𝐈 𝐖𝐚𝐧𝐭𝐞𝐝 𝐓𝐨 𝐁𝐞 𝐘𝐨𝐮𝐫𝐬 | 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 | ✔

Chapter 47

Az autóban ülve elég furcsa volt a légkör.

A hatalmas csendet csak Jungkook sűrű szipogása töltötte be, ami hát elég szokatlan és lehangoló volt, mivel a mai nap láttam őt először sírni, és hát a szívem szakadt meg tőle.

A mindig magabiztos és határozott aurája és énje az a mai napot kivette szabadságnak.
Helyette most egy befolyásolható, megtört kisfiú ült mellettem, aki tudja, hogy megint egy hibát követett el.

Viszont ami mégjobban megdöbbentett az Taehyung volt.
A most már inkább állítólagos legjobb barátom. Nem amúgy, még most is a legjobb barátom, meg még az is fog maradni, ha meg tudja magyarázni, hogy miért akart véget vetni az én és Jungkook közt folyó szoros kapcsolatnak.

Ugyanis enyhén fogalmazva sokkot kaptam a mosdó előtt, mikor is hallgattam a két jómadár vitáját.

És egy újabb kérdés merült fel bennem: Most akkor Tae szerelmes belém, vagy miért akart akkor magának? Miért akarta félre vezetni Jungkookot?

Ez is egy fura dolog, bár mondjuk múltkor mondta is, hogy ovis korunk óta belém van zúgva, de mindenesetre eddig jól titkolta az érzéseit irányomban, habár én amúgy sejtettem ezt..

Pár perc múlva, már Kook lakása előtt parkoltunk, majd a cuccainkat kiszedve az autóból baktattunk a lifthez, amiben egymáshoz nem szólva értünk fel legfelső emeletre.

Miután kinyílt a lift ajtaja, rögtön a megfelelő ajtóhoz sétáltunk, majd Jungkook a kulcsaival kinyitotta az ajtót, szóval gyorsan be is mentünk rajta, aztán vissza is zárta magunk után.

Gyorsan lekapkodtunk magunkról a cipőt és a kabátot, majd a táskáinkat ledobáltuk a nappaliba.

-Jimin... nekem mondanom kell valamit. -kezdte rögtön a fekete hajú.

-Szakítani akarsz velem? -ültem le az egyik kanapé kartámlájára.

-H..honnan tudtad? -lepődött meg.

-Hallottam a beszélgetéseteket a mosdóban. -vontam hanyagul vállat.

-Oh... -válaszolt értelmesen.

-Jungkook... tulajdonképpen akkor most mi is volt ez az egész? -fontam mellkasom elé karjaimat.

-Csak... csak féltékeny lettem Taehyung miatt, mert kiderült, hogy még mindig rád pályázik. És annyira bemagyarázta nekem, hogy én folyton csak bántani tudlak téged, és emiatt már ki is szerettél belőlem, hogy én elhittem és féltem, hogy talán igaza lehet. Azt mondta szakítsak veled, mert úgy boldogabb lennél. És... én már nem tudom mit higyjek. -fakadt ki.

-Folytasd csak. -keltem fel a kanapé széléről, majd lassan elé sétáltam.

-Hiszen tudod, hogy szeretlek, és sosem tudnék neked szándékosan fájdalmat okozni. Csak amikor ideges vagyok, akkor egyszerűen képtelen vagyok kontrollálni magamat. Én szeretlek téged, hidd el, csak... a mai nap valahogy nem vagyok önmagam. Ezért lettem annyira befolyásolható is...

-Hogy érted ezt? -vontam fel a szemöldökömet.

-Nem tudom. A napokban már nem kívántam annyi ételt, mint amennyit szoktam. Estenként fáj a derekam is, és ez a folytonos kézremegés is megőrjít. -mutatta felém a jobb kezét, amin már nem csak a mutató ujja, hanem az egész kézfeje remegett.

-Jungkook, mi történt veled? -hűltem el.

-Fogalmam sincs. És most ezek után annyi életkedvem lett, mint egy marék fejetlen lepkének. És annyira össze vagyok zavarodva, meg a... -folytatta volna panaszkodását, de én kezeire fogtam és közbe vágtam.