10/10

21. fejezet

Lola

- Ha Blatter nem száll le róla, én fogom leszállítani, de abban nem lesz köszönet! - csapkodtam Flo bácsi asztalát. - Nézd meg, mit művelt vele!

- Nyugalom, Lolita, nem Blatter miatt sérült meg Ronaldo.

- De igen, mert fejben nem teljesen egész. Nem mutatja, de tudom, hogy nagyon bántja ez a sok szarság ami körülötte folyik. Mosolyog, poénkodik, de ez csak álca. Belül egy sértődött kisfiú.

- De nagyon kiismerted - vigyorgott rám a bácsikám.

- Nem csak őt, az egész csapatot - dőltem hátra valamivel nyugodtabban. - Mindenkiről tudok mindent és próbálom azonnal észre venni, ha valami nem oké. Ez is hozzá tartozik az edző feladatához. Nem?

- Nem mindenki gondolja így - morfondírozott , majd hirtelen rám nézett. - Örülök, hogy téged választottalak. Most már egy csepp kételyem sincs.

- Miért, volt? - döbbentem meg.

- Eleinte nem, viszont utána jöttek a cikkek, a "kedves" ismerősök, akik folyton a fülembe susogtak, hogy elment az eszem, ezért egy kicsit elbizonytalanodtam.

- Szólhattál volna - néztem rá sértődötten.

- Lolácskám - ejtette ki könyörgően a nevemet -, hidd el, már elmúlt és csak egy pillanatnyi elbizonytalanodás volt. Azóta nem győzlek magasztalni, bárhová megyek. Mióta velünk vagy, csak egyetlen meccset veszítettünk el - vigyorgott elégedetten.

- Ne is mond - legyintettem. - Próbáltam összeszedni őket az El Classicora, de nem sikerült. Több idő kell hozzá.

- Tudom, de ha belegondolsz, nem is volt olyan szőrnyű az a meccs. A 6-0-áshoz képest, egy csúcs szuper eredmény.

- Nekem ez kevés - jelentettem ki. - Mindig is maximalista voltam.

- Igaz, ismerlek és tudom, hogy nálad olyan, hogy 99% nem létezik, csak 120.

Felnevettem, mert igaza volt.

- Szép volt a tegnapi meccs - szólalt meg kis idő múlva. - Azt hittem, Ronaldo sérülése után szétesik a csapat, de ügyesen összetartottad őket.

- Muszáj, mert rá kell jönniük, hogy Cris nélkül is érnek valamit. Hajlamosak mindent az ő nyakába varrni. Most egy kicsit kibillentek ebből a megszokott állapotból, de egész jól kezelik.

- Mikorra tér vissza?

- Az orvos szerint, az Osasuna ellen már pályára léphet.

- Az elég sok - ráncolta össze a szemöldökét.

- Nem fogom felengedni addig, amíg nem 100%-os a gyógyulása. Nézd meg, mi történt az argentinnal a Barcánál. Bevetették, mielőtt teljesen felépült volna és most kénytelen kihagyni vagy két hónapot, mert visszaesett. Nem sajnálatból mondtam, hanem példaképpen hoztam fel.

- Jogos - sóhajtott fel keresztapám. - Akkor megvárjuk, míg teljesen felépül.

- Hidd el, ésszerűbb most várni még egy-két napot, mint utána megint szenvedni vele heteket.

- Értettem, Kapitány - tisztelgett nekem Flo bácsi, mire felnevettem.

- Ennyire zsarnok vagyok? - pislogtam rá édesen.

- Kicsit, de azért tartasz ott, ahol most vagy. Büszke vagyok rád és anyád is az lenne - nézett a szemeimbe.

- Köszönöm - szorult össze a szívem. - Megyek, mert lassan kezdődik az edzés - álltam fel a dolgozóasztaltól.

- Nem tartanak eléggé karban? - hallottam meg a poénnak szánt mondatot.

- Flo bácsi! - néztem rá tettetett felháborodással. - Úgy ismersz, mint aki nem kapja meg amit akar?

- Nem kicsim - mosolygott rám -, tudom, hogy mindig megszerzed amit akarsz, csak féltelek. Lassan családot kéne alapítanod, férjhez menned, gyerekeket...

- Lett volna családom - vágtam a szavába és villámló szemekkel folytattam -, te is tudod. Soha többé! Érted? Soha többé nem fogom engedni, hogy összetörjenek! - töröltem le egy áruló könnycseppet az arcomról.

- Lolácskám - állt fel az asztaltól és hozzám lépve, magához ölelt -, nem megoldás, ha örökké menekülsz a múlt elől. Fiatal vagy és szükséged lenne valakire, aki támogat, akivel megtudod beszélni a dolgaidat. Neked se lenne mindegy, ha valaki várna otthon mikor hazaérsz. Nem jó dolog egy üres házba haza menni - simogatta a hátam.

- Akkor veszek egy kutyát - szipogtam. Régen akadtam így ki, főleg hogy valaki láthatta is.

- Nem így értettem.

- Tudom, de én nem akarok senkihez sem hazamenni. Jó így nekem - bizonygattam neki és valahol magamnak is.

Elengedett, csalódottan nézett a szemembe. Megcsóválta a fejét, de nem mondott többet, mert látta, hogy felesleges. Örömmel vettem, hogy befejezte a kínzásomat. Letöröltem arcomról gyengeségem bizonyítékát és elköszöntem. Az öltözőmbe érve a hideg falnak döntöttem a fejem és mélyeket lélegeztem, hogy lenyugodjak. Átöltöztem, majd egy hatalmas sóhaj után, elindultam megtartani az edzést.