10/10

42. rész

Lola

A Celta meccs óta nem beszéltem a portugállal, ha lehetett, elkerültem. Az edzéseken inkább Zizut kértem meg, hogy foglalkozzon a csatárokkal, míg én a védelmet és a középpályát próbáltam alakítgatni. Az Osassuna elleni meccset megnyertük. Örültem, hogy Benzema kezd újra magára találni és ahogy megjósoltam, Jese is kezdett beilleszkedni. Sokat segített neki Cristiano fogadtatása is, aki nem ellenfélként tekintett a két új játékosra, hanem csapattársként. Ellátta őket tanácsokkal, amit hálásan fogadtak. Az újságokban megjelentekkel ellentétben Cris nem volt féltékeny a posztjára, sőt örült, hogy erősödött a csapat.

- Sikerült végre megegyezni? - kérdezte Zidane miközben az Espanyol elleni játékot néztük.

- Igen - mosolyogtam boldogan - Xabi 2016-ig a mienk.

- Az jó, mert mostanában elég gyenge a középpálya - morogta.

- Tudom - sóhajtottam. - Egyszerűen nem értem, hogy mi van velük?

- Én sem, hogy veled mi van? - vigyorgott rám Zizu.

- Miért?

- Nézz át a másik kispadra! Javi Ragire négy meccses eltiltáson van, míg te már régen voltál kiakadva és még egy nyamvadt sárgát sem szedtél össze.

- Hiányzik?

- Nem, nem - tette fel a kezeit - csak furcsa. Kezdesz lenyugodni.

Döbbenten néztem a franciára. Lehet, hogy igaza van? Elhessegettem magamtól a gondolatot és a pályát kezdtem figyelni.

- Ezekbe mi ütött? - hördültem fel, mikor Modrič már az elején besárgult. Aztán Cris óriási ziccereket hagyott ki egymás után, majd pár percre rá mellbe rúgta az ellenfelét. A félidő végéig legalább négy helyzetet puskáztak el Benzemával karöltve.

- Mi a jó büdös franc van veletek? - tettem fel ordítva a kérdést. Fülüket-farkukat behúzva ültek, de nem válaszoltak. Ránéztem a portugálra, akin látszott a teljes koncentráció hiány.

- Kifelé - mutattam az ajtóra. Először értetlenül néztek rám, majd megindultak. - Cris, te maradsz! - szóltam rá a portugálra, aki elhúzta a száját és visszaült a padra. Megvártam, míg az utolsó ember becsukja maga után az ajtót és csak aztán fordultam felé.

- Mi van veled?

Megvonta a vállát, de nem válaszolt.

- Cris, rémesen szétszórt vagy. Egyszerűen nem tudom hova tenni a teljesítményedet.

- Vége lehetne már - nyögte ki halkan és én azonnal kapcsoltam, hogy miről beszél.

- Nyugi - ültem le mellé - holnap már vége.

- Basszus - sóhajtott fel. - El sem hiszem.

Mosolyogva néztem az arcát, amin most mély barázdákat szántott a kishitűség. Ideges volt és ezért nem ment neki a játék. Érthető volt, hiszen holnap eldől, hogy megkapja-e az aranylabdát vagy sem.

- Fordulj meg - mondtam neki somolyogva. Nem tudta mit akarok, de engedelmeskedett. Mögé álltam és elkezdtem gyúrni a vállait.

- Úristen Lola, ez kurva jó - nyögte hangosan.

- Shhhh, halkabban, mert azt hiszik mást csinálunk - vigyorodtam el.

- Ha most nem a szünetben lennénk, biztosan csinálnánk is - fordult felém és a lábai közé húzott. Száját csókra nyújtotta, én pedig egy pillanatnyi gondolkodás után ráhajoltam.