10/10

91. rész

Sergio

- Hétalvó, felkelni! - szólalt meg egy ismerős hang a fejem felől. Szemhéjamat nagy nehezen rávettem a nyitásra, így egy gúnyosan mosolygó angyallal néztem farkasszemet. - Lola? - bukott ki az ajkaimon, de az agyam még messze járt a bekapcsolástól.

- Kedves, hogy megismersz - nevetett fel a lány. - Tessék, víz és gyógyszer - nyomott a kezembe valami fehér bogyót, amit kérdés nélkül lenyeltem. - Most pedig szedd össze magad és indulunk futni.

- Mit csinálunk? - ültem fel hirtelen és csak most jutott el a tudatomig, hogy szét is nézzek. - Mi a francot keresek én itt?

- Ezt kérdeztem tőled hajnali háromkor én is, mikor egy taxis itt rakott ki előttem - vágta csípőre a kezeit Lola.

- Úh - dörzsöltem meg lüktető halántékomat, hátha valamivel jobb lesz, de nem segített. Utáltam másnaposnak lenni.

- Gyerünk Sergio, szedd össze magad és már indulunk is!

- Minek? - dőltem nyűgösen hátra.

- Először is, mert a friss levegő jót tesz a macskajajnak, másodszor, mert megérdemled a tegnapi viselkedésed miatt, hogy egy kicsit megdolgoztassalak, harmadszor pedig...

- Nem lehetne, hogy máshogy dolgozzam le a büntetésemet? - húztam be a lábaim közé a kezénél fogva a lányt, aki már tréning ruhában, indulásra készen állt. Kezeimet feszes, kerek fenekére vezettem és arcomat a hasához szorítottam. - Sokkal jobb ötletem van, mint a futás - morogtam. Annyira békés volt így és én annyira szerettem volna, ha ez a pillanat örökké tart, de tudtam, hogy nem sokára ez az egész megváltozik és én sem leszek több Lola szemében, mint Marco. De addig minden lehetőséget kiakartam használni, hogy vele lehessek.

- Sese - kuncogott fel, mikor forró leheletem megcsiklandozta a hasfalát. - Te most büntiben vagy, de ha nem nyafogsz, akkor lehet szó róla, hogy kapj egy kis jutalmat - simított végig borostás arcomon, amitől jóleső borzongás szaladt végig rajtam. - De ahhoz előbb át kell öltöznöd és el kell indulnunk futni - lépett ki a lábaim közül.

- Muszáj? - pislogtam rá kiskutya szemekkel persze eredménytelenül.

- Vagy ez, vagy dupla edzés egész héten - kiáltott vissza a bejárattól.

- Megyek - álltam fel végre az ideglenes ágyamról. Megigazítottam a gyűrött inget magamon, majd belebújtam a cipőmbe és a lány után siettem, aki már nyújtó gyakorlatokat végzett az udvaron.

- Épp ideje - csóválta meg a fejét, végig nézve rajtam. - Első utunk hozzád vezet, átöltözöl és már indulhatunk is tovább - adta ki az utasítást jókedvűen. Még kissé szédelegve és hányingerrel küszködve indultam el mögötte. Azt a pár száz métert a házamig, csendben, a gondolatainkba merülve tettük meg. Ahogy körül néztem az utcán és hallgattam a minket körül vevő halk zajokat, annyira nyugodtnak tűnt minden, de tudtam, hogy ez a vihar előtti csend. És csak remélni mertem, hogy minél később csap majd le ránk, mert még kiakartam élvezni az utolsó napokat, heteket amiket még eltölthetek Lola mellett.

Ahogy megérkeztünk, kinyitottam az ajtót és előre engedtem a lányt, aki természetes kíváncsisággal fordítgatta a fejét jobbra-balra a lakásomban.

- Mindjárt jövök. Addig nyugodtan nézz szét, és ha kell valami, szolgáld ki magad - mutattam a nappalim felét betöltő bárpultra. - Nem csak piák, hanem energia italok is vannak - torkoltam le, mert láttam a szemén, hogy mit akart mondani.

Megfordultam és magára hagytam, de a lépcsőtetején megálltam és egy darabig onnan figyeltem ahogy a kandallóhoz lépett és kezébe vette az egyik családi fotómat. Ajkai édes mosolyba húzódtak. Mindig így akartam látni, annyira más volt ilyenkor. A vonásai ellágyultak és a maszk, ami mindig ott leledzett gyönyörű arcán, most lehullt. Szinte levegőt is elfelejtettem venni mikor láttam, hogy az egyik képen végig simít az ujjával, ajkain szomorú mosollyal. Azonnal tudtam melyik képet tartja a kezében. Amin az én gyönyörű keresztlánnyommal voltam, Danielával. Én is szerettem azt a képet, mert tükrözte azt a szeretetet, amit egymás iránt érzünk a kicsi lánnyal. A szívembe szúró fájdalomtól felocsudtam a bámulásból és végre elindultam a szobám felé. Egy nagyon gyors átöltözés után már meg is álltam Lola mellett, aki még mindig a képeket nézegette.