10/10

19. rész

Lola

Túl vagyunk a Juventus elleni visszavágón, ami 2-2-es eredményt hozott, így 4-3-as összesítéssel mi jutottunk tovább. Vezetjük a tabellát, aminek bácsikám roppant mód örül. A spanyol bajnokságban harmadik hely a mienk, de lesz ez még jobb is.

Most itthon ülök és a Portugália - Svédország VB-selejtező visszavágóját készülök megnézni. Az első találkozót Cris fejes-góljával, a portugálok nyerték, de nem szabad elbízniuk magukat. Még bármi történhet. Pattogtattam kukoricát, aztán egy doboz gyümölcslevet is az asztalra tettem, hogy ne is kelljen megmozdulnom semmiért és csak a focira tudjak koncentrálni. Itthoni ruhában vagyok, ami nem jelent mást, mint egy pamut rövidnadrágot, egy Real mezzel. Kényelmesen elhelyezkedtem, lábaimat feltettem a kanapé karfájára, mikor valaki rátenyerelt a csöngőre.

- Ezt nem hiszem el - sóhajtottam, aztán úgy tettem, mintha nem lennék itthon, majd csak elmegy az a valaki az ajtóm elől. De ebben hiába bíztam.

- Lolita, tudom, hogy itthon vagy. Engedj be! - hallottam meg Marcelo hangját. Kíváncsian nyitottam ki az ajtót, ahol legnagyobb döbbenetemre nem csak a brazil állt.

- Hola! - vigyorgott rám Morata, Sergio és persze Marcelo.

- Sziasztok - köszöntem én is, miközben érdeklődve vártam, hogy miért jöttek.

- Unatkoztunk - adott választ Morata, a ki nem mondott kérdésemre -, úgy gondoltuk, megnézhetnénk együtt, hogy mit alakítanak a többiek.

Félreálltam az ajtóból és beengedtem őket.

- Ja - szólalt meg Marci -, hoztunk egy kis sütit. Clarisse csinálta.

Az édesség említésére, a nyál is összefutott a számban.

- Látom, te is készültél - vigyorgott rám a védő, miközben szétnézett a nappalimban, majd kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, elfoglalva az én helyemet. A többiek a fotelekbe ültek. Teljes természetességgel foglalták be a nappalimat, míg én a konyhába mentem, hogy kipakoljam a süteményt és pattogtassak még kukoricát. Míg vártam, hogy kész legyen, üdítőt és sört pakoltam egy tálcára és le tettem a fiúk elé.

- Sör? - csillant fel a szemük. - Megtartunk - vigyorogtak rám, mire én csak megforgattam a szemem. Épp elkezdődött a meccs, mire végeztem. Lehuppantam Ramos mellé, aki kényelmesen szétterülve ült a helyemen.

- Menj arrébb - löktem meg a combommal, ami nem volt jó ötlet, mert ahogy hozzáértem, furcsa érzés kerített hatalmába, főleg mikor a combomra támaszkodva, odébb tette magát. A bőröm lángolt ahol a tenyere hozzám ért. Egy pillanatra olyan volt, mintha végig simított volna rajta, de biztos csak képzelődtem. Én is elhelyezkedtem, majd a képernyőre tapasztottam a tekintetemet. Érdekes volt úgy nézni a meccset, hogy nem csak a tévés riporter hangját hallottam, hanem másik három alkalmi kommentátorom is akadt. Nevetve hallgattam, hol a zsörtölődésüket, hol a felháborodásukat, de a poénjaikon is jót szórakoztam, bár az első félidő elég unalmas volt. Belemarkoltam a kukoricába és megdobtam vele a brazilt, aki összeszűkült szemekkel nézett rám.

- Nem én voltam - pislogtam rá ártatlanul. - Ő volt - mutattam a védőre, aki döbbenten nézett rám, majd Marcira, aki egy marék kukoricát vágott hozzá.

- Igeen? - nyúlt ő is a tál felé, de én felugrottam, hogy még véletlenül se találjon el.

- Nem fogok szaladgálni utánad - mondta és elterült a kanapén. - Mindjárt kezdődik a második félidő, te pedig úgyis le akarsz majd ülni - vigyorgott rám gonoszul.

Odasétáltam a brazil mellé és kiskutyaszemekkel néztem rá.

- Nem, nem Lolita, edd meg amit főztél - vigyorgott rám és lejjebb csúszott a fotelben.