10/10

60. rész

Lola

- Megérkeztünk - lökte meg a vállamat Zidane, mikor a repülőnk leszállni készült. Már a barcelonai reptérre szállító buszon is majdnem elaludtam, de ahogy felszálltunk, azonnal pihenő módba kapcsoltam, kizárva a külvilágot.

- Hm, ez gyors utazás volt - nyújtózkodtam egyet és kinyitottam végre a szemeimet.

- Nem volt, az csak te voltál fáradt - vigyorgott rám. - Mit csináltatok ti? Tudod mit, ne válaszolj, mert nem vagyok rá kíváncsi - tette fel a kezeit, mikor meglátta a az arcomra kiülő sunyi mosolyt.

- Rossz az, aki rosszra gondol - nevettem fel. - Amúgy meg edzettem.

- Mit csináltál? - emelte meg a hangját mire mindenki ránk nézett.

- Végig csináltam egy edzést - vontam meg a vállam. - Elegem van abból, hogy te és Pirri összefogtatok ellenem, és még egy nyamvadt bemelegítést sem csinálhatok - durcáztam be.

- Mi csak féltünk - szabadkozott miközben tetőtől-talpig végig nézett.

- Nincs semmi bajom - löktem meg, hogy fejezze be - és, hogy tudd, baromira élveztem.

- Azt meghiszem - morogta -, de gondolom a fiúk jobban - szaladt vigyorba a szája.

- Hajaj - legyintettem. - Ezért is akarok Karimmal beszélni, mert olyan dolgokat mondtak, amit csak mi tudhattunk, és mikor rákérdeztem, kiderült, hogy drága csatáromnak eljárt a szája.

- Megbünteted?

- Még nem tudom - húztam el a számat. - Attól függ.

- Mitől?

- Hogy milyen hangulatom lesz éppen - válaszoltam kicsit ingerülten.

- Lola - nézett rám szigorúan Zizu. - Te is tudod, hogy ez nem így működik.

- Tudom, de jelenleg nincs kedvem ezzel foglalkozni. Amúgy is már leszálltunk - mutattam ki az ablakon, ahol már a madridi reptér fényeit csodálhattuk meg.

- Ne terelj! - szólt rám.

- Nem terelek, de még nem döntöttem el, hogy mit fogok csinálni. Ha meg is büntetem, azt igazságosan teszem.

- Rendben - bólintott. - Na gyere! - ragadta meg a kezemet és felhúzott az ülésből. - Szívjunk végre madridi levegőt - vigyorodott el. - Jut eszembe - fordult vissza hozzám. - Mit csinálsz a párnapos szünet alatt?

- Miért kérdezed?

- Mert lesz egy kis összeröffenés nálunk és jó lett volna, ha te is ott vagy.

- Ó - lepődtem meg. - Azt hiszem, ez most nem fog összejönni - ráztam meg a fejemet. - Már mást terveztem akkorra.

- Kár - sóhajtott lemondóan. - Köze van ennek egy brazilhoz, aki most éppen Franciaországban van? - húzta fel a szemöldökét jókedvűen.

- Ennyire átlátszó vagyok? Amúgy meg igen, thiagoval megbeszéltük, hogy együtt töltjük azt a pár napot.

- Madridban vagy Párizsban? Bocs, hogy ilyen indiszkrét vagyok, de ha itt, akkor nyugodtan elhozhatod őt is.

- A nevében is köszönöm, de nagyon úgy néz ki, hogy nála fogunk pihenni. Thiago megakarja mutatni nekem a várost.

- A Tuilériák kertjét ki ne hagyjátok - figyelmeztetett, miközben lefelé lépdeltünk a lépcsőn.

- Ne nekem mond, ő lesz az idegenvezető. - Kotorászni kezdtem a táskámban, majd mikor megtaláltam a telefonom, felnéztem Zizura. - Rendelek egy taxit.

- Hazaviszlek - szólalt meg mellettem a portugál jól ismert hangja. Zidane elköszönt, és magunkra hagyott minket.

- Nem szükséges - próbáltam kiutat keresni.

- Ha nem tűnt volna fel, szomszédok vagyunk - nézett rám komoran. - Mi a fenéért taxiznál, mikor az autóm itt van?

Nem tudtam vitatkozni vele. Nagyot sóhajtva ültem be mellé.

- Szóval nem leszel itthon pár napig? - törte meg köztünk a csendet.

- Te hallgatóztál? - kaptam rá mérgesen a tekintetemet.

- Nem, csak mögöttetek mentem és mindent hallottam - vonta meg a vállát.

- Ja, persze - húztam el a számat. - Kérdésedre válaszolva, Párizsban leszek - néztem ki az ablakon. Összerezzentem, mikor megéreztem a tenyerét felfele kúszni a combomon.

- Cris nem lehetne...

- Nem - szorította meg a lábam. - El sem tudod képzelni, mennyire ki vagyok rád éhezve. leléptél, mielőtt letudtad volna a tartozásodat. Lehet, hogy te hancúroztál, de nekem nem volt kivel, mert Irina már megint fotózásra ment. Érzed ezt? - fogta meg a kezemet és a nadrágja elejéhez vezette, ahol azonnal megéreztem keményedő férfiasságát. - Egész meccs alatt frusztrált voltam a kielégítetlenségtől.

- Fogd már rám! - kaptam el a kezemet, de valamilyen oknál fogva jólesett a tudat, hogy ennyire hatással vagyok rá.

Néhány perc múlva megállt alattunk az autó, jelezve, hogy megérkeztünk. Roni kipattant mellőlem és áttérve az oldalamra, kinyitotta nekem az ajtót.

- Hölgyem - nyújtotta a kezét és segített kiszállni, majd hátulról hozzám simult. - Nyisd azt a rohadt kaput, vagy itt duglak meg az utcán - súgta a fülembe, miközben nyelve már a nyakamat ízlelgette. Nem akartam, mégis jóleső érzés öntött el az érintésétől.

- Cris, engedj, mert megláthatnak - léptem el tőle.

Elővettem a kulcsomat és beütöttem a kapukódom, majd néhány percen belül már bent is voltunk a házban. A portugál nem teketóriázott, száját az enyémre szorította és szinte tépni kezdte. Tényleg úgy viselkedett, mint egy kiéhezett vadállat, de nekem tetszett. A bűntudat ami egy pillanatra felütötte a fejét bennem, nagyon gyorsan tovatűnt. Kéjes nyögésekkel engedtem át a testem a csatárnak, hogy behajtsa rajtam az adósságát.