𝐈 𝐖𝐚𝐧𝐭𝐞𝐝 𝐓𝐨 𝐁𝐞 𝐘𝐨𝐮𝐫𝐬 | 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 | ✔

Chapter 62

Miután visszaszálltunk az autóba, én nagy okosan kitaláltam azt, hogy vegyük le a ruháinkat, mert tocsogtunk a víztől és nem akartam, hogy valamelyikünk megfázzon.

Kook újra feltekerte a fűtést, így egy szempillantás alatt meleg lett az autóban. Csak nehogy lemerüljön az akkumlátor..

Szóval szépen elterveztük, hogy megvárjuk hiányos öltözetben azt, hogy valamennyire megszáradjanak a ruháink és akkor vissza tudnánk menni a hotelba, de sajnos vagy nem sajnos, ez nem éppen így történt, ugyanis sikerült rámásznom Jungkookra.

Szóval így legalább elütöttük az időnket is valamivel.
Két jó hosszú menetet lenyomtunk a kocsiban, és én egy kicsit úgy éreztem magamat, mint a Titanicban, amikor Jack és Rose abban a régi autóban vagy már nem is tudom mi volt az, de ott... hát ők is épp kiélveztek egymás közelségét.

Nálunk is megvolt az a tipikus olyan jelenet, amikor Kook a párás ablakhoz nyomta a kezemet... mint a Titanicban...
Nagyon romantikus volt, mit ne mondjak.
De nagyon jól éreztem magamat közben és ő is fantasztikus volt.

Most már viszont már a hátsó üléseken fekszünk egymással szemben, miközben az egyik hozott pléddel takaróztunk be, hiába nincs már hideg a kocsiban.

-Tudod Jimin... Először még sokat gondolkoztam azon, hogy rögtön a kezedet kérjem meg vagy először csak azt kérdezzem meg, hogy lennél-e a párom... -kezdett bele halkan, miközben a hátamat cirógatta. -De aztán rájöttem, hogy még nem lenne észszerű, ha egyből megkérném a kezedet. Egyrészt azért, mert féltem... hiszen annyi sok szar és rossz dolgot tettem veled. Te mindig elnéztél nekem mindent, és ez az, ami felemészt engem. Nem szabad, hogy mindig megbocsájts nekem, oké? Hiába vagy kedves, senkinek ne engedd, hogy így viselkedjenek veled. Mondd meg nekik a magadét, ha valami bánt téged. Például nekem is megmondhattad volna, már kismilliószor. És ezért féltem ettől. Hidd el, megbántam már mindent, ami rosszat tettem veled, de ez szerintem a mi kapcsolatunkban nem elég. Szóval ez volt az egyik ok, a másik meg ugye anyukád. Jimin... már közel 2 hónapja van ez köztünk és ha rólam van szó, akkor életünk végéig fog ez tartani, de anyukád még semmit sem tud rólunk. Elkéne már neki mondanunk, nem igaz? Én nem akarlak siettetni, majd akkor avatjuk be őt, ha te készen állsz rá, oké? -magyarázta.

-Ah... Kook. Jól van... de az még nem most lesz. Most még csak bogarat ültettél a fülembe... még várok ezzel egy kicsit. Őszintén félek anya reakciójától, ezért még kell egy kis idő, mire felkészítem magamat mindenre. -sóhajtottam egy nagyot.

-Nem baj, Jiminie. Megértem. Tudunk várni. -puszilt homlokon.

-Köszönöm. -mosolyodtam el. -És Kook... már régóta feltűnt nekem valami veled kapcsolatban. Eddig nem akartam kitérni erre, de most már mi egy pár vagyunk. Meg kell beszélnünk mindent. Szóval... te... mindig is ilyen voltál? Mármint ilyen érzelmileg nem éppen stabil.. -kérdeztem tőle óvatosan.

-Nem, Jimin... Ez egy jó észrevétel volt, mert nem voltam mindig ilyen... -kapta el rólam a tekintetét.

-Történt valami? -simítottam gyengéden karjára.

-Sajnos... igen. -bámult ki az ablakon.

-És... elárulod? -suttogtam.

Jungkook pár percig nem igazán akart válaszolni, de aztán egyszercsak elkezdte visszavenni magára a félig száraz ruháit, majd utána nekem is szólt, hogy öltözzek, mert most még el megyünk valahova.
Hát ezek szerint nem volt fogok választ kapni a különös viselkedésére...

Miután kész voltunk mindennel, szerencsére már az eső is csak szemerkélt, azután végül elindultunk az autóval, le a városba.
Ez a kis erdős rész újra a frászt hozta rám, majd amikor kiértünk az aszfaltos útra, én hálát adtam mindenkinek is.