10/10

31. rész

Sergio

Nem kicsit voltunk ma szarok, de valahogy sikerült túlélnünk egy döntetlennel az estét. Ahogy hallottuk, Lola nem volt elragadtatva tőlünk, amit megértek.

- Xabinak volt igaza - morgott Marcelo. - Ez a pálya nem embernek való.

- Ritka szar volt az biztos - dőltem hátra a buszban. Alig vártam már, hogy hazaérjünk. Marci kezébe vette a telefonját és tárcsázott.

- Hola, szerelmem! - mosolygott és tudtam, hogy Clarisseval beszél. - Merre vagy?

Nem akartam hallgatózni, de mégis meghallottam a nevet.

- Lolánál?... Hogy bírják egymást?... Kb. egy óra és otthon leszünk... Jó, akkor vigyázz magadra... Én is szeretlek!

Türelmetlenül fordultam felé.

- Mi van Lolával? Jól van?

- Minden oké vele. Egész délután ott voltak nála.

- Xabi is? - húztam el a számat.

- Ő is - röhögött rajtam a brazil.

Nem szóltam már hozzá, inkább felvettem a fülesemet és zenét hallgattam az út további részében. Be is aludhattam, mert csak arra nyitottam ki a szemem, hogy a busz lefékez a stadion előtt. Fáradtan kászálódtunk le róla. Elbúcsúztunk egymástól és ki-ki a saját autójába ülve, hazahajtott. Otthon már csak egy gyors zuhanyra futotta az erőmből, majd beborultam a párnáim közé és elnyomott a buzgóság.

~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~

Reggel viszonylag korán ébredtem. Rendbe tettem magam és elindultam Lolához. Megígértem neki, hogy ma én főzök rá, így tompítva a lelkiismeret furdalásomat. Csöngettem, de nem jött ki senki. A gyomrom görcsbe ugrott, mert a legrosszabbra gondoltam. A szemeim előtt megjelent, hogy Lola magatehetetlenül fekszik valahol a házban és nem tud megmozdulni. Próbaképp lenyomtam a kilincset, ami engedett. Besiettem a kerten át az ajtóig, és meglepetésemre azt is nyitva találtam. Halkan léptem be a lakásba és idegesen néztem körül, majd egy hatalmas megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a mellkasomból, mikor megláttam a lányt a kanapén édesen aludni. Haja kócosan terült szét a párnán, míg ajkai hívogatóan elnyíltak. Arca kisimult és sokkal fiatalabbnak tűnt, mint amennyi valójában volt. Közelebb léptem hozzá és óvatosan megpróbáltam egy tincset kisimítani az arcából, de felriadt. Szemei először rémülten néztek rám, majd mikor felismert, újra lecsukta őket.

- Sergio - mondta halk, rekedt hangon, amitől nekem fura gondolataim támadtak. - Miért ijesztgetsz?

- Bocs - vigyorodtam el -, de nem bírtam kihagyni. Olyan voltál, mint Csipkerózsika.

- Már csak az hiányzott volna, hogy megcsókolj - morogta és mikor rájött, hogy mit mondott, elpirult. Felnevettem a zavarán. - Amúgy hogy jöttél be? - emelte rám a tekintetét.

- Nyitva volt minden. Nem kéne ilyen felelőtlennek lenned - teremtettem le elkomolyodva. - Lehettem volna akár betörő is, vagy egy perverz alak, akinek pont az ilyen fiatal lányokra fáj a foga.

Édesen felnevetett, nem tudva, hogy rekedtes hangjával milyen reakciókat vált ki belőlem.

- Elég perverz vagy te is - vigyorgott rám, miközben felült és ujjai gereblyéző mozdulataival próbálta rendbe szedni kusza fürtjeit. - Amúgy Xabi ment el utoljára és nem volt kedvem kikísérni, ezért mondtam neki, hogy csak csukja be maga után, aztán meg elaludtam - vonta meg a vállát.

- Jobban vagy? - néztem bűntudatosan a begipszelt lábára.

- Annyira igen, hogy jól seggbe rúgjalak titeket a tegnapi nap miatt. Rettenetes teljesítményt nyújtottatok.

- Tudom, de mentségünkre szóljon, hogy tényleg nagyon szar volt a terep. Hiába akartunk pontos passzokat adni, azon a füvön lehetetlenség.

- Mondtam Xabinak, hogy majd gyakorolni fogunk ilyen terepen is, mert nem szeretnék még egy meglepetést.

- Oké - húztam el a számat. - Nem vagy éhes? - tereltem el a témát.

- Hát, tudnék enni - simogatta meg lapos hasát a pólóján keresztül és nekem vissza kellett fognom magam, hogy ne essek neki. - De előtte elmennék a fürdőbe - állt fel és a mankóival a lépcső felé araszolt.

- Ugye nem egyedül akarsz felmenni? - néztem rá dühösen.

- Sergio, felejtsétek már el, hogy mindig meg akarjátok mondani, hogy mit csináljak - csattant fel idegesen. - Nem lesz mindig valaki velem, hogy segítsen. Nem először kerülök ilyen helyzetbe.

- De basszus, még csak két napja vagy itthon. Pihentetni kéne a lábadat, nem erőltetni. Ha nem engeded, hogy segítsek, felhívom Pirrit vagy Perezt és beárullak - néztem rá gúnyosan, főleg mikor láttam az arcán az ijedtséget és a bosszúságot is.

- Rendben - sóhajtott, majd hagyta, hogy ölbe kapjam és felvigyem az emeletre.

- A baloldali ajtó - mondta és én belöktem azt a lábammal. Letettem a földre és óvatosan elengedtem. Körül néztem a szobában, ami tükrözte Lola egyéniségét. Az ágyon fekete selyem ágynemű feszült, ami mosolyt csalt az arcomra, ugyanis ilyet utoljára Ronaldonál láttam. Nem volt sok bútor a szobában, de azok nagyon is illettek a lányhoz. Egy komód, amiből épp most varázsolt elő magának tiszta pólót, és egy fésülködőasztal, ami a franciaággyal szemben volt.

- Mindjárt jövök - nézett rám, majd eltűnt egy ajtó mögött, ami gondolom a fürdőszobát rejtette.