10/10

92. rész

Lola

- Lola? - hallottam meg Zidane szájából a nevemet.

- Igen? - fordultam a francia felé, kizárva minden kavargó gondolatot a fejemből. - Bocs, nem hallottam, hogy mit kérdeztél.

- Csak azt, hogy most mi lesz Asierrel? - bökött az irodámban ülő és idegesen fészkelődő fiú felé.

- Jó kérdés - csücsörítettem össze a számat. - Szerintem egy kis pénzbírság és egy figyelmeztetés elég lesz neki, ha már volt ekkora marha és hősködött - nevettem el magam.

A szőke srác rám kapta a tekintetét és hitetlenkedve nézett rám.

- Nem tiltasz el? Játszhatok? - buktak ki a kérdések belőle.

- Miért ne játszhatnál? - vontam meg a vállamat. - Azért mert voltál olyan hülye, hogy Batman jelmezben mentél bikafuttatásra, az csak annyit jelent, hogy idióta vagy és nem azt, hogy sérült. Minden emberre szükségem van, de legközelebb nem úszod meg ennyivel - néztem rá elkomolyodva - és most mehetsz - mutattam az ajtó felé.

- Igenis - ugrott fel boldogan. - Köszönöm Lola! - torpant meg egy pillanatra az ajtóban, majd sietve magunkra hagyott minket a franciával.

- Nem voltál egy kicsit engedékeny? - nézett rám Zidane elgondolkodva.

- Szerintem nem - ráztam meg a fejemet. - Elég büntetés az neki, hogy a hülyesége miatt rászállt a média. Nem is értem, mit gondolt, mikor belement ebbe az őrültségbe - nevettem el magam.

- A végén még kiderül, hogy van szíved - vigyorodott el Zizu.

- Ezt sértésnek szántad? - emeltem fel a szemöldökömet.

- Nem, csak nem gondoltam volna rólad, hogy tudsz engedékeny is lenni - rántotta meg a vállát.

- Miért? Mit gondolsz rólam igazából? - fordítottam a fejemet kíváncsian a férfira.

- Azon kívül, hogy remek edző vagy és jó veled együtt dolgozni, még ha nehéz is volt ezt bevallanom? - nézett rám komolyan, mire bólintottam. Tényleg érdekelt a véleménye.

- Nos, nem vagyok egy pszichomókus, ezért nézd el, ha valamiben nincs igazam - mosolyodott el halványan. - Az én meglátásom szerint az élet megkeményített téged. Talán túlságosan is. Nem lenne szabad hagynod, hogy a múlt ilyen szinten befolyásolja a jelenedet és a jövődet. Felejtsd el, bármi is történt és kezdj új életet, tiszta lapokkal.

- Mintha az olyan könnyű lenne - sóhajtottam fel halkan.

- Magadnak teszed nehézzé.

- Te ezt nem értheted...

- Igazad van, de látni látom, hogy gyötrődsz. A kemény külsőd mögött egy összetört Lola van.

- Oké, oké - emeltem fel a kezemet, hátha megvédem magam a szavai által okozott fájdalomtól. - Ennyi elég volt Dr. Zidane - nevettem fel keserűen.

- Látod? Erről beszéltem - csóválta meg a fejét lemondóan. - Máris visszahúzódsz a csigaházadba. Zárd le a múltat és felemelt fejjel nézz előre - állt fel a székéből és hozzám lépett. - Bízz az emberekben és ne félj érezni, mert attól vagy ember - nyomott puszit a fejemre majd magamra hagyott a gondolataimmal.

Tudtam, hogy igaza van, mégsem voltam biztos benne, hogy ezt akarom. Engedjem el a múltam, ami annyi éven át kísértett? Ami olyanná vált számomra, mint a drog? Ha valamihez erő kellett, csak visszagondoltam arra a percre, mikor összetörve ültem a tükör előtt a fehér ruhámban és máris megsokszorozódott erővel tudtam a feladataimra koncentrálni. Nem tudom, hogy tudnám ezt elfelejteni, hiszen az évek alatt belém ivódott, a részemmé vált. Olyan volt, mint egy alattomos féreg, aki a szívembe költözött és minden érzést kirágott onnan.

- Szia - dugta be a fejét Sergio az ajtómon. - Kopogtam, de nem válaszoltál - lépett beljebb.

- Nem hallottam - néztem rá még mindig elgondolkodva.

- Baj van? - sétált hozzám és kezét az arcomra simította. - Olyan szomorúnak tűnsz.

- Ja, semmi, csak Asier ügyét kellett megtárgyalnunk - húztam hamis mosolyra a számat.

- Istenem, akkora egy balfasz - nevetett fel a védő. - Csak ő lehet olyan bolond, hogy maskarában szaladgál az utcákon, nyomában egy rakat újságíróval. Kemény büntetést kapott? - ült le elém az asztalomra.

- Most még megúszta, de még egy ilyen és kispadozhat egész idényben - mosolyodtam el végre én is. - De csak ezért jöttél? - pislogtam fel rá, ajkamat beharapva.

- Nem - hajolt közel hozzám. - Meg akartam kérdezni, hogy nincs e kedved nálam vacsorázni? - suttogta milliméterekről az ajkaimra. - Főznék valami finomat.

- Benne vagyok - nyeltem nagyot, ahogy megéreztem a parfümje illatát.

Szája lecsapott az enyémre és hevesen birtokba vette. Mivel kényelmetlen volt ez a póz, felhúzott magához és a karjai közé zárt. Nyelve lágyan végig simított a fogaimon majd összeölelkezett az enyémmel. Percekig álltunk egymásba felejtkezve.

- Annyira jó veled - nyögött fel mikor végre elszakadtunk egymástól. Kinyitottam a szemeimet és tekintetem megakadt a védő barna íriszein, amik furcsa melegséget sugároztak felém. Nem akartam, vagy inkább nem mertem elhinni azt, amit kiolvastam belőlük.

Nem mondtuk ki, de a futás óta eltelt néhány napban valami megváltozott köztünk. Egyre többször gabalyodtunk össze és hiába is tagadtam, élveztem ezeket a pillanatokat.

- Mikor végzel? - fúrta magát a nyakamhoz és puha csókokat hagyott a bőrömön.

- Még van három papírom amit át kell néznem - sóhajtottam fel tettére.

- Akkor mire vársz?

- Hogy elengedj? - vigyorogtam rá csintalanul.

- Nincs kedvem - szuszogott továbbra is a fülemhez közel, amitől libabőrös lett a testem.

- Sese, eressz el - toltam el magamtól nevetve. - Csak pár aláírás és már mehetünk is - ültem vissza a székembe miközben jókedvűen figyeltem, hogy a focista durcásan leveti magát a szemben lévő fotelbe. Gyorsan elővettem a szerződéseket és átolvastam őket. A nagybátyám megbízott bennem annyira, hogy kikérje a véleményemet egy-egy játékos eladásában vagy éppen vételében.

- Kész is - kanyarítottam oda a nevemet az utolsó lapra. Összepakoltam az asztalomon, majd a táskámat magamhoz véve az ajtóhoz léptem. - Mintha valaki vacsorát említett volna az előbb - pislogtam rá kiskutya szemekkel.

- Éhenkórász - nevette el magát, majd velem együtt kilépett a folyosóra.

Elhagyva az épületet, a parkolóba siettünk és beültünk az autóinkba. Egy laza kis verseny után álltunk meg a védő háza előtt.

- Nem unalmas mindig nyerni? - húzta el a száját, miután kiszálltunk és bezáródott mögöttünk a kapu.

- Mit vársz, mit mondjak erre? - vontam meg a vállamat. - Lételemem a győzelem - vigyorogtam rá.

- Azt tudom - rántott magához -, és ezt is imádom benned - hajolt a számra, hogy aztán egy felejthetetlen csókban részesítsen.

- Se..rgio - ziháltam, mikor végre levegőhöz jutottam.

- Igen? - vigyorgott rám pajkos mosollyal az arcán és keze már a fenekemre kúszott.

- Ígértél valamit.

- Mit is?

- Ne szórakozz - ütöttem mellkason -, majd éhen halok - és, hogy engem igazoljon, a hasam hatalmasat kordult.

- Ó, nem venném a szívemre, ha miattam lenne valami bajod - nyitotta ki nekem a bejáratot és engedett maga elé.

Besiettünk és amíg ő a konyhában kezdett sürögni, addig én a fürdőszobát vettem birtokba. Kezet mostam, majd arcomat felemeltem, hogy szembe nézzek a tükörképemmel. Zavartan bámultam az elém táruló látványra. Idegesen szántottam végig a hajamon, de nem tudtam lecsillapítani a szívem heves dobogását. Régen látott csillogást véltem felfedezni a szemeimben és az arcomon felbukkanó piros foltok sem hagytak kétséget afelől, hogy valami történt velem. Valami, amitől hirtelen megremegett a lábam és rémület töltötte el a szívemet. Újra érezni kezdtem.