10/10

84. rész

Cris

Teljesen elgémberedve ébredtem fel reggel. Mikor kinyitottam a szemeimet, először azt sem tudtam hol vagyok, de aztán Junior megmozdult a karjaim közt, így kitisztult a kép.

- Jó reggelt kisfiam! - szólalt meg a hátam mögül anyám hangja mire odakaptam a fejemet.

- Neked is. Mikor jöttél? - ültem fel és ujjaimmal próbáltam valami emberi formát varázsolni magamnak.

- Egy órája körülbelül.

- Miért nem keltettél fel?

- Mert azt akartam, hogy kipihend magad - simított végig a karomon mikor mellém lépett. - Mégis hogy történhetett ez? - kérdezte elcsukló hangon.

- Nem tudom - sóhajtottam fel. - Egyszerű véletlen volt. Futkározott, elesett és bumm - nyeltem nagyot.

- Még szerencse, hogy az a kislány ott volt - túrt bele Juni hajába óvatosan miközben megcsillantak szemében a könnycseppek.

- Igen, baromi nagy mázli - nyögtem ki.

- Mindenképp megakarom köszönni neki amit tett - fúrta tekintetét az enyémbe. - Szeretném meghívni egy ebédre valamelyik nap.

- Nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet - vakartam meg a tarkómat idegesen.

- Bízd csak rám - közölte ellentmondást nem tűrően édesanyám. - Majd én beszélek vele.

Megadóan emeltem fel a kezeimet, ami nálam azt jelentette, hogy felőlem azt csinál amit csak akar.

- Apa? - nyitotta ki kisfiam a szemeit, engem keresve.

- Itt vagyok kincsem - nyomtam puszit a szájára.

- Mikor megyünk haza?

- Még ki sem nyitottad a csipádat - nevettem fel megkönnyebbülten, hiszen láttam rajta, hogy nem igazán viselte meg a tegnapi nap. A megszokott huncutság ott bujkált a szemeiben.

- Nekem nem is köszönsz, te ördögfióka? - ölelte magához anya a kis testet.

- Mama! - csillantak meg Juni szemei boldogan. - De jó, hogy itt vagy!

- Én is örülök neki - nézett rá könnyes tekintettel a szeretett asszony.

Nyílt az ajtó és az orvos lépett be rajta.

- Jó reggelt! - mosolygott ránk. - Jól telt az éjszaka?

- Igen - válaszoltam. - Végig aludtuk az egészet.

- Nagyon helyes - nézegette a papírokat a doki. - Úgy hallom, minden rendben van - mosolyodott el miután meghallgatta Juni tüdejét.

- Akkor hazamehetek? - pislogott rá hatalmas szemekkel a fiam.

- Semmi akadálya - bólintott az orvos -, de ígérd meg, hogy többet ilyet nem csinálsz - nézett szigorúan rá.

- Megígérem - jött a megszeppent válasz a kicsitől.

- Helyes, akkor én most elmegyek és megírom a zárójelentést. Tíz perc és már haza is mehetsz - mosolygott Junira majd kezet fogott velünk és elbúcsúzott.

A sebtében összedobált ruhákból kiválasztottam néhányat, majd felöltöztettem a fiamat, hogy elhagyhassuk a kórtermet. Az előtérbe érve elhúztam a számat mikor megláttam a rengeteg újságírót, akik az épület előtt szobroztak.

- Porra! - csúszott ki a számon.

- Kisfiam, ne beszélj csúnyán! - intett le anya. - Főleg ne a gyerek előtt.