𝐈 𝐖𝐚𝐧𝐭𝐞𝐝 𝐓𝐨 𝐁𝐞 𝐘𝐨𝐮𝐫𝐬 | 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 | ✔

Chapter 68

A napokban elkezdődött Jungkooknak a Parkinson-kór elleni kezelése, és leesett az első hó is, ami igazából nem is nagyon tudott érdekelni.

Úgy terveztem, hogy majd Kookkal fogok hóembert építeni meg hógolyózni, amit ilyenkor szokás csinálni, de ehelyett most Kookhoz megyek be minden nap a kórházba.

Egyébként ő jól van és stabil az állapota, plusz kapott valami szert, amitől elmúlt a remegése is.

A napjaink már mondhatni nyugisan telnek. Kicsit felengedtünk anyával, mivel az orvos többször is elismételte azt, hogy Jungkooknak van esélye a gyógyulásra, ami megnyugtatott minket, bár azért egy kis feszültség még mindig ott bujkál bennünk.

Jungkookot is elég mélyen érintette ez az egész, de az egyik este egy újabb motivációs beszédet tartottam neki nem tudom hány órán keresztül, ami miatt már nagyrészt elfogadta a dolgot és megpróbál majd küzdeni a betegsége ellen.

Nagyjából már vissza állt az életünk a normális kerékvágásba, csak annyi a különbség, hogy Kookhoz mostmár a kórházba kell menni, és ugye Taejal teljesen megszakadt a kapcsolatom.

Nem mondom, hogy nem vagyok kíváncsi Tae szemszögére, mikor a szülinapom estéjén történt azaz incidens, de mostmár gáznak tartanám, ha ezzel így odaállítanék elé.

Na meg, ha már ő sem kíváncsi rám, akkor hagyom az egészet. Úgyis haragszom még rá. Kicsin múlott, hogy tönkre tegye a Jungkookkal akkor még alakuló kapcsolatomat.

De nagy valószínűséggel az történt, hogy Tae belém szeretett, és mikor összeveszett Kookkal a szülinapom előtt, akkor bosszúból félre akarta Jungkookot vezetni és engem meg meg akart szerezni, ami hát nem sikerült neki.

De mindegy... Ha még akar velem beszélni, akkor majd felkeres, ha meg nem, akkor meg nem fog... ennyi.

Egyébként meg ugyanúgy kell egyetemre járnom, anyának meg ugyanúgy kell dolgoznia.

Jungkookot sajnos kirúgták a munkahelyéről, ezért lekapcsoltunk a házában minden villanyt, gázt, meg ilyesmit, hogy majd ne kelljen a semmiért fizetni, mivel már úgysem fog ott lakni senki.

És sajnos mi is eléggé megszívtuk, mert kiderült, hogy egy hónapunk van kipakolni Jungkook dolgait onnan, mivel az a ház nem az övé volt, hanem a cégé, és mivel a cég kirúgta őt, ezért a házat is visszafogják venni.

De mi hamar le is bonyolítottuk az egészet, mert Kook azt mondta, hogy a bútorokat nem ő vette, szóval nekünk csak a ruháit, a személyes dolgait, meg a 15 kiló bőrápolási cuccát kellett onnan áthoznunk a mi lakásunkba, amit két teljes délutánon át pakoltunk a dobozokba, majd másnap az összeset áthoztuk ide, és a tároló szobába cipeltük őket. Jelenleg is ott porosodnak.

Anyával szólni akartunk Kook szüleinek és a testvérének erről a rossz hírről, miszerint Kook kórházban van, de a fekete hajú egyből meg is tiltotta nekünk ezt, mert nem akarta elmondani a családjának azt, hogy beteg. Állítása szerint még nem áll készen rá, ezért az orvosokkal is beszéltünk erről és ők is megérettek ezt, ezért nem fogják értesíteni erről Kook családját, mindaddig, amíg Jungkook meg nem engedi azt.

Jelen pillanatban éppen kiértem az egyetemből, a hűvös téli időbe, ahol most minden tiszta fehérbe burkolózott és a nap is már elkezdett lemenni, mivel most már délután 5-kor korom sötétség van.

Úgy gondoltam, hogy még mielőtt megint Kookhoz mennék, azelőtt gyorsan beugrok még a kávézóba, hiszen úgysem voltam már ott hónapok óta.

Erősen elgondolkoztam azon, hogy abba a kávézóba menjek, ahol Taejal már törzsvendégeknek számítottunk, vagy abba, ahol Sean dolgozik.
Pár perc ácsorgás után végül a második opciónál döntöttem, ezért az egyetem hátsó része felé kezdtem sétálni a jeges, havas járdán.