10/10

34. rész

Sergio

Majd szétvetett a düh. Ellenfelem színészkedése miatt kiállítottak. Csalódott voltam és ideges. Lefelé jövet még Lolának is beszóltam. Szerintem ennek még megiszom a levét, de most per pillanat nem érdekel. Öklömmel ütöttem az öltözőszekrényt, hogy valahogy megnyugodjak. Pár perc múlva meghallottam társaim hangját, akik szintén nem voltak elragadtatva a mai találkozótól.

- Baszd meg Sese! - állt meg mellettem Pepe. - Jól otthagytál a szarban! - nézett rám, de láttam rajta, hogy nem haragszik.

- Az az idióta, Oscart érdemelne az alakításáért - nyögtem fel, de nem folytathattam, mert Zidane jelent meg az ajtóban és az arca nem sok jót ígért. Óriási lebaszást kaptunk, főleg én mivel miattam új taktikát kellett megbeszélni. Szar volt nézni, ahogy a többiek elhagyják az öltözőt, hogy végigjátszák a második félidőt. Zidane volt az utolsó és az ajtóból visszafordult.

- Lola üzeni, hogy még számol veled - nézett rám vigyorogva, mire én összeroskadva ültem le a padra. Éreztem, hogy ez semmi jót nem jelent számomra.

A második félidőt végig idegeskedtem az öltözőben. Hiába néztem a meccset a tévén, az nem ugyanaz, mint ott lenni és tenni valamit a győzelemért. Sokszor mutatták Lolát, aki a mankóira támaszkodva, kipirult arccal kiabált a többieknek. Gyönyörű volt, ahogy a meccs tüze égett a szemeiben. Először láttam őt ebben a helyzetben, kívülről és most értettem meg, hogy nő létére neki is élete a foci. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, mikor Pepe egyenlített és ezt a meccs végéig tartani tudták. A hármas sípszó után a fiúk elindultak az öltözőbe, míg a kamera újra Lolát mutatta, akinek néha fájdalmas grimasz ült ki az arcára. Tuti, hogy nem vette be a gyógyszereit. Nem irigyeltem, mert tudtam, hogy a sajtótájékoztatón megpróbálják szétszedni a firkászok. Mivel már kész voltam, így elsőnek szálltam fel a buszra és a telefonomra tapadva hallgattam a sok sületlen kérdést, amit feltettek neki. Egy-két kérdésnél olyan arccal nézett a riporterre, hogy önkéntelenül is elnevettem magam. Még engem is megvédett, pedig tudom, hogy most legszívesebben megfojtana. Aztán kapott egy olyan kérdést, ami után szívem szerint megkerestem volna azt a mocskot aki felmerte tenni neki. Láttam rajta, hogy ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban, de ahhoz képest kulturáltan válaszolt a görénynek, majd felállt és távozott. Már mindenki a buszon volt, csak Lolára vártunk. Lassan, bicegve szállt fel, leintve mindenkit aki segíteni akart, arcáról sütött a fáradtság. Mankóit félretéve, ledobta magát az előttem lévő ülésre. Hallottam, hogy mélyeket lélegzik és fájdalmasan fújtatva ereszti ki a levegőt. A bűntudatom már az eget verdeste. Miattam vannak fájdalmai. Segíteni akartam neki, de mire megmozdulhattam volna, Ronaldo már le is ült mellé. Annyit láttam, hogy komor képpel nyújtja felé az üvegét, amit Lola elfogadott és gondolom bevette vele a gyógyszereit. Iker ült mellettem és kíváncsian figyelte, hogy mit művelek. Szemeim elkerekedtek és mérhetetlen düh árasztott el, mikor megláttam Cris ujját Lola combján kalandozni.

- Nyughass már - szólalt meg a kapus sziszegve. - Hagyd már őket békén - morgott és elfordult, hogy ne is lássa, mit csinálnak az előttünk ülők. Én viszont nem tudtam levenni a szememet róluk. Az ülés rései közt jól láttam, hogy Lola keze Cris combján egyre feljebb csúszik. akkorát nyeltem, hogy féltem mások is meghallják. Nem akartam lebukni, hogy kukkolok, de a mazohista énem felül kerekedett rajtam. Összeszűkült szemekkel figyeltem, ahogy a csatár a lány tenyerébe csókol. Nem bírtam tovább, muszáj volt közbeavatkoznom.

- Lola, velem jössz haza? - kérdeztem előre dőlve az ülésben. Iker csak a fejét csóválta a halva született próbálkozásomat halva.

- Nem , már megbeszéltük és én viszem haza - válaszolt Cristiano, de a szemét nem vette le a lányról. Bosszúsan dőltem hátra és a fejemben lévő képeket próbáltam elhessegetni. Mindenhol Lolát láttam ahogy a portugállal szeretkezik.