10/10

33. rész

Lola

Teltek a napok és én egyre jobban untam magam. Nem csinálhattam semmit, mert mindig volt nálam valaki. Hol Sergio, hol Marcelo és Clarisse Enzoval vagy épp Cristiano boldogítottak egész nap, hogy ellenőrizzék eleget pihenek-e. Nem voltam ehhez hozzászokva és frusztrált, hogy megmondják, hogy mit tegyek. Apával megint volt egy keményebb vitánk, arról, hogy a foci nem nőknek való és jó lenne, ha végre a családtervezéssel törődnék és nem a szerinte idióta álmaimmal.

Végre eljött december 14.-e, az Osasuna elleni meccs napja. A bennem felhalmozódott energiák majd szétfeszítették a testemet. A meccs előtti sajtótájékoztatóra még Zidanet küldtem, mert nem akartam, hogy már a meccs előtt szétcincáljanak a kérdéseikkel a sérülésem miatt.

A játékoskijárónál álltam, a mankóimra támaszkodtam, kerülve a kamerákat. Az ellenfél edzője mellém ért és együtt lépdeltünk ki a pálya szélére. Kezet fogtunk és kölcsönösen szerencsét kívántunk a másiknak. Éreztem, hogy több ezer ember szeme tapad rám és hallottam a fényképezőgépek kattogását. Felnézve a kivetítőre láttam, hogy a kamerák rám fókuszálnak és engem mutatnak, különösen a begipszelt lábamat. Mosolyt varázsoltam az arcomra és integettem a szurkolóknak. Hangos morajlás volt a válasz. Végre elértem a kispadunkig és leültem Zidane mellé.

- Hatásos belépő - vigyorgott rám.

- Élni tudni kell - vontam meg a vállam somolyogva. Felnéztem a pályára, ahol már sorakoztak a játékosok. Felhangzott a kezdősípszó és hiába kúszott az adrenalinom az egekbe, mégis furcsa nyugodtságot éreztem. Hazaértem. Nekem ez a mindenem, a meccs, a foci világa. Sajnos nem kezdődött jól az első félidő. mert az ellenfél már a 17. percben megszerezte a vezetést. Aztán Pepe kapott lapot, majd Sergio is begyűjtött egyet, mintha kötelező lenne, és még csak a 33. percben jártunk. Csak néztem a pályán küszködő játékosaimat. Teljesen szétestek, aminek az eredményeképpen a 40. percben már 2-0-ra vezetett az ellenfél. Ennél már csak az volt elkeserítőbb, hogy a 44. percben Ramos megkapta a második sárgáját, így idő előtt mehetett zuhanyozni. Nem tudtam megülni a fenekemen, mert a második lapot igazságtalanul kapta a védő. Az ellenfél játékosa Oscar díjat érdemelt volna az alakításáért. Sergio mérgesen indult az öltözőbe, de előtte még odaszólt nekem.

- Ülj le és maradj csendben, mert téged is kiállítanak!

Elhűlve néztem a játékosra, aki meg sem várva, hogy válaszoljak elindult befele. Arra kaptam fel a fejem, hogy Isco a 45. percben értékesítette Ronaldo passzát. Legalább nem úszott el számunkra teljesen a meccs.

- Bejössz? - kérdezte Zizu, de megráztam a fejem.

- Mire leérnék, már jöhetnék is vissza. Kapd le őket a tíz körmükről, mintha én lennél - vigyorogtam rá, majd mikor elindult, még utána szóltam. - Ja és mond meg annak az idióta Ramosnak, hogy még számolunk.

Zidane bólintott, majd eltűnt a kijáratnál. Én hátradőlve ültem a padon és próbáltam rendet tenni a gondolataim között. Sajnos a feszültség egyre jobban nőtt bennem, köszönhető a sérülésemnek és, hogy Ronaldo mostanában nem futballozott csúcsformában, így a feszültség levezető szex kimaradt az életemből. Tudtam, hogy a portugál nem megszokott teljesítménye visszavezethető az aranylabda körüli huzavonára, amiért megtudtam volna fojtani Blattert. Ő szította ezt az egész feszültséget, amit Cristiano a szívére vett. Hiába beszéltünk már többször is a portugállal, hogy ne vegye magára, nem tudta lenyelni a békát. Látszott rajta, hogy Blatter idióta videója összezavarta a csatárt. Arról nem is beszélve, hogy ezek után mindenki egyre többet várt Ronaldotól, ha már az aranylabdáért teper.