10/10

43. rész

Lola

- Utálom ezt - puffogtam a Real magángépén, amivel éppen Zürichbe repültünk a díjátadóra. - Nekem minek kell ott lennem?

- Nyugi Lolita - nevetett rajtam a bácsikám - nem csak te nem szereted ezeket a kiöltözős bulikat - mutatott a fiúkra, akik egyenlőre farmerban és pólóban ültek a hátunk mögött és már előre nyavalyogtak az öltöny miatt, amiben meg kell jelenniük holnap. Elégedetten dőltem hátra, nehogy már csak nekem legyen rossz.

- Pirri szólt, hogy kérdezzem meg, voltál-e gyógytornán? - nézett rám kíváncsian Flo bácsi.

- Még nem értem rá - fordítottam el a fejemet szégyenkezve.

- Lola! - csattant fel a hangja, mire a hátunk mögött beszélgető, nevetgélő csoport hirtelen felénk fordult. - Ez nem játék - halkította le a hangját, de az aggodalom így is kicsengett belőle.

- Oké, megígérem, hogy amint vége lesz ennek a cirkusznak elmegyek. Rendben? - néztem rá nagyokat pislogva, ami eddig is mindig bevált.

- Rendben, de le fogom ellenőrizni - mosolyodott el.

Megforgattam a szemeimet és az út hátralévő részében megpróbáltam relaxálni. Az éjszakánkat egy szállodában töltöttük. Reggel az étteremben ettünk, majd mindenki elment készülődni. A liftben összetalálkoztam Cris anyukájával és kisfiával.

- Jó napot - mosolygott rám kedvesen a nő. - Dolores Aveiro vagyok. Ha már Cris elfelejtett bemutatni minket, akkor én megteszem.

- Dolores Faria - viszonoztam a kedvességét.

- Jé - nézett ránk Junior csodálkozva - ugyanaz a nevetek.

- Tényleg - nevettem rá. - Eddig fel sem tűnt.

- Te kije vagy apának? - nézett rám kíváncsian.

- Az edzője.

- De te lány vagy! A lányok nem tudnak focizni - jelentette ki magabiztosan.

- Már pedig én tudok - guggoltam le hozzá. - Tudod az én apukám is híres focista volt, ahogy a tied is és sok mindent eltanultam tőle.

- Én is tanulok apától - húzta ki magát büszkén.

- Akkor ha felnősz, te is olyan ügyes leszel, mint ő - borzoltam össze a haját.

- Naa! - kapott oda a kezével és megpróbálta a göndör fürtjeit rendbe szedni.

Nevetve néztem a mamájára, mert már most volt olyan amiben az apjára hasonlított.

Megálltunk az emeletünkön és ki-ki ment a maga szobájába. Gyorsan lezuhanyoztam, beszárítottam a hajam és felkentem egy szolid sminket magamra. Belebújtam a magassarkúmba és felvettem a ruhámat, de a hátul lévő cipzárjával nem boldogultam. Már ott tartottam, hogy rácsörgök a nagybátyámra, mikor kopogtak az ajtómon. A ruhámat magamhoz szorítva nyitottam ajtót, ahol Sergio állt öltönyben és nyakkendőben. Egy nagyon félre kötött nyakkendőben.

- Bocs - nézett végig rajtam -, de nem tudom rendesen megkötni - mutatott a nyakában ferdén álló anyagra.

- Én pedig nem tudom felhúzni - fordítottam neki hátat és mikor közelebb lépett hozzám, a lehelete megcsiklandozta a gerincemet, lúdbőrt képezve az egész testemen. Keze véletlenül vagy éppen akarattal végig simított a hátamon, amitől egy halk sóhaj szakadt fel belőlem.

- Kész - suttogta a fülemhez közel és én azt hittem, hogy menten a karjába olvadok.

- Köszönöm - mondtam rekedt hangon és megfordultam, hogy most én segítsek rajta. Remegő ujjaim fürgén igazították helyre a csomót.