𝐈 𝐖𝐚𝐧𝐭𝐞𝐝 𝐓𝐨 𝐁𝐞 𝐘𝐨𝐮𝐫𝐬 | 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 | ✔

Chapter 63

Hazafelé menet szinte egy szót sem szóltunk egymáshoz. Mindketten próbáltuk feldolgozni a mai nap eseményeit, ami már igazából a tegnapi nap eseményei voltak, mivel már bőven átléptük az éjfélt is.

Előszöris ma még Szöulban ébredtem, aztán eljöttünk Busanba, ahol találkoztunk azzal a fura alakkal, utána Kookkal majdnem lebuktunk anya előtt, miközben éppen... hát... szeretkeztünk. Majd Jungkook párja lettem és most ez... mikor Kook egy olyan dologba avatott bele, amiről csak nagyon kevés ember tudott.

Egy napra, ennyi minden... egy kicsit azért sok volt, de őszintén szólva amit most érzek az a megkönnyebbülés.
Megkönnyebbültem, mert eddig nem tudtam, hogy Kook miért volt ilyen, de most már nagyjából eltudom képzelni az okát.

Szegényem még mindig szipog egy kissé, de érthető, hogy miért.
Az elmúlt időszakban annyit sírt.
És én a kapcsolatunk elején még azt hittem, hogy ő nem tud sírni...
Hát, kiderült hogy mégiscsak tud.

Mivel vacsorát már ettünk a kis domb tetején, ezért azzal már szerencsénkre nem kellett foglalkoznunk a szálláson.

Mikor a hotelhoz értünk, csendesen a jobb oldalon lévő lifthez mentünk, amivel egész gyorsan fel jutottunk az 5. emeletre.

Szépen elsétáltunk az ajtóhoz, majd gyorsan kinyitottam azt a kártyával és már bent is voltunk a szobánkban.

-Jungkookie... kérsz innit vagy valamit enni? -kérdeztem meg őt halkan, mire csak lehajtotta a fejét és megrázta azt.

-Még lefürödjünk? -tettem fel az újabb kérdést.

-Majd reggel... -válaszolta alig hallhatóan, miközben levette magáról a kabátot, cipőt, nadrágot és a felsőjét is, így egyszál alsóban zuhant be a franciaágy kellős közepére.

Én viszont még gyorsan megittam egy pohár vizet és követtem Jungkook példáját, ezért én is csak egy alsóban másztam be az ágyba.

A hátamat nekitámasztottam az ágy végének, majd elkezdtem bámulni ki a fejemből.
Tudtam, hogy nem fogod tudni most még elaludni. Ez a nap túl tömör volt, de ugyanakkor a legboldogabb napjaim közé fogom majd sorolni, hiszen Kook ezen a napon kérte meg, hogy legyek a párja, ami számomra nem jelentéktelen.

Kis idő múlva megéreztem, hogy Jungkook mozgolódni kezdett, aminek nem kerítettem nagy jelentőséget.
Viszont amikor lejebb húzott engem az ágyon, hogy hanyatt feküdjek és a fejét a mellkasomra tette, akkor már én is felfigyeltem.

-Mi az Kookie? -kérdeztem tőle suttogva.

-Semmi. Így most jobb... Legalább te még itt vagy velem... -remegett meg a hangja.

-Ne mondj már ilyeneket. Jungkook, Seojun már nincs, meghalt. De nem a te hibadból, érted? Megértem, hogy az egy borzalmas időszak volt számodra, de ez már nem most volt. Nem akarok nagyon beleszólni a te kis dolgaiba. Csak annyit tudok mondani, hogy hogyha te egy boldogabb jövőt szeretnél, mondjuk esetleg velem, akkor ahhoz ezt a Seojunos dolgot el kell fogadnod, jó? Emlékezz arra, amit mondtam neked még a temetőben. Lehet, hogy Seojun már fizikailag nincs itt, de a te szívedben még él. Viszont engem se hagyjál figyelmen kívül, hiszen én élek. És azt szeretném, hogy neked minnél jobb legyen és hogy kihasználjunk minden együt töltött kis időt. -magyaráztam neki halkan, miközben a haját simogattam.

-Tudom, Jimin. Értem, csak ez így most egy kicsit szokatlan volt számomra. Sok éven keresztül egy szót nem ejtettem ki ezzel a témával kapcsolatban és most ez... hogy mindent hirtelen elmondtam neked... egy kicsit felkavaró volt. De valamiért most már nem szomorúságot érzek, ami szintén fura. Eddig ha Seojunra gondoltam, akkor folyton elkapott az a tipikus sötét érzés, de most... valahogy most már nem érzem azt a mérhetetlen súlyt a mellkasomon, hanem inkább felszabadult vagyok. Ez... miért van? -nézett fel rám a mellkasomról kíváncsi tekintettel.