

-Jimin!

-Semmi lényeges, csak tulajdonképpen már az ujjaim lefagytak... lehet amputálni is kell őket... -estem gondolkozóba.

Ez tényleg így van, az ujjaim, akár a jégcsapok.
De most nem tudok anyától kesztyűt kérni, mert már szinte nem is látom őt, annyira elhagytuk. Úgy látszik elég sietősre vettem a formát. Így lassítottam a lépteimen.

-Hát az, szar ügy. -jelentette ki könnyedén.

-Arra én is rájöttem.

Ekkor hirtelen elém állt a fekete hajú.
Rendesen rám hozta a szívbajt, mit ne mondjak..
Most vajon mit akar? Lehet megakar ölni?

Jó, ez hülyeség volt..

-Add ide a kezeidet. -nyújtotta ki mindkét végtagját felém.

-Ő... miért is? -kérdeztem vissza bizonytalanul.

-Csak vedd ki a zsebeidből. -nézett rám biztatóan. Mi van, ha tényleg leakarja amputálni az ujjaimat?

Óvatosan kiemeltem remegő kezeimet onnan, és lassan átnyújtottam neki.

Elég vörösek a kézfejeim... érzem is, hogy már lefagytak a helyükről..

Jungkook óvatosan megfogta őket az övéivel, és berakta a kezünket a zsebébe.

Jó nagyokat pisloghattam, mert erre aztán nem számítottam. Jó, akkor ezek szerint nem akarja levágni őket... ez megnyugtatott.

De... mi nem vagyunk egy pár, hogy egymás kezét fogdozzuk, basszus.