𝐈 𝐖𝐚𝐧𝐭𝐞𝐝 𝐓𝐨 𝐁𝐞 𝐘𝐨𝐮𝐫𝐬 | 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 | ✔

Chapter 66

Azt hiszem, hogy egy felejthetetlen napot töltöttünk Jungkook öccsénél, mivel újra késő este estünk csak be a hotel szobánkba.

Kook is látszólag feloldódott, így az első napon szerzett stressz után, szóval a maradék napunk mondhatni nyugis és kikapcsoló volt.

Anya is felhívott engem párszor, hogy megvagyunk-e még és persze az el nem törött lábamról is kérdezgetett, de sikerült megnyugtatnom őt, miszerint minden a legnagyobb rendben van.

A maradék itt töltött napunkban Kookkal rengeteget voltunk a medencében és majdnem megnéztük Busan összes látnivalóját. De a legjobb az még mindig a masszázs volt, amit 3 órán keresztül kaptunk 2 ottani kedves nénitől, akik szerencsére nem akartak ránk mászni a wellness részlegen.

Természetesen volt még pár szerelmes óránk Jungkookkal, amit szintén nagyon élveztem, de ezt a pár napot most csak is a kikapcsolódásnak szenteltük, nameg annak, hogy megszokjuk azt, hogy mi már bizony egy párt alkotunk.

Sokat gondolkoztam azon, hogy ezt anyának mégis hogyan kéne tálalni, de úgy voltam vele, hogy majd úgy lesz ez, ahogy hozni fogja a sors.

Taehyung is próbált engem hívni nagy meglepetésemre, de még mindig haragszok rá, ezért letudtam neki annyival, hogy nem vagyok most otthon a napokban, úgyhogy ne keressen, amit be is tartott.

Összességében életem legjobb hetét töltöttem el itt Busanban Jungkookkal, amit nem egyszer köszöntem meg neki.
Talán túl hamar is eltelt ez az öt nap.

A hazafelé vezető úton eléggé elkapott minket egy vihar, így hát szó szerint az ömlő esőben kellett Kooknak az autópályán mennie, ami a halálfrászt hozta rám... de túl éltük, szerencsére... Bár nem egyszer szóltam rá a fekete hajú, hogy álljon meg valahol, ahol megtudjuk majd várni a vihar végét, ő mégsem tette, de ennek ellenére így is haza jutottunk.

Anya iszonyatosan örült nekünk, amint beléptünk a lakásunk ajtaján és szó szerint estig ecseteltük neki, hogy mik történtek velünk Busanban. Persze pár kényesebb részt nem árultunk el neki...

Ezután hétvégén még átismételtem a tananyagokat, hogy amire visszamegyek a suliba, még képbe legyek a tantárgyakkal.

Aztán újra elkezdődött a suli és a mézes mázas hetemnek annyi lett. Minden visszaállt a régi kerékvágásba.

Taehyunggal a suliban nem álltam szóba, hiába akart velem többször is beszélgetést kezdeményezni. Én még nem álltam készen rá.

A szülinapom megünnepléséről még azóta sem esett szó, és szerintem már el is felejtették a többiek. Pedig kíváncsi lettem volna rá... Na mindegy.

A napokban elmentem újra Seanhoz a kávézóba, és megmondtam neki, hogy mégsem fogunk táncra járni Taehyunggal, de még mielőtt megkérdezhette volna, hogy miért, én még azelőtt leléptem onnan sűrű bocsánatkérések közepette.

Hetek teltek el a Busani hetünk óta, és Jungkooknak újra előjött a kéz remegése. Ezt onnan tudom, hogy rengetegszer járok nála.
De ez már sokkal rosszabb volt, mint a múltkori.
Már mind a kettő keze remegett, de olyan szinten, hogy alig tudta megfogni már az evőpálcikáit is.
Természetesen ebbe anyát is beavattam már, mert ez iszonyatosan nem normális dolog.
Hiába próbáltuk Kookot közös erővel rábeszélni arra, hogy menjen el egy kivizsgálásra, ő olyan makacs volt, hogy azt ép ésszel nem lehet felfogni.
Sokat veszekedtem emiatt Jungkookkal, ami miatt volt egypárszor mosoly szünet köztünk, de aztán végül mindig kibékültünk.

Igazából az a baj, hogy Kook a segítségemet támadásként fogja fel. Egyszerűen nem érti meg azt, hogy én ezt az orvosos dolgot csak azért erőltetem, mert rohadtul aggódom érte.