10/10

39. rész

Lola

- Merci - köszöntem meg a recepciósnak a kulcsokat. - Fiúk! Megvannak a szobák, Ramos majd beosztja, hogy ki, kivel lesz egy helyen - nyújtottam át a kulcsokat a védőnek, akit ha lehetett messzire kerültem.

- Te kivel alszol? - vigyorgott rám Arbeloa.

- Zizuval és Marceloval - jelentettem ki, direkt kétértelműen.

- Mázlisták - röhögtek fel a többiek, mire a francia tréner csúnyán nézett rájuk.

- Egy óra múlva találkozunk itt - mondtam és beszálltam a liftbe a két szobatársammal.

- Hallottátok már? - vigyorgott ránk a bongyi, aki néha rosszabb volt, mint az összes pletykalap együttvéve.

- Mit? - kérdezte Zidane.

- Sergio a bulin összejött egy csajjal - kezdte Marci és bennem még a vér is meghűlt -, de olyan részeg volt, hogy nem emlékszik rá, hogy kivel - röhögött fel.

- Ez hülye - vigyorodott el Zidane is.

A döbbenettől nem tudtam megszólalni, de nem is nagyon akartam. Nem lehet ekkora mázlim, vagy igen? - csillant fel a remény, hogy megnyugodhatok a botlásommal kapcsolatban.

- Hogy a fenébe csinálta - feszegette tovább a témát a francia, míg én inkább elfelejtettem volna.

- Ő se érti - vonta meg a vállát Marci. - Azt tudja, hogy teljesen bepörgött a csajtól, aki reggelre lelépett. Hiába kérdezte végig Irinát és Crist, hogy ki lehetett az, ők se tudtak neki segíteni.

- Nem lehet, hogy csak álmodta az egészet - kérdeztem, miközben megérkeztünk az emeletünkre.

- Nem, mert megtalálta a csaj szétszakított bugyiját. Vad menet lehetett - húzogatta perverzen a szemöldökét és én nagyot nyeltem, mert felrémlett előttem, hogy mennyire is az volt.

- És most mit fog csinálni? - kérdezte a tréner, miközben kinyitotta nekünk a szobánk ajtaját, és ez a kérdés engem is nagyon érdekelt. - Végig próbálja a csajokon, mint egy elcseszett Hamupipőke mesében?

- Csak szeretné! - röhögött fel Marci és az elképzelés az én számra is mosolyt csalt. - Clarissenak még a közelébe sem engedem.

Lepakoltunk, ki-ki a választott ágy mellé.

- Nem gond, ha befoglalom egy kicsit a fürdőt? - nézett ránk Zizu.

- Nem - ráztam meg a fejem és végigdőltem az ágyon. Ahogy becsukódott a francia mögött az ajtó, megéreztem magamon a brazil átható tekintetét.

- Mi van? - fordultam felé.

-Nem akarsz valamit elmondani nekem? - kérdezte komoly arccal.

- Mit? - értetlenkedtem.

- Tudod, Sese megmutatta a bugyit és érdekes módon Clarnak is van olyan...

- Csak nem hiszed, hogy Sergio és Clarisse? - vágtam közbe felháborodva.

- Ha engednéd, hogy végig mondjam, akkor megtudnád, hogy erről nem erre gondolok. A bugyi egy brazil fehérnemű cégtől származik és ezt onnan tudom, hogy Clarnak is van, mivel én vettem neki a szülinapjára. a bulin rajta kívül csak egy valaki volt, akinek lehetett ilyen cucca és az te vagy - nézett rám áthatóan, majd folytatta. - Az este folyamán eltűntél egy időre. Nem akarod elmondani, hogy hol voltál?

- Nem - fordultam el tőle és csak remélni mertem, hogy másokban nem buzog ennyire a Poirot vér. - Mondtad valakinek? - kérdeztem meg, miközben a plafont bámultam.

- Senkinek - rázta meg a göndör fürtjeit. - Lolita, miért csináltad?

- Jó kérdés - csúszott ki a számon, így véglegesen elárulva magam. Nem tagadtam tovább a barátom előtt, mert már felesleges volt. - Talán mert a koktélok hatására még jobban hasonlított Rá - futották el a szemeimet a könnyek.

- Basszus - ült le mellém Marci és az ölébe húzott. - Azt hittem, hogy túl vagy már rajta.

Erőtlenül megráztam a fejemet.

- Soha nem fog sikerülni - suttogtam és a könnyeim óhatatlanul megindultak a szememből.

- Miért? - simogatta meg az arcomat Marci. - Miért nem megy?

- Nem akarok róla beszélni - húztam el a fejem tőle és felálltam az öléből.

- Lolita hova tűntél utána? Mi történt veled abban a három hétben? - tette fel a kérdést, nem is sejtve, hogy mennyi fájdalmat okozva ezzel.

- Mondtam már, hogy nem akarok róla beszélni - csattantam fel. Zidane pont jókor nyitotta ki a fürdőszoba ajtaját, így gyorsan magamra zártam azt. A tükörbe nézve újra láttam azt a tizenkilenc éves kislányt, akinek egy nap alatt törték össze az álmait amit a családról szőtt.

- Gyerünk Lola, szedd össze magad - locsoltam hideg vizet az arcomra. - Megfogadtad, hogy soha többé nem leszel gyenge - néztem farkasszemet önmagammal. Mikor már úgy éreztem, hogy összeszedtem magam, elhagytam a menedékként szolgáló helyiséget. A szobánkban már csak a franciát találtam, aki kíváncsian nézett rám.

- Minden oké? - tette fel a kérdést aggódva.

- Persze, csak tudod, havonta egyszer megbolondulnak a hormonjaim - füllentettem.

- Marcelo is valami ilyesmit mondott - nézett még mindig rám.

- Ilyenkor annyira jó lenne, ha fiúnak születtem volna - sóhajtottam fel.

- De akkor nem lehetnél ekkora "sztár" - tette macskakörömbe a szót.

- Nem is akarok az lenni - húztam el a számat. - Sokkal jobb lenne férfiként irányítani a csapatot. Akkor nem arról szólnának a sajtótájékoztatók, hogy kivel, mikor és hányszor feküdtem össze a csapatból, hanem arról, hogy mit értünk el a szezon kezdete óta.

- Nyugi, egy idő után megunják - tette a vállamra a kezét.

- Remélem, hogy igazad van - eresztettem meg egy vérszegény mosolyt. - Most valahogy nem vagyok ráhangolva a hülyeségeikre.

Elindultunk lefelé, ahol már vártak a többiek. Beszálltunk a buszba, ami a pályához visz és közben nézelődtünk. Bedugtam a zenelejátszómat a fülembe és lehunytam a szemem, próbáltam felvértezni magam az újságírók rohamára, a kedvenc számaim hallgatásával.

- Lola - bökte meg a vállamat a francia.

- Hm? - nyitottam ki a szemeimet, hogy újra visszacsöppenjek a kicsit sem csendes buszunk belsejébe.

- Ki megy veled a sajtótájékoztatóra?

- Nézzük csak - járattam végig a tekintetemet a fiúkon, akik próbáltak minél jobban belesüppedni a székbe, hogy ne vegyem őket észre. Ők is utálták ezt a procedúrát. Úgy volt, hogy Iker jön velem, de mivel Sara bármelyik pillanatban szülhet, ő inkább mellette maradt. - Cris - vigyorodtam el gonoszul, mert tudtam, hogy ők imádják egymás agyát húzni Ibrával.

- Még valaki?

- Nem, elég lesz Ronaldo - ráztam meg a fejem. - Ez egy barátságos mérkőzés, ide nem kell nehéztüzérség - vigyorogtam és Zidane is mosolyogni kezdett. - De te is jössz - nyújtottam ki rá a nyelvem.

- Muszáj? - nézett rám elgyötört arccal.

- Naná - vigyorogtam -ez a te hazád, nem árt, ha van mellettünk egy vérbeli francia is.

- Nem lehetne inkább Benzema? - kérdezte reménykedve.

- Nem, mert abból semmi jó nem sülne ki és ezt te is tudod.

- Rendben - sóhajtott fel megadóan.

Megállt a busz és mi leszálltunk több száz sikítozó rajongó közé a szakadó esőbe.