𝐈 𝐖𝐚𝐧𝐭𝐞𝐝 𝐓𝐨 𝐁𝐞 𝐘𝐨𝐮𝐫𝐬 | 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 | ✔

Chapter 23

Amikor felébredtem már este 6 múlt.

Gondoltam kimegyek inni, mert megint fájni kezdett a fejem.

Így nagy nehezen kikeltem a meleget adó ágyamból és kiléptem a szobámból.

Utam a konyhába vezetett ahonnan hangokat hallottam. Hm... biztos anya készített valami ínycsiklandó vacsit, amiből tuti nem bírnék most enni.

Halkan beléptem a helyiségbe, de azzal a lendülettel fordultam is vissza.

A vér meghűlt az ereimben, mikor megláttam anyát nekem háttal állva, mellette pedig a fekete hajút...

Szerencsére nem vettek észre, de... nem úgy volt, hogy most nem jön egy darabig ide?! Erre nem voltam felkészülve... Nagyon nem. A pulzusom az egekbe szökkent, mikor tudatosult bennem végleg, hogy Jungkook a házunkban tartózkodik.

Siettem vissza szobámba. De nem is én lennék, ha nem csoszogva mennék vissza a szobámba és vágódnék hasra a küszöbben.

Egy elég hangos puffanással érkeztem a földre.

-Basszus... -sziszegtem és próbáltam visszamászni a szobámba.

Ami sikerült is, ám az ágyig nem jutottam el, mikor is anya benyitott hozzám, és szembe találta magát a földön fetrengő valómmal.

-Jimin... hát te? -lepődött meg.

-Miért van itt Jungkook? -kérdeztem kicsit sem nyugodtan.

-Mert ma volt egy kis szabadideje így felhívtam hozzánk. Talán... baj? -kérdezte összeráncolt szemöldökkel.

-Nem.. dehogy, csak.... nem akarom, hogy ilyen állapotban meglásson. -találtam ki valami random hülyeséget.

-Oh, persze... megértem. -bólogatott együttérzően.
-Hozok egy kis teát neked. -lépett ki mosolyogva a szobámból.

Ekkor kifújtam egy nagy adag levegőt.
Utálok hazudni anyumnak, de nem tudok mit tenni..
Nem akarok találkozni még vele...

Felmásztam az ágyamra és úgy vártam vissza anyát. Viszont ahelyett hogy bejött volna, meghallottam anya telefonját csörögni valahol a házban... rossz előérzetem támadt...

-Jungkook! Bevinnéd Jimin teáját neki légyszíves? Most nem érek rá. -hallottam anya hangját.

Hát persze... nálam minden és mindenki fontosabb...

De basszus... most akkor befog jönni ide az a sátánfajzat... uram isten, mit tegyek?!

Mit tettem, amiért ilyen szinten büntet az isten, most úgy tényleg?

Egy nagyszerű ötlet ugrott be. Nyakig betakaróztam és befordultam a fal felé, hogy még véletlenül se lásson engem és én se őt, aztán úgy tettem mintha aludnék.
Remek ötlet, mondhatom...

Nem sokkal később, hallottam is az ajtót nyitódni, majd halk lépteket amik megközelítették az ágyamat.
Olyan érzésem támadt, mint egy rossz horror filmben, mikor valaki betör a házadba és neked csendben és mozdulatlanul kell maradnod, hogy ne vegyen észre a betörő.

Hallottam, ahogy lerakta az éjjeli szekrényemre a bögrét, ám nem szándékozott még távozni.

-Jimin? -hallottam meg nagyon halk hangját, amitől gyomrom görcsbe rándult.

Most ez a történtek miatt van vagy azért, mert még mindig halálosan szeretem őt? Na jó, ezen most ne agyaljunk, mert a választ úgyse tudom még...

Még szólongatott egy kis ideig, de aztán feladta. Úgyse válaszoltam volna neki és ezt ő is pontosan tudta.

-Tudom, hogy ébren vagy. És hidd el... önszántamból nem jöttem volna ide, anyud akarta, nagyon. Én tudom, hogy kell egy kis idő mire feldolgozod mindezt, de... tudnod kell, hogy én nagyon sajnálom a hétvégi... dolgot... nem hiába mondtam, hogy nem akarok fájdalmat okozni, mert tényleg nem akartam, de nagyon beindítottál és onnantól nálam már nem volt megállj. Nekem is nehéz ez most, higgy nekem. Bűntudatom van és eszméletlenül rosszul érzem emiatt magam. Szeretlek Jimin. Nem akartalak bántani. Beismerem, hogy elszállt az agyam, nagyon is... de azt is tudnod kell, és elkell fogadnod, hogy ez nem csak az én hibám, hiszen te hergeltél fel, plusz mondtam is, hogy én durván szoktam általában csinálni. Viszont magamtól nem tettem volna ilyesmit. De mindegy... mindenesetre, bocsánat... Jimin. -suttogta a végét, hosszú beszédének.

Eközben némán potyogni kezdtek a könnyeim...

Ő meg csendben kisétált a szobámból majd már csak azt hallottam, ahogy elköszönt anyától és elhagyta a lakásunkat.

Ekkor csendesen sírni kezdtem, mivel tudtam hogy igaza van, de így kimondva durvább volt.

Én tehetek mindenről.... csakis én... mégis benne kerestem a hibát. Én csak... megijedtem... ez szerintem érthető is.

Mégis... valahogy kettős érzés alakult ki bennem. Vissza is akarom őt kapni, meg nem is. Egyrészt nagyon, de nagyon megszerettem őt így nem tudnám csak úgy elengedni, de egyben félek is tőle.

Viszont az megnyugtat, hogy ő még szeret engem.

Ekkor roham tempóban odarohantam az ablakomhoz és sírva kinéztem rajta.

Pont ekkor ért az autójához a fekete hajú is.
Istenem... még mindig szívdöglesztően jól néz ki...

Mikor szállt volna be az autójába még felnézett az ablakomhoz, de mivel elkalandoztak a gondolataim így azt hiszem... lebuktam...

A szívem gyorsabban kezdett verni és zokogni kezdtem, így a tenyereimbe temettem az arcomat.

Újra ránéztem, mire ő szomorúan mosolyogva intett egyet, és végül beült a kocsijába, majd lassan elhajtott.

Nekidőltem a falamnak és lecsúsztam rajta.

Sóhajtottam egy nagyot... Majd újra itatni kezdtem az egereket.

Jungkookra haragszom, mikor nagyjából én tehetek mindenről. Úgy érzem hogy megcsaltam őt, mégha nem is voltunk együtt, és ezt a legjobb barátommal tettem... oh, jesszus.... Taehyung... még mindig rettentően szégyellem azt, hogy rávettem arra, hogy lefeküdjünk. Hogy lehetek egy ekkora szerencsétlen. Valahogy... rendbe kell ezt hoznom... Na és még ott van Yoongi is... ő viszont már egy más téma...

Mindenesetre, úgy érzem, hogy ennél bonyolultabb helyzetbe már nem is hozhattam volna magamat...

__________

Jimin és a problémák...

Ha tetszett ➡ vote (;

Köszönöm, hogy elolvastad! <33