10/10

4. rész

Lola

Korán keltem és gyorsan lezuhanyoztam. Hamar be akartam érni, hogy még a fiúk előtt körbenézhessek a pályán. Felvettem a futócipőm és a hozzá illő fekete - arany melegítőm. Hajamat simán copfba fogtam. Sminket nem tettem fel, nem akartam, mert úgyis leizzadnám. A sporttáskámat betettem a kocsiba, majd amilyen halkan csak tudtam, kitolattam a garázsból, mert nem akartam felkelteni a szomszédokat. Majd holnaptól - vigyorogtam magamban, mikor eszembe jutott, hogy meglepődtem tegnap miután hazaértem, és egy ismerős autó gurult be a szomszédom udvarába. Ő még nem tudja, hogy én lettem az új lakó és ahogy láttam, Ramost is ebben az utcában tette ki. Jókedvűen álltam be a parkolóba, ahol még csak az én autóm virított. Külön öltözőt kaptam, így odatartottam. Ledobtam a táskám és a vizemet felvéve a pályára indultam. Bedugtam a fülembe a lejátszómat és elindítottam az egyik kedvenc számomat Gusttavo Limatól. Ezt még Neymar mutatta. Hiányzott a brazil. Már több, mint négy hete nem voltam pasival. Lola lassan bevonulhatsz a zárdába - beszélgettem az egyetlen értelmes lénnyel futás közben, azaz magammal. Hirtelen egy másik test vette fel az általam diktált tempót és futott mellettem. Érdeklődve fordítottam felé az arcom, majd megálltam és mosolyogva köszöntöttem.

- Hola Bongyi! - szólítottam a becenevén. - Hogyhogy ilyen korán?

- Szia Lolita! Gondoltam, hogy itt leszel - nézett rám ő is nevetve. - Nem tudsz lemondani a reggeli futásadagodról.

- Valakinek kávé, valakinek futás - vontam meg a vállam. Vártam, hogy folytassa hiszen azért kelt korábban, hogy velem beszéljen.

- Nem kis dologba vágtad a fejszédet - komolyodott el és tekintete az arcomat pásztázta. Ezért szerettem őt, mert soha nem kertelt.

- Tudom - sóhajtottam fel. - De akkor is megcsinálom - néztem rá dacosan.

- Ezt szeretem. Nem azt mondod, hogy megpróbálod, hanem hogy megcsinálod - simított végig a karomon.

- Tudod mit mond Yoda mester: "Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!" - idéztem kedvenc filmünkből.

Na igen, a mi barátságunk, Marceloval nagyon régi keletű. Egy oviba, majd egy iskolába jártunk. Délutánonként ő elmehetett focizni a fiúkkal, míg én csak messziről nézhettem, hogyan rúgják a bőrt. Amikor átengedték hozzánk játszani, mindig megtanított az új trükkjeire. Amikor nagyobb lettem sokszor szöktem el velük, hogy én is részt vehessek a fiúk játékában. Akkor ért véget az egész, amikor őt leigazolták, és elköltöztek. Onnantól már csak az interneten tartottuk a kapcsolatot. Mégis, ő volt az egyik, aki segített megalapozni a foci iránti szerelmemet.

Merengésemből a csapat hangja térített észhez, akik amint megláttak Marcival rögtön megálltak a pálya szélén. Ránéztem a barátomra, aki egy bátorító mosolyt küldött felém. Mély levegőt vettem, szépen lassan kifújtam, majd halkan odasúgtam neki: Showtime.

Cris

Végig néztem rajta, ahogy ott állt a brazil mellett, és meg kellett állapítanom, hogy megint nagyon jól néz ki. Pedig csak egy egyszerű melegítő és sportcipő volt rajta. Mégis vonzott magához, mint valami kibaszott mágnes.

- Jó reggelt az uraknak! - mosolygott ránk. - Azt hiszem rendhagyó lesz a mai edzés. Kezdjük egy kis bemelegítéssel és nyújtásokkal - állt elénk, mint valami testnevelés tanár és már el is kezdte a gyakorlatokat. Először csak kikerekedett szemekkel néztük, hogy milyen hajlékony a teste, majd felocsúdva a meglepettségből utánozni kezdtük.Újdonság volt, hogy az edző velünk együtt dolgozik.

- Karim segítenél? - nézett a csatárra bociszemekkel, mire az említett azonnal ugrott. Lola felemelte az egyik lábát és Karim nyakába rakta, így nyújtva az izmait, mire néhányan felnyögtünk. Karim pedig elégedett vigyorgással nézett a lány szemeibe. Néhány perc múlva cserélt és a másik lába került a francia nyakába. Mikor végzett ránk nézett és elnevette magát.