10/10

75. rész

Lola

- Ez az! - vigyorogtam fölényesen, miután leelőztem egy versenyezni akaró narancssárga Ferrari tulajdonosát. Elégedetten néztem a visszapillantó tükörbe, ahogy egyre távolabb kerülnek tőlem a fényszórói. Jókedvűen tekertem be a kormányt a megadott cím parkolójába. Kipattantam az autómból és megigazítottam a ruhát magamon. Az ablaküveg visszatükröződéséből megállapítottam, hogy sikerült elég dögösre vennem a figurát. A farmer rövidnadrág kellőképpen feszült a fenekemen míg a fehér ingből amit megcsomóztam a hasam előtt, kikandikált a köldököm. A hajamat laza oldalcopfba fontam és a sminket teljes mértékig hanyagoltam hiszen úgyis csak lemosnák a fotózáskor. Elégedetten húztam ki magam, hiszen sikerült teljesen elrejtenem a tegnapi nap következményeit magamon. Egy kiadós alvás és egy reggeli hideg zuhany, na meg a fogadalmam, hogy újra a régi leszek nagyon sokat segítettek benne. Mosollyal az ajkaimon léptem az információs pulthoz, ahol egy kedves velem egykorú lány eligazított, hogy hova is kell mennem. Néhány perc után megtaláltam a keresett ajtót és bekopogtam.

- Gyere! - kiáltott ki nekem egy hang, mire beléptem. - Ó, gondolom te vagy az új modell - nézett végig rajtam egy jóképű férfi. - Sajnálom, de nem ma lesz a fotózásod, mert most a Reálos bandát fogom lekapni. Tudom cica, hogy örülnél, ha itt lehetnél - folytatta rám se nézve - hiszen a "nagy" - mutatott macskakörmöket - CR7 és Ramos lesz a mai alanyom, meg az edzőjük, de most nem kértek szerződéses modellt.

Vigyorogva néztem a pasit, aki fel-le rohangált a teremben és különféle dolgokat pakolt ide-oda miközben nekem magyarázott. Azt már elsőre levettem, hogy gőze sincs a futballról. Megint kopogtak, majd nyílt az ajtó és az előbb említett két focista lépett be rajta. Egy pillanatra mindketten megtorpantak, mikor megláttak. Gondolom nem hitték volna, hogy a tegnapi nap után lesz erőm fotózkodni. Halkan felkuncogtam, mikor Cris ajkait megnyalva pásztázta végig a testemet.

- Hola - nyögték ki végre, mire az eddig szöcskeként ugráló fényképész eléjük lépett.

- Hello! A nevem Eduárdo Rodriguez - nyújtotta feléjük a kezét. - Én leszek a fotósotok. Amennyiben az edzőtök végre méltóztatik megérkezni, már kezdhetjük is - nézett idegesen az órájára.

A két focista már nyitotta száját, mikor rájuk néztem és mutatóujjamat a szám elé tettem, hogy hallgassanak.

- Nem tudjátok mikor érkezik a luvnya?

Visszafojtottam a röhögésemet, ami Crissék arca láttán akart kitörni belőlem.

- Az igazság az... - kezdett bele Ramos.

- Hogy már itt van - fejeztem be somolyogva a védő mondatát. Eduárdo megállt a pakolászásban majd értetlenkedve rám nézett. - Dolores Faria - nyújtottam neki kezet. - A luvnya - nevettem el magam.

- Eduardo Rodriguez - lehelt egy csókot a kézfejemre. - Ne haragudj, hogy modellnek néztelek - tartotta továbbra is markába a kezemet. - A fene se gondolta volna, hogy egy ilyen szépség fociedző.

- Visszakaphatom? - mozdítottam meg a még mindig szorongatott végtagomat.

- Ja, persze csak... - nézett a szemeimbe és először láttam rajta komoly érdeklődést mióta beléptem a terembe. - Hihetetlen, hogy edző vagy - rázta meg a fejét. - Fiúk, biztos ez a hölgy a főnök a csapatnál? - intézte kérdését Crisséknek, de a szemét nem vette le rólam, amitől kezdtem zavarba jönni.

- Igen - morogta Ramos kedvtelenül.

- Kezdhetnénk? - pislogtam a fényképészre, mert akármennyire is próbáltam leplezni magam, még mindig a hideg rázott a fotózás gondolatától is.