10/10

48. rész

Cris

- Nem hagyhatjuk egyedül - mondta Pirri, miközben a lány homlokát fogta.

- Vigyük hozzám - ajánlottam fel. - Úgyis szomszédok vagyunk, ha kell neki valami, át tudok szaladni érte.

- Jó ötlet - bólogatott a doki.

- Mi lehet a baja? - kérdezte Zidane aki szintén velünk jött és a lány az ő ölében aludt.

- Nehéz megmondani - hümmögött Pirri. - Kell néhány vizsgálat, de a vírustól kezdve a gyomorrontásig és a terhességig minden lehet.

Terhesség?! - villant az agyamba. - Lehet, hogy Lola az én babámmal terhes? De az is lehet, hogy Sergioéval - szólalt meg egy gonosz hang a fejemben.

- Bár a terhességet kizárnám - morogta a doki - az nem jár ilyen magas lázzal, de ki tudja?

Begurultam a garázsba és segítettem Zizunak kivenni a lányt aki fel sem ébredt a mozdulatainkra. Felvezettem őket az egyik vendégszobába, gondosan elkerülve azt, amiben a védővel volt szilveszterkor.

- Kimennétek? - fordult felénk a doki mire észbe kaptunk és hagytuk, hagy adja be az injekciót a lánynak.

- Sose láttam még ennyire gyengének - csúszott ki a számon ahogy a franciával a falnak támaszkodtunk.

- Igen, Lola nagyon erős lány, de ahogy én látom csak kívülről. Valami történhetett vele, mert belül szenved - mondta Zizu.

- Te nem kedvelted őt - néztem rá.

- Nem - vallotta be. - Hihetetlen volt számomra, hogy egy fiatal lány kordába tudjon tartani egy csapat férfit, de aztán láttam őt munka közben. A szívét, lelkét odateszi a csapatának.

- Nagyon meggyőző tud lenni, az igaz - vigyorodtam el.

Ekkor lépett ki Pirri a szobából és óvatosan becsukta maga mögött az ajtót.

- Hogy van? - kérdeztük szinte egyszerre.

- Egyenlőre alszik és reméljük, hogy az enyhe nyugtató amit adtam neki reggelig kitart. A láza nagyon magas, folyamatos folyadék pótlásra lesz szüksége és a gyógyszereket is be kell adni neki. Megtudod oldani? - nézett rám.

- Persze, csak mond meg, miből mennyi kell neki - figyeltem rá komolyan.

- Felírom - vett elő egy tollat, kitöltött pár receptet majd átnyújtotta.

- Itt maradsz, míg elmegyek kiváltani? - néztem a másodedzőre, aki bólintott.

Beültem az autómba és amilyen gyorsan csak tudtam megjártam az utat.

- Minden oké? - léptem be a szobába.

- Eddig igen, nyugodtan alszik - ásított egyet a francia.

- Itt maradsz? Van még üres szobám - ajánlottam fel.

- Nem, már így sem tudják, hol lehetek. Hívok egy taxit és lelépek - állt fel és már pötyögött is a telefonján. Pár perc múlva megérkezett a kért autó és Zizu is elköszönt. Visszamentem a szobába és az ágy felé fordultam, ahol a lány sápadt arcát néztem, figyeltem ahogy egyenletesen lélegzik. Nem tudom, meddig bámulhattam, de egyszer csak megszólalt.

- Marco - suttogta és egy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában. Légzése felgyorsult és kapkodni kezdte a levegőt. - Nenene... a kisbabám - sikította miközben egyre jobban dobálta magát az ágyon.

A döbbenettől mozdulni sem bírtam, csak néztem őt. Annyira törékenynek tűnt és azok a dolgok amiket öntudatlanul osztott meg velem, még sebezhetőbbé tették. Napok óta féltékeny voltam, hogy összejött azzal a bájgúnárral és meg akartam büntetni, de már elszállt a mérgem.