10/10

10. rész

Sergio

- Mi a fene? - néztem értetlenül a rengeteg újságíróra, akik a stadion előtt, szinte egymást taposták.

- Senor Ramos! Milyen érzés, hogy egy nő lett az edzőjük? - nyomta a képembe a diktafonját, egy szemüveges mitugrász. A kérdésből azonnal leesett, hogy mi olyan érdekes a Bernabeu háza-táján.

- Szuper - villantottam rá egy bájvigyort. - Ha körülnéz a csapatok közt, nekünk van a legvonzóbb edzőnk, aki miatt érdemes a belünket is kihajtani. Viccet félretéve - komolyodtam el. - Eddig száz százalékosan elégedettek vagyunk vele. Nagyon érti a dolgát és a csapat nyelvén is tud beszélni. Hamar beilleszkedett közénk. Ha utána néztek volna, tudnák, hogy a Santos csapatát már győzelemre vezette és ezt ígérte nekünk is. Mi pedig bízunk benne, ahogyan a vezetőség is, mint például, Florentino Perez - biccentettem egyet, jelezve, hogy befejeztem. El akartam lépni, mikor a kezembe nyomott egy újságot, aminek a címlapján Lola volt, amint nem túl nőies mozdulatot mutat Caparrósnak.

- Maga szerint így viselkedik egy jó edző? - vigyorgott rám önelégülten, mire nekem viszketni kezdett a tenyerem, hogy megüssem.

- Szerintem egy jó edző mindig kiáll a csapata mellett, akár így, akár úgy - vontam meg a vállam flegmán, majd beléptem a kapun, otthagyva a piócámat. Az öltöző felé sietve, összefutottam Lolával. Rávigyorogtam, majd meglengettem a kezemben maradt újságot.

- Jó kép!

- Milyen kép? - értetlenkedett, majd mikor meglátta a címlapot, mérgesen villant meg a szeme.

- " Dolores Faria folytatja ámokfutását?

Romário lánya ismét az újságok címlapjára került,

kezelhetetlen magatartása miatt. Nem tudjuk, hogy

ki volt az, aki szerint jó ötlet egy nőt állítani a

Királyi Gárda élére, de szerintünk elmeorvosi

vizsgálatra szorul." - olvasta egyre idegesebben. - *Filho da puta! - gyűrte össze az újságot, majd egy jól irányzott mozdulattal a szemetesbe hajította. - Megint kezdődik - sóhajtotta, majd a homlokát kezdet masszírozni. Ahogy néztem őt, tudatosult bennem, hogy neki sem fenékig tejföl ez az egész őrület, ami körül veszi őt. Szavai eljutottak a tudatomig.

- Megint? - érdeklődtem halkan. Rám kapta a tekintetét, mintha csak most esne le neki, hogy nem egyedül ácsorog a folyosón. Lemondóan sóhajtott fel.

- Ugyanezt már átéltem a Santosnál is. Hidd el, nem volt egyszerű. A végén már azért is én voltam a hibás, ha egy macska elkóborolt valahol.

Megütközve néztem rá. Egy pillanatra láttam a szemében valamit, ami fáradtságot, megtörtséget sugárzott, de aztán megrázta magát és újra a harcias, kiegyensúlyozott Lola állt előttem.

- Egyszer már túléltem, most is menni fog - kacsintott rám, miközben a telefonját kezdte keresni, ami a táskájában éktelen zenélésbe kezdett. Ránézett a hívó félre, majd elhúzta a száját, mielőtt felvette volna, aztán rögtön el is tartotta a fülétől. Még én is hallottam a vonal túlsó végén tajtékzó férfit.

- DOLORES FARIA! MI A FENE EZ MÁR MEGINT?

- Neked is szia, Apa! - emelte vissza füléhez a mobilt, majd intett és eltűnt az irodájában.

A történteken töprengve léptem be az öltözőbe, ahol kisebb káosz fogadott. Mindenki összevissza beszélt és egymást túllicitálva próbálta a saját igazát hangoztatni.

- Mi van itt? - ültem le Iker és Marcelo közé, akik csak fejcsóválva nézték a többieket.

- Sokan kiakadtak, mikor megtudták, hogy ki Lola apja - sóhajtott a brazil. - Szerintük csak miatta lehet az edzőnk. De te is tudod, hogy ez nem igaz - nézett rám segélykérőn. - Soha nem engedné, hogy az apja miatt adjanak neki munkát. Mindig titkolta, hogy ő Romário lánya, mert az csak megnehezítette a dolgát. Keményen meg kellett dolgoznia mindenért, hogy bebizonyítsa, nem csak az apja neve miatt ér valamit.

Felnéztem a többiekre, akik vehemensen mondták a magukét. Eszembe jutottak Lola szavai, amik most kezdtek értelmet nyerni. Úgy éreztem, hogy tennem kell valamit. Nem hagyhatom, hogy újra átélje azokat a dolgokat, amik egyszer már keserű nyomot hagytak a lelkében.

- Hé, srácok! - emeltem meg a hangom, de nem sokat értem el vele. - Fiúk! - kiáltottam rájuk, mire végre méltóztattak rám figyelni. - Mi a gondotok Lolával? - néztem körbe az öltözőben.

- Mi a gond? Sergio, ezt a csajt az apja ültette a nyakunkra! - fakadt ki, Arbeloa.

- Honnan veszed? - fordultam felé.

- Nem olvasol újságot? - hitetlenkedett, mire felröhögtem.

- Ti most komolyan a firkászoknak hisztek? Nevetségesek vagytok. Ugyanúgy, ahogy rólunk is baromságokat hordanak össze, ez Lolára is igaz. Eszébe jutott egyikőtöknek is, hogy megkérdezze tőle, hogy mit gondol erről? - néztem rájuk kérdőn. Láttam az arcukon az elbizonytalanodást.

- Erről beszélek - vágtam csípőre a kezem. - Nem tudtok róla semmit, és első szóra képesek vagytok elítélni őt - csóváltam meg a fejem, majd átöltöztem a csendbe borult öltözőben.

- Ez szép volt - tette kezét a vállamra Iker a folyosón. - Ügyesen helyre tetted a fiúkat.

- Kösz - vigyorogtam rá, mert nagyon jól estek a szavai.

*Filho da puta! - A kurva életbe! (portugál)