10/10

47. rész

Lola

Ahogy megérkeztünk az újabb meccsünk helyszínére, itt is letámadtak az újságírók. Zizuval megbeszéltük, hogy amíg le nem cseng ez az egész, addig ő nyilatkozik. Nem szívesen, de vállalta.

- Oké fiúk! - néztem a csapatra. - Bale még nem száz százalékos, így Di Maria kezd. Én nem lehetek veletek a kispadon, de a nézőtérről figyellek titeket.

Sajnos elutasították a fellebbezésünket a piros lap miatt, így ezt a meccset ki kell hagynom.

Idegesen sétáltam fel a lépcsőkön, hogy helyet foglalhassak a nézők között. Felajánlották a Vip- páholyt, de semmi kedvem nem volt jópofizni a helyi sleppel.

- Kérhetek egy autogramot? - kérdezte egy hat év körüli kisfiú megszeppenve.

- Persze - mosolyogtam rá és elvettem tőle az elém tartott füzetet. - Hogy hívnak?

- Manuel.

- "Manuelnek millió puszival: Dolores Faria" - pötyögtem a lapra.

- Ha nagy leszek, elveszlek feleségül - húzódott mosolyra a szája.

- Addigra én már öreg leszek - nevettem fel.

- Nem baj - legyintett nagyvonalúan. - Te legalább értesz a focihoz, nem úgy, mint a többi lány. Ők mindig csak nyafognak - magyarázott komolyan.

Lehajoltam és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára. Elvörösödve kapott oda, majd visszafutott a szüleihez, akiknek lelkendezve mutatta az aláírásomat.

Elkezdődött a meccs, ami igen keménynek bizonyult. Úgy látszik az Osasuna játékosai eldöntötték, hogy mindenképpen lesérítik Ronit. Szegény többet ült a földön, mint futott. A sárgalapok úgy repkedtek, mint a konfetti. A huszonegyedik percben Cris szabadrúgásból egy óriási kapushiba után megszerezte a vezetést. Felnézett a lelátóra, a szemével engem keresve, mikor megtalált vigyorra húzta a száját. Nagyot nyeltem, mert az egyezségünket nem kalkuláltam bele a "kapcsolatomba". Az első félidőt végig idegeskedtem miután Arbeloa és Fabio is besárgultak. Ikernek hatalmasakat kellett védenie. Nem adta magát egykönnyen az ellenfél. A szünetben bementem az öltözőbe és idegbetegen pattogva csesztem le őket az eddigi teljesítményükért.

- Feszült vagy Cica - súgta a fülembe Roni miközben a második félidőre indultunk. - Majd segítek levezetni - kacsintott és már ki is futott a pályára, míg én visszalépcsőztem a helyemre.

Fentről nézve egész másképp láttam a játékot.Minden apró hiba feltűnt, így magamban morogva jegyzeteltem, hogy mire kell rágyúrnunk az elkövetkezendőkben. Gyomorgörccsel figyeltem ahogy Jese megindul a labdával, majd azt Di Mariához passzolja. 2-0. Mosolyogva ültem vissza a helyemre, de tudtam, hogy figyelnünk kell és meg kell tartanunk ezt az eredményt. Cris mozgásán láttam, hogy fáradt így a telefonomhoz nyúltam.

- Igen? - hallottam meg a francia hangját, aki meg is fordult a kispadon engem keresve.

- Roni fáradt, cseréld le Balere.

- De Bale még nem teljesen egészséges - ellenkezett.

- Tudom, de az edzést végig csinálta és nem szeretném, ha Cris is lesérülne és hetekre kidőlne a sorból.

- Értem - bólintott. - Még valami?

- Xabi és Casemiro is helyet cserélhetnek... és engedjük játszani Moratát is.

- Kinek a helyén?

- Jese - mondtam egy pillanatnyi gondolkodás után.

- Oké, te vagy a főnök - nyomta ki a telefont.