10/10

23. rész

Lola

Kopogás szakította félbe a vitánkat, majd kinyílt az ajtó és egy csapatnyi focista kémlelt befelé rajta. Olyan murisak voltak az aggódó fejükkel, hogy hangosan nevetni kezdtem.

- Látom jobban vagy - lépett be mellettük Zidane és felhúzott szemöldökkel nézte, ahogy Pirri befejezi a bokám rögzítését. - Mennyi ideig marad rajtad?

- Ne örülj, csak a holnapi játékot hagyom ki - húztam el a számat. - Addig melegítheted a helyemet, de az Osasuna elleni meccsre már én is megyek.

- Erre ne vegyen mérget Senorita - jelentette ki a doki, miközben már recepteket írt. - Megmondtam, hogy egy hétig szigorú pihenés. Nincs császkálás, nincs ugrálás - fenyegetett meg az ujjával. - Fekvés egész nap! Lábat felpockolni és rengeteget pihenni.

- Na persze! - csattantam fel. - Fürdeni el kell mennem, és főzni is csak állva tudok - soroltam az ellenérveimet.

- Pont ezért kérdeztem, hogy van-e valaki, aki tudna figyelni magára?

Megráztam a fejem, mert tudtam, hogy az évek alatt mindenkit elmartam magam mellől, mert a múltra emlékeztettek.

- Én úgysem játszom holnap, segíthetek - hallottam meg Xabi hangját. Döbbenten meredtem a szakállas baszkra.

- Nem kell - tiltakoztam rögtön, de valahol jól esett, hogy magától ajánlkozott erre a feladatra.

- Dolores Faria - nézett rám dühösen a bácsikám, és tudtam, hogy ezt nem úszom meg, mert a teljes nevemen szólított. - Márpedig vagy elfogadod Xabi ajánlatát, vagy már hívom is apádat! - Hogy szavainak nyomatékot adjon, a telefonjáért nyúlt.

- Rendben - adtam be a derekam. - Köszi - néztem a 14-esre, aki győzedelmes mosollyal az arcán rám kacsintott.

- Jól fogunk szórakozni - mondta sejtelmesen és gonoszkodó vigyort küldött Ramos felé, aki valamiért úgy nézett ki, mintha citromba harapott volna.

Mivel úgy éreztem, hogy végeztünk, megpróbáltam lecsúszni a vizsgálóasztalról, de hárman léptek elém, hogy megakadályozzanak benne.

- Hova-hova? - nézett rám Zidane vigyorogva.

- Haza, de előtte lezuhanyoznék - avattam be a terveimbe.

- Most mondta Pirri, hogy nem csinálhatsz semmit - fogta meg a kezem. - Mégis hogy akarsz zuhanyozni? - jutott el a tudatáig, hogy mit mondtam.

- Még nem tudom - vontam meg a vállam -, majd kitalálok valamit, nem először csinálok ilyet - utaltam a régebbi sérüléseimre.

- Adok, egy direkt erre a célra kitalált nejlonzsákot, amit fel tud húzni a gipszre és így nem vizezi össze azt. Nem ártana, ha valaki ilyenkor magával lenne, mert könnyen elcsúszhat féllábon egyensúlyozva.

Megütközve néztem az orvosra, majd onnan Xabira, akinek egyre szélesebb lett a mosolya.

- Na, nem, azt már nem! - nevettem fel kínomban. - Még csak az kéne. Felejtsd el, hogy valaha is beteszed a lábad a fürdőszobámba, amikor én is ott vagyok - fenyegettem meg.

Marcelo volt az én megmentőm, mert egy okos ötlettel állt elő.

- Clarisse segíthetne neked, ha gondolod.

- Ez jól hangzik - mosolyodtam el és hálásan néztem a brazilra.

- Megbeszélem vele és holnap már át is tudna ugrani, ha úgy jó neked.

- Köszönöm, viszont most is le kéne zuhanyoznom, mert leizzadtam az edzésen és bűzölgök, mint egy borz - fintorogtam a saját szagomra gondolva.

- Majd én segítek - szólalt meg Ramos. - Miattam van ez az egész szarság, legkevesebb, hogy megpróbálom jóvátenni.

- Gondolod, ha Xabit nem engedtem be a fürdőmbe, akkor téged befoglak? - mérgelődtem.

- Nem, de nem is arra gondoltam. Megállok az ajtó előtt és ha gond van, akkor megyek csak be - magyarázta idegesen, miközben a hajába túrt.

- Legyen - sóhajtottam fel, mert túl akartam már lenni ezen az egészen. Martínez doktor kerített nekem két mankót, így arra támaszkodva indultam el az öltözőmbe. Már csak Xabi, Ramos, Marcelo, Zidane és Flo bácsi voltak velem a folyosón. A többiek leléptek zuhanyozni.

- Lolita - szólt utánam megenyhült hangon a bácsikám. - Pihenj, tartsd be az orvos utasításait. Ja és holnap ne menj az agyára Xabinak - vigyorodott el a végére.

Ha nem ő mondta volna ezeket, biztosan felmutatom neki a középső ujjam, de így csak elhúztam a szám és otthagytam. Zidane egy darabig még jött velünk. Megbeszéltük a holnapi taktikát és figyelmeztettem, hogy telefonon fogom tartani vele a kapcsolatot. Szemeit forgatva búcsúzott el tőlem.

Xabi és Marcelo, pedig zuhanyozni indultak, miután megmondtam a baszknak a címemet és Marcelo lelkére kötöttem, hogy csak akkor jöjjön Clarisse, ha nem okoz neki nagy gondot. Megnyugtatott, hogy szó sincs erről, mert már úgyis beszélni akart velem, hisz rég nem látott. Mosolyra húztam a szám, mikor eszembe jutott az esküvőjük. Soha nem láttam szebb párt, mint ők. Sütött róluk a szerelem, ami azóta sem lankadt a másik iránt.