𝐈 𝐖𝐚𝐧𝐭𝐞𝐝 𝐓𝐨 𝐁𝐞 𝐘𝐨𝐮𝐫𝐬 | 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 | ✔

Chapter 70

[3 hónappal később]

-Jiminie... most már engedd el ezt az egészet. Hiába hívtad fel az összes kórházat Koreában... mi akkor sem voltunk a családja, sőt nem is ismertük a családját, ezért nem adnak ki nekünk infót róla. Van élet Jungkookon kívül is, hidd el. Hiszen már 3 hónapja annak, hogy nincs velünk. Most már tedd túl magad ezen. -simogatta anya a hátamat a nappaliban, miközben a kanapén ültünk.

-Jó, de... mi lesz akkor, amikor el fogunk innen költözni? Mi van ha meggyógyul és ide fog majd jönni keresni minket? Üzenetet nem tudunk neki írni, mert ki sem csöng a telefonja. A szüleit meg nem tudjuk felkeresni, mert azt sem tudjuk, hogy kik ők. -akadtam ki.

-Nyugi, Jimin. Megoldjuk. Úgyis csak nyáron fogunk költözni és amúgy is nem leszünk távol ettől a háztól sem. Én csak egy kis családi házat vettem a város szélén, ahol talán egy kicsit nyugodtabb minden. Mind a kettőnket nagyon megviselt ez az időszak, ami végül negatívan záródott, ezért gondoltam új életet kezdhetnénk mi is, ha még nem késő. Neked pedig különösen nehéz időszakod volt. Azt szeretném, hogy lépj túl Kookon, ezért határoztam el, hogy elköltözünk innen, mivel itt sok emlék köt Jungkookhoz. Na meg amúgy is vágytam már egy olyan házra, aki csak a miénk. Na... mit szólsz hozzá? -mosolyodott el anya.

-Jó, de mi lesz, ha Kook majd felszeretne minket keresni?

-Hát... majd aki meg fogja venni ezt a házat, annak majd megmondjuk, hogy ha felkeresi őt egy Jeon Jungkook nevű férfi, akkor mondja meg a mi pontos címünket neki. -vont vállat.

-És szerinted megfogja tenni az, aki majd megveszi ezt a lakást? -vontam fel a szemöldökömet.

-Szerintem biztosan. Itt az emberek nem bunkók ám, Jiminie. -fürkészett engem anya. -Na, ne legyél már ennyire szomorú. -lökött meg játékosan. -Új életet fogunk kezdeni.

-Jungkook nélkül elég nehéz lesz. -motyogtam.

-Jaj, ne már Jimin. Menj el valami buliba és szedj össze valaki vagy nem tudom, de Kook már nincs itt, értsd meg. Lehet, hogy örökre, lehet hogy nem örökre, de már nem lesz itt velünk. Elég volt három hónap depressziózás. Jungkook is biztosan jó kezekben van és kezelik őt. Biztosan fel fog épülni, mert a koreai egészségügy nagyon jó. De ez gondolom még nem most lesz, hogy újra egészséges lesz, hanem valamikor... máskor. Nekem is iszonyatosan rossz látni, ahogy az egyetlen kisfiam szenved, ezért kérlek... engedd el őt, oké? Bármit megteszek neked, csak legyél boldog. -könyörgött nekem anya.

-Hah... jól van, megpróbálom. Csak még hozzá kell ehhez szoknom. Nem így terveztem a második félévemet... -sóhajtottam egy nagyot.

-Értem én és tudom, kincsem, de... tanulnod is kéne már, mert már a nyakunkon van a vizsgaidőszak. Az utóbbi időben eléggé elhanyagoltad az iskolát. -nézett rám aggódva.

-Tudom, anya... tudom. Majd tanulok rá, és hidd el, megpróbálok túllépni Jungkookon csak most kérlek... hagyj egy kicsit nyugton. -keltem fel, majd a telefonommal együtt bezárkóztam a szobámba, ahogyan az az elmúlt hónapokban a szokásommá vált...

[2 hónappal később]

-Anya, anya... lehet világosbarna a szobám? -kérdeztem tőle, immár az új lakásunkban állva.

A vizsgáimat sikeresen letettem, bár épphogy átmentem rajtuk. De megvannak és az a lényeg.

Most már nyár eleje van és eladtuk a régi házunkat, amihez sok emlék kötött, bár nem sajnáltam, hogy már nem a miénk.

Egy idős házaspár lakik most már benne, akiknek a lelkükre kötöttük, hogy ha keresi őket egy bizonyos Jeon Jungkook nevű ember, akkor mondják meg neki a mi mostani lakcímünket. Ezt ők meg is értettek és megígérték nekünk, hogy ha találkoznak vele, akkor megmondják neki ezt. Már csak abban bízhatunk, hogy nem fognak elfelejteni szólni neki..