10/10

103. rész

Sergio

Napok óta éreztem a változást Lola viselkedésében, de nem tudtam rájönni, hogy mi okozta. Egyre jobban távolodott tőlem, pedig az utóbbi időkben azt hittem, hogy végre sikerül őt teljesen a magaménak tudnom. Az ágyban ugyanolyan tüzes volt, a pályán is a legprofibb oldalát mutatta, de ezen felül ha ránéztem, láttam, hogy a gondolatai valahol máshol járnak. Néha hallottam, hogy valakivel vitázik a telefonban, de ilyenkor elment a kert végébe vagy magára csukta a szobája ajtaját, így sanszom sem volt megtudni, hogy kivel beszél. Egyre többször kaptam rajta, hogy csak bámul maga elé és a szemei üresen merednek a távolba. Semmi érzelmet nem tudtam kiolvasni belőlük.

Gondolataimból Lola nyögése szakított ki. Ellágyult arccal néztem ahogy hozzám bújva alszik. Ilyenkor olyan volt, mint egy angyal. Arca kisimult, a ráncok amik egyre sűrűbben jelentek meg a homlokán mostanában, eltűntek. Szempillái lágyan rezzentek meg miközben álmodott. Azok a csodálatos ajkak, amik annyi gyönyört okoztak már nekem, most résnyire elnyíltak, hívogatva, hogy csókoljam meg, de visszafogtam magam. Kellett neki a pihenés. Rengeteg munka szakadt a nyakába ezért mostanában fáradtabban ért haza, mint eddig.

Mélyen beszívtam a levegőt, mikor keze lecsúszott az oldalamra és egy érzékeny részen érintett meg. A lélegzetem elakadt, mikor lassan cirógatni kezdte azt a pontot. Lenéztem rá, szemei csukva voltak, de a szája sarkában egy édes mosoly bujkált.

- Ébren vagy te kis boszorkány? - kerültem fölé azonnal és testét belepréseltem a matracba.

- Nem még alszom - húzta el a száját durcásan, amivel csak annyit ért el, hogy azonnal birtokba vettem a kívánatos ajkait. A vágy elemi erővel söpört ki minden más gondolatot a fejemből. Lolát akartam, elmerülni a testében és örökké úgy maradni.

Egy rövid, de intenzív szeretkezés után pihegve terültünk el az ágyon. Hallgattuk egymás zihálását, majd mikor végre a szívünk dobogása is megnyugodott, odafordultam a lányhoz, aki lehunyt szemekkel pihent mellettem.

- Szeretlek - csúszott ki a számon, mire Lola szemhéjai kipattantak és rémülten nézett rám. Eltolt magától, felpattant az ágyról és egy szót sem szólva, anyaszült meztelenül a fürdőbe sietett. Értetlenül néztem utána. Mitől rémült meg ennyire? Szerettem volna tudni ezért elindultam, hogy kifaggassam, de a telefonom csörgése közbe szólt. Idegesen túrtam a hajamba mikor megláttam a hívót.

- Tessék! - szóltam bele nem túl kedvesen.

- Sergio, bent vagyok a kórházban...

- Baj van? - dobbant meg a szívem.

- Nem, nincs, de ha így haladunk, estére megszületik a baba - közölte velem Pilar a hírt.

- Máris? Nem úgy volt, hogy van még egy heted?

- Serg, ezt nem én döntöm el - nevetett fel keserűen. - Ha a baba most akar jönni, akkor most fog jönni. Csak szerettem volna tudni, hogy bejössz-e a szülésre? A doki azt mondta, hogy mivel első baba, eltarthat egy darabig a vajúdás - halkult el a hangja.

- Nem tudom - túrtam ismét a hajamba. - Én...

- Mit nem tudsz rajta? - csattant fel most már ő is idegesen. - Most fogom megszülni a fiadat. Itt a helyed mellettünk!

- Pilár, kérlek - sóhajtottam fel miközben az ablakhoz léptem és kibámultam az udvarra.

- Nem Sergio! Én eddig vártam. Azt mondtad idő kell, én megadtam - sírta el magát. - Miért nem akarsz velünk lenni? Mi vagyunk a családod...

- Kérlek ne sírj - próbáltam megnyugtatni, de én is ideges voltam. Akit akartam a fürdőszobában volt és fogalma sem volt róla, hogy én is összefogom őt törni, mint Marco. Egy szemétládának éreztem magam és tudtam, hogy az is vagyok. - Ott leszek - sóhajtottam fel úgy, mint egy halálra ítélt. - Veled leszek, mikor megszülöd a fiamat.