10/10

14. rész

Lola

A kemény edzések meghozták az eredményüket. A Getafét 4-1-re, míg az Elchét 2-1-re vertük meg. Mind a két meccsen 2-2 gólt rúgott a portugál, ezért se a csapatra, se a szexuális életemre nem panaszkodhattam. Sajnos, eljött az a találkozó is, amire nem nagyon voltam felkészülve lelkileg. Az Atlético Madridot fogadtuk hazai pályán. Simeone gúnyos mosollyal az arcán szólogatott be folyamatosan.

- Lolácska - köpte szinte a nevemet -, leharcoltak a focistáid. Talán őket is vered?

- Neked, Dolores - villantottam rá a szemem. Ha nézéssel ölni tudtam volna, már régen holtan feküdne a lábam előtt.

- Ó, de önérzetes valaki. Akkor lettél volna az, mikor apád bevásárolt a Reálhoz, vagy csak szét kellett tenned a lábadat és máris simán ment minden? - ontotta rám a rágalmait és tette mindezt meccs közben, hogy még véletlenül se tudjak koncentrálni a csapatomra.

- Kussolj! - sziszegtem rá és két lépéssel közelebb mentem. A köztünk lévő segédbíró figyelmeztetett, ne hagyjam el a helyemet, de az a szemét nem hagyta abba a mocskolódást.

- Szánalmasak vagytok - nevetett fel erőltetetten. - Magamutogató sztárokból áll az egész bagázs. Semmire nem jók - legyintett, majd színpadiasan felsóhajtott - ja, de rajtad végig menni, másra se te, se ők nem képesek úgysem - köpte oda. Kérdőn néztem az argentin segítőre aki köztünk állt.

- Őt miért nem figyelmezteti? - vágtam csípőre a kezem. - Neki miért lehet engem sértegetnie? Azért mert nő vagyok? - húztam fel magam. Erre a két férfi elhúzta a száját. - Tehát így állunk - háborodtam fel. - Csak azért, mert ő férfi, megteheti, hogy sérteget, míg én viseljem el, mert a másik nemhez tartozom - kiabáltam már egyre idegesebben. Az a kis mitugrász a fülesén keresztül szólt a bírónak, aki azonnal ott termett és mielőtt bármit is mondhattam volna a saját védelmemben, felmutatta a piros lapot és beküldött az öltözőbe. Simeone kárörvendően vigyorgott rám.

- Elégedett vagy? - néztem rá gúnyosan. - Hánynom kell tőled - csóváltam meg a fejem, miközben két biztonsági őr állt mellém, hogy lekísérjen. - Ennyire félsz? - nevettem az arcába. - Tudod mi a te bajod seggfej? - fordultam még vissza az ajtóból és jó hangosan, hogy mindenki hallja, elkiáltottam magam. - Utálod a nőket, mert már nem áll fel a cerka. Ez sajnos a korral jár - tártam szét a karom és felröhögtem, mikor megláttam a dühtől ellilult fejét.

Beérve az öltözőbe, egy erőteljes rúgással a szekrénybe, kiadtam a haragom. Sajnos az ellenfél már a 11. percben megszerezte a vezetést és ez a meccs végéig nem is változott. Először kaptunk ki az idényben és én hibásnak éreztem magam, amiért egyedül hagytam a csapatot a pályán egy hátrazselézett hajú majom miatt. A hármas sípszó után a focisták idegesen léptek be az öltözőbe, én pedig alig mertem rájuk nézni. Láttam az tekintetükben a csalódottságot és úgy éreztem, hogy ez nekem szól. Erőt vettem magamon és megtörtem a néma csendet a helyiségben.

- Bocs fiúk, ezt elszúrtam. Sajnálom, hogy nem voltam ott veletek.

Nem mertem rájuk nézni, így nem láthattam az elképedt arcukat. Iker hangjára kaptam fel a fejem.

- Nem te vagy a hibás, mi szúrtuk el - jelentette ki egyszerűen. Döbbenten néztem a kapusra, aki folytatta.

- Ma egyszerűen nem ment, vagy legalábbis nem úgy, ahogy kellett volna és nem azért, mert te nem voltál ott, hiszen már az elején bekaptuk azt az egy gólt.

Hitetlenkedve néztem a férfira, akinek a szavait a többiek néma igenléssel erősítették meg.

- Viszont nézzük pozitívan a dolgokat - mosolyodott el halványan. - Ez csak egy vereség, eddig minden meccset behúztunk, három ponttal vagyunk lemaradva a Barcától és az még behozható.

Hálásan néztem rá, hisz nem csak belém, de a csapatba is lelket öntött.

- Szerintem pedig megbocsáthatatlan amit tettél - szólt közbe Cris és bennem még az ütő is megállt. - Mindannyian azt vártuk, hogy mikor vágod már végre pofán azt az öltönyös majmot, de te nem tetted - vigyorodott el a végére. Elmosolyodtam, mikor láttam, hogy tényleg nem haragszanak rám.

- Ami késik, nem múlik. Lesz még visszavágó - mondtam, aztán újra elkomolyodtam. - Tényleg sajnálom, hogy ezt végig kellett néznetek és azt is, hogy a következő meccsen se leszek mellettetek.

Otthagytam őket, hogy letudjanak zuhanyozni és felöltözhessenek végre. A folyosón sétálva annyira a gondolataimba merültem, nem vettem észre a mai napom megkeserítőjét. Gúnyos nevetésére kaptam fel a fejemet.

- Nocsak, Lolácska - vihogott, miközben zsebre dugott kézzel, lenézően mért végig. - Úgy nézel ki, mint egy kivert kutya. Csak nem kidobtak a fiúk? Ó, te szegény. Én megmondtam, hogy nem nőnek való ez a sport - fröcsögte és ettől elöntötte a szar az agyamat. Kezem ökölbe szorult és már léptem volna közelebb, mikor valaki lefogott és a fülembe súgta.

- Nem éri meg.

Simeone elhúzta a száját, majd önkéntes megmentőm felé fordult.

- Már te is beálltál a sorba? Ki gondolta volna? A nagy Zizu is osztozik ezen a ribancon - köpött a padlóra. Mire észbe kaptam, ellenségem már a padlón feküdt és a szájából vér szivárgott. Döbbenten néztem a franciára, aki a kezét rázta mellettem.

- Te hülye vagy? - ordította az edző, miközben próbált feltápászkodni a földről.

- Nem. Férfi, aki nem hagyja, hogy egy ilyen mocsadék így beszéljen egy nővel - karolta át a vállamat, majd megfordított és elsétált velem.