10/10

94. rész

Lola

Elmélázva néztem ki az edzőterem ablakán és figyeltem ahogy a Castilla játékosai edzenek.. Mi túl voltunk újabb két győzelmen. Először a Levantét vertük 3-0-ra, majd a Malagát is sikerült 1-0-ra magunk mögé utasítani. A két meccs sok sérültet hozott, így nehéz volt összeállítanom egy ütőképes csapatot a Schalke elleni találkozóra.

- Min gondolkozol ennyire? - vonta magára a figyelmemet a mellettem szobabicikliző francia.

- Azon, hogy 4-3-3 ban vagy 4-3-2-1-ben álljunk fel ellenük. Nem tudom, hogy Matteo milyen taktikát alkalmaz.

- Te sose kapcsolsz ki? - nézett rám elhűlve Zidane.

- Dehogynem - vigyorodtam el az elképedt arcát látva.

- Ja, ha alszol - morogta az orra alá.

- Tévedés - ráztam meg nevetve a fejem. - Akkor sem, mert rengetegszer játszom álmomban, sőt taktikai tanácsokkal látom el saját magam.

- Te tényleg beteg vagy. De ha ez igaz, akkor mikor nem foglalkozol a focival? - kérdezte, de ahogy meglátta a perverz mosolyt a képemen, már visszakozott is. - Ne, inkább ne mondj semmit! Én még kicsi vagyok és ártatlan, hogy megértsem a te életviteledet.

- Kapd be! - löktem vállba miközben felröhögtem. - Nem tehetek róla, hogy vén csotrogány vagy és már a szex szó említésétől is elborzadsz. Pedig emlékszem - sóhajtottam fel színpadiasan -, mikor fiatal lányok százai a te félmeztelen fotóiddal ragasztgatták tele a falaikat.

- Te is egy voltál közülük, valld csak be - hajolt közelebb hozzám, a szemöldökét felemelve.

- El kell, hogy keserítselek - pislogtam rá nagy szemekkel. - Az én szobám Beckhammel és Tottival volt tele. Na meg persze Raúllal és Figoval - kacsintottam rá.

- Oké, Beckset megértem, még Raúlt és Figot is, hiszen Galaktikusok, de Totti?

- Hé-hé-hé! - böktem meg a mutató ujjammal a mellkasát - Francesco a mai napig egy nagyon jó pasi.

- De hiszen majdnem negyven éves - kerekedtek el a szemei a franciának.

- És akkor mi van? Te meg negyvenhárom vagy - vontam meg a vállamat - mégis vannak olyan elvetemült nők, akik rajonganak érted - szúrtam oda piszkálódva.

- Te most arra akarsz utalni, hogy öreg és csúnya vagyok? - ráncolta össze a homlokát.

- Nem én mondtam - ugrottam fel a helyemről röhögve majd futásnak eredtem, de nem volt szerencsém, mert Zizu utolért és beszorított a terem sarkába.

Hiába forgattam a fejemet jobbra-balra, nem találtam menekülési útvonalat.

- Ezt nem úszod meg - közeledett felém gonosz mosollyal az arcán. A többiek érdeklődve néztek minket és várták a fejleményeket.

- Nem úgy gondoltam - haraptam be a számat vigyorogva, mikor már nem volt hova menekülnöm, így megadóan vártam a büntetésemet.

- Esélytelen vagy - állt elém, ujjait az oldalamba mélyesztette és csiklandozni kezdett.

- Ne! Neeee! Ne, kérlek! - sikítoztam míg a csapat röhögve nézte a vergődésemet. - A..ki nevet..ni mer, annak....dupla...ed..zés - nyögtem ki nagy nehezen, mire a többség visszafordult a munkájához de így is hallottam a fojtott kuncogásukat.

- Szeretlek, te bolond lány - ölelt át hirtelen Zizu.

- Én is, te dinka vénember - bújtam a karjai közé. Hihetetlen, hogy a kezdeti ellenségeskedéstől idáig jutottunk.