10/10

27. rész

Lola

- Lola! - hallottam meg újra a portugál hangját, aminek örültem is meg nem is. Elléptem a védőtől és hátra sem nézve indultam el a kapuhoz.

- Jövök! - jeleztem neki rekedt hangon. Kinyitottam a kaput és Cris vigyorgó képével találtam szembe magam. Meglátott és azonnal elkomorult.

- Mi történt? - lépett beljebb.

- Edzésen volt egy rossz becsúszás és tropára ment a bokám - vázoltam a történteket.

- Melyik marha volt? - csattant fel, nem sejtve, hogy az a marha a garázsomban van.

- Én - lépett ki Sergio a kocsim mellől, majd kezembe nyomta a slusszkulcsot.

- Gondolhattam volna - csóválta meg a fejét Roni és akkor esett le, hogy mit adott a kezembe Sese. - Te vezettél? - kerekedtek el a szemei, de aztán válaszolt is a saját kérdésére. - Megengedted neki, hogy vezesse.

- Amint látod - mutattam a gipszemre -, én nem igen tehetem meg mostanában.

- Mi lesz a meccsekkel?

- A holnapit ki kell hagynom, de az Osasunán már ott leszek - jelentettem ki magabiztosan. - Apropó - néztem Ramosra -, neked tipli van, mert holnap a kezdőben vagy és szeretném, ha kipihennéd magad. Mennyire fekszik a műfüves talaj?

- Utálom - válaszolt őszintén. - Kurva szar, mert a labda nem úgy pattan rajta, ahogy kéne, ráadásul az esések is fájdalmasabbak. Aki kitalálta, azt vasvillával kergetném körbe egy ilyenen. Cipőben sem mindegy, hogy milyet veszek fel - sóhajtott.

- Valahogy éljétek túl. Zidane veletek lesz, fogadjatok szót neki - vigyorogtam és játékosan megfenyegettem az ujjammal. Próbáltam úgy tenni, mintha a garázsbeli eset meg sem történt volna.

- Mit fogsz csinálni holnap? - nézett vigyorogva rám a csatár. - Bele fogsz őrülni, hogy nem lehetsz ott.

Sergio elröhögte magát.

- Ne aggódj, lesz társaságom - hűtöttem le rögtön. - Xabi elválalta, hogy átjön holnap és hogy őt idézzem "jól fogunk szórakozni."

Cris és Sergio érdekes pillantást váltottak egymással. Férfiak!

- Akkor én megyek - szólalt meg Ramos, de nem néztem rá. Testem még mindig az érintése után sóvárgott. - Holnapután én leszek a babicsőszöd - hallottam a hangján, hogy vigyorog.

- Holnap ügyesnek lenni! Telefonon tartom a kapcsolatot Zidaneval, tehát mindenről tudni fogok. Ésszel legyetek, mert a pálya nem nagyon fekszik egyikteknek sem.

- Értettem Főnök - vigyorgott továbbra is pimaszul, aztán végre lelépett.

Néhány pillanatig szótlanul néztem a védő után, majd figyelmemet a portugál felé irányítottam.

- Miért jöttél?

- Ja, igen - tért észhez ő is -, szólni akartam, hogy mivel holnap nem játszhatok az eltiltás miatt, ezért hazautaznék, mert lenne pár elintéznivalóm a múzeummal kapcsolatban.

- Te tényleg nem vagy kispályás - ingattam meg a fejemet és szép óvatosan elindultam az ajtó felé, hogy végre leülhessek. Egyre jobban lüktetett a lábam és a fájdalom már kezdett elviselhetetlenné válni.

- Segítsek? - toporgott mögöttem a csatár.

- Csak maradj csendben - sziszegtem a fogaim közül, mert már nagyon szenvedtem.

Beérve a házba, azonnal a konyha felé vettem az irányt, hogy az egyik fiókot kihúzva, elővegyem a jól ismert fájdalomcsillapítót. Hazafelé nem mentünk be a gyógyszertárba kiváltani a recepteket, mert tudtam, hogy a felírt bogyókból mind van itthon.

- Ez nagyon erős gyógyszer - forgatta meg a kezei közt a dobozt, miközben elolvasta a benne lévő hatóanyagokat.

- Nem is tudtam, hogy másodállásban gyógyszerész vagy - gúnyolódtam vele és kivettem a kezéből.

- Én is voltam már sérült - vigyorgott rám. - Tudom, hogy mi mire való. Ez pedig egy lórúgással felér. Tehát mi történt? Pirri miért nyúlt a legerősebb fájdalomcsillapítóhoz? - komolyodott el.

- Mielőtt összeesküvés elméleteket gyártanál, elmondom, hogy azért kaptam ezt, mert nem az első eset, hogy megsérült a bokám. Ha olyan jártas vagy benne, akkor tudnod kell, hogy ami már egyszer eltört, az nehezebben gyógyul és fájdalmasabb is.

- Istenem, hogy lehetett Ramos ilyen béna - nyögött fel lemondóan. - Tud róla, hogy mekkora kárt okozott?

- Nem - ráztam meg a fejem -, és nem is szeretném, ha tudná - néztem rá szigorúan. - Nem akarom, hogy a bűntudata miatt ne tudjon a focira koncentrálni.

- Lola, baszd meg! Miért kell neked mindig másokra gondolni? Te miért nem számítasz magadnak?

- Cris, ezt inkább ne feszegessük - mordultam fel. - Most pedig szeretnék lepihenni - tereltem az ajtó felé, hogy minél hamarabb egyedül lehessek.

- Megyek már - zsörtölődött, mint egy vénember. - Ha bármire szükséged lenne, csak hívj - nézett rám aggódva.

- Köszi, de megbirkózom a helyzettel.

- Ja, persze, jön Xabi - csattant fel élesen.

- Ne kezd el, mert nem vagyok jó hangulatban - ripakodtam rá, elveszítve a maradék türelmemet is.

- Bocs - pislogott rám hatalmas szemekkel -, de nehéz így itt hagyni - mutatott a lábamra.

- Nem halálos beteg vagyok, csak eltört a bokám, de azért kösz, hogy aggódsz. Most pedig, tényleg menj, mert érzem a bogyó mellékhatását, ami azt jelenti, hogy rohadtul elálmosodtam.

Végre vette a lapot és lelépett. Visszabicegtem a nappaliba, elfeküdtem a kanapén és lehunytam a szemem. Azonnal elém kúsztak a garázsbeli képek. Az ajkam bizseregni kezdett, mikor Sergio csókjára gondoltam. Ösztönösen simítottam végig a számon. Egyetlen egyszer éreztem ilyet életemben, de abba majdnem belehaltam, mikor vége lett. Hatalmas sóhaj szakadt fel a mellkasomból. Próbáltam relaxálással kiüríteni fejemből a gondolatokat, ami a gyógyszernek köszönhetően sikerült is. Pár perc múlva, már az álmok birodalmában jártam, minden gondomtól megszabadulva.