10/10

96. rész

Lola

Sergio féltékenységi hisztije után két napig nem beszéltünk egymással. Nem tudtam elviselni, ha valaki meg akarta mondani, hogy mit tehetek és mit nem. Engem ne korlátozzon senki. Amúgyis pattanásig feszült idegekkel vártam a következő meccsünket, ami egy El Classico volt. Nem tehettem róla, de presztizs kérdést csináltam a győzelemből, miközben a fiúknak épp az ellenkezőjét mondtam. Rendhagyó módon vonattal utaztunk a katalán nagyvárosba és két és fél óra alatt meg is érkeztünk a helyenként 300km/h sebességgel közlekedő járművel. Az út jókedvűen telt, próbáltuk nem éreztetni a csapattal, hogy mekkora tétje van ennek a meccsnek, de szerintem ők is tudták.

A Camp Nouba érve befoglaltuk az öltözőnket, majd Zizuval, Marceloval és Pepével válaszoltunk az újságírók kérdéseire. A másik csapat edzőjével kedélyesen elbeszélgettünk, majd ment mindenki a maga útjára. A fiúk öltözőjébe belépve minden szem rám szegeződött.

- Na jó, ez most nagyon ijesztő - nevettem el magam. - Nem tudom, hogy mit vártok tőlem, de nem hiszem, hogy bármi olyat tudnék nektek mondani, amit magatoktól ne tudnátok. Kell nekünk ez a három pont, de nem mindenáron. Szeretném, ha tiszta és Blancokhoz méltó játékkal nyernénk meg a meccset. Mindenki tudja a dolgát és szerintem a legjobb tudása szerint fog teljesíteni. Szóval, Hala Madrid! - mondtam el az igen rövidre sikerült lelkesítő beszédemet majd kifordultam a folyosóra és Zizuval az oldalamon elsétáltam a kispadhoz. Útközben kezet fogtunk Tata Martinoval és sok szerencsét kívántunk egymásnak.

Sajnos nem kezdődött nekünk jól a játék, mert Iniesta már a hetedik percben megszerezte a vezetést a Barcelonának.

- Mi a fenét csináltok? - ordítottam Sergioékkal, mert senki nem figyelt az argentin focistára, aki a gólpaszt adta.

A huszadik percig kellett várnunk, hogy Di Maria, Benzema fejére varázsolja a labdát és kiegyenlítsünk. Boldogan ugrottam fel a kispadról, mikor négy percre rá Karim újabb gólt vágott az ellenfél kapujába. Sokáig tudtuk tartani ezt az eredményt, de a szünet előtt néhány perccel Messi kiegyenlített. A lefújás után nem mentem be az öltözőbe, mert nem akartam még jobban stresszelni a csapatot.

A második félidő megint nekünk kedvezett, mert Cris is eredményes volt az ötvenötödik percben. De az örömünk nem tarthatott sokáig, mert a hatvanharmadik percben Sergio szabálytalanul szerelte az ellenfelet a tizenhatoson belül, így nem csak tizenegyest kaptunk, de Ramost ki is állították egy azonnali piros lappal.

- A rohadt életbe - rágtam idegesen a szám szélét, mikor Messi értékesítette a büntetőt.

Ha ez még nem lett volna elég, a nyolcvanharmadik percben újabb tizenegyesnek örülhetett a Barcelona és Messi azt is könyörtelenül bevágta.

Ezután már nem tudtunk újra felállni a padlóról, így harmincegy meccs után kikaptunk. Arcomon egy fáradt mosollyal fogadtam az ellenfél edzőjének kézfogását. Az öltözőbe benyitva kripta hangulat fogadott. Mindenki bámult maga elé, de legjobban talán Sergiot viselte meg az egész, aki magát okolta a vereségért.

- Nekem egyetlen egy dolog jut eszembe - morogta Iker alig halhatóan, de mégis mindenki rá figyelt. - Drágalátós Morinhu mester szava járása volt, hogy a végén mindig tíz emberrel játszol a Barca ellen, ezért gyakorolsz tíz emberrel az edzésen.

- Nem hiszem, hogy ez így lenne - ráztam meg a fejemet. - Ma így alakult. Ti megtettetek mindent, de az ellenfélnek jobban ment. Kétszer is vezettünk, de aztán elengedtük a gyeplőt. Ilyen a játék - mosolyogtam rájuk halványan, majd hagytam őket átöltözni. A folyosón ácsorogtam és bámultam magam elé, mikor egy kéz kúszott a vállamra. Azonnal tudtam, hogy kihez tartozik.

- Rég láttalak - nevetett rám a brazil csatár és egy puszit nyomott az arcomra.

- Nem jársz arra amerre én - fogadtam kedvesen a gesztusát.

- Jól nézel ki. Szinte sugárzol a boldogságtól - simított végig az arcomon.

- Ez egy kicsit túlzás azután, hogy ma kikaptunk tőletek - húztam el a számat.

- Mindig arra tanítottál, hogy ez csak egy játék és nem kell halálosan komolyan venni, mert akkor elvész a szépsége.

- Látom, tényleg figyeltél arra amit mondtam nektek - ráztam meg hitetlenkedve a fejemet.

- Mindenre, és nem csak én, a többiek is. Hiányzol nekik - mondta halkan.

- Ők is nekem - sóhajtottam föl.

- Valami baj van? - nézett rám értetlenkedve. - Azt hittem, hogy jól érzed magad a Realnál és boldog vagy, hogy megvalósítottad az álmaidat?

- Ez így is van, de elbizonytalanodtam - vallottam be neki. - Most, hogy meg van amit akartam, nem látom magam előtt a további utat. Érted te ezt? Boldognak kéne lennem, de én csak azt érzem, hogy nem tudom, mit kezdjek magammal. Megszűnt a motivációm.

- Ezt nem mondod komolyan? - háborodott fel hirtelen. - Lola, miből gondolod, hogy elértél mindent amit akartál? Lehet, hogy itt Spanyolországban és Brazíliában elismernek, de annyi más hely van még a Földön. Franciaország, Olaszország, Németország - sorolta lelkesen. - Mind tárt karokkal várna, hogy náluk dolgozz. Ne ragadj le egy helyen! Menj és hódítsd meg az egész világot - vágott le nekem egy rögtönzött, lelkesítő beszédet.

Felnéztem az arcára és a szemeiből kiolvastam, hogy komolyan gondolja minden egyes szavát.

- Köszönöm Ney! - öleltem át hirtelen, amit ő azonnal viszonzott.

- Nincs mit Lola - csókolt bele a hajamba, majd elengedett. - Most mennem kell, mert a fiúk már várnak - nézett rám bocsánatkérőn.

- Menj csak - nyomtam egy puszit a szájára, de ő magához rántott és elmélyítette a csókunkat. Mosolyogva adtam át magam az ismerős érzésnek. Nagy sokára elszakadtunk egymástól majd egy intéssel elbúcsúztunk. Percekig bámultam az eltűnő alakja után és szinte éreztem, ahogy magával vitte a vállamat nyomó mázsás sziklák felét. Hálás voltam a sorsnak, hogy az utamba sodorta őt.