10/10

79. rész

Lola

A meccs előtti edzésen nagyon kemény voltam a fiúkkal akik csak értetlenül pislogtak rám, de nem merték szóvá tenni. Zizuval összeállítottuk a kezdő csapatot, majd megint sajtótájékoztatót tartottunk. Az idő gyorsan eltelt anélkül, hogy a portugállal egy szót is váltottunk volna, pedig láttam rajta, hogy nagyon szeretne valamit mondani. Ilyenkor mindig hátat fordítottam neki és elsiettem. Tudom, hogy gyerekes viselkedés, de úgy éreztem csak így tudom megvédeni magam tőle.

A meccs gyászszünettel kezdődött, majd a sípszó után Cris már a huszonkilencedik másodperceben kapura lőtt, de mellé ment. Idegesen pislogva figyeltem, ahogy az ellenfél egyre nagyobb nyomás alá helyezte a kapunkat. Diego Lopeznek hála, még egyszer sem rezdült meg a hálónk. A huszonnegyedik percben Karimot szájba vágták, amitől vérezni kezdett az ínye, de mikor leakartam cserélni, csak megrázta a fejét, hogy marad. Nem sokra rá Xabinak osztott ki a bíró egy teljesen felesleges sárga lapot, amit már nem tűrtem szó nélkül és a negyedik játékvezető mellé lépve számon kértem rajta, hogy miért engedik leamortizálni a focistáimat, de ő csak csendre intett. Az első félidő hatalmas csalódásunkra 0-0 lett.

Az öltözőben próbáltam rendet tenni a fejekben és elmagyarázni az új taktikát, amivel talán feltörhetjük a Bilbao atombiztosnak tűnő védekezését. A fiúk hevesen bólogattak, hogy felfogták a lényeget. Ők is nyerni akartak. Ahogy kifelé indultunk a második játék részre, Cris elkapta a karomat és visszarántott.

- Ne csináld ezt - nézett rám könyörgő szemekkel. - Sajnálom amit mondtam, nem úgy gondoltam. Nem volt igazam.

- De igen - jelentettem ki a szavaim után döbbenten hallgató focistának - igazad volt. Ugyanolyan szívtelen vagyok, mint Marco, de leszarom. És tudod miért? Mert így jó nekem!

- Nem Lola - próbált rám hatni Cris - te nem akarhatsz olyan lenni...

- Nyugi - ütögettem meg gúnyosan az arcát. - Nézd a dolog jó oldalát. Az egyezségünk még áll és közben nem fenyeget a veszélye, hogy akaratodon kívül felcsinálsz - léptem el mellőle faarccal, de belül üvöltöttem a fájdalomtól.

- Baszd meg! - ordította el magát a luzitán és öklét belevágta az ajtóba.

- Ha megkérhetlek, ne rongáld az öltözőt, mert velünk fizettetik ki - hagytam magára, hogy kisiethessek a kispadhoz.

- Minden oké? - pásztázta aggódva végig az arcomat Zizu.

- Persze - erőltettem egy mosolyt magamra, majd a pályát kezdtem figyelni. Cris ekkor lépett ki a fűre és tekintetével szinte ölni lehetett volna. Először gondolkodtam el rajta, hogy talán nem most kellett volna megbeszélnünk a dolgokat, de már késő volt.

Folytatódott a játék. A két csapat nehezen bírt egymással, ezzel is felőrölve a már így is vékony jégen táncoló idegeimet. Az ötvenedik percben Cris gólt lőtt, de les miatt érvénytelenítették a találatot. Szentségelve álltam fel a padról, hogy számon kérjem a döntést a bírótól, aki ennek ellenére sem foglalkozott velem. A gyógyszerem akkor gurult el csak igazán, mikor három perc múlva a mezénél fogva visszahúzták a portugált és Di Mariát büntetlenül felrúgták. Válogatott szidalmakat kezdtem ordítozni az ellenfél játékosainak, amivel csak annyit értem el, hogy a negyedik játékvezető megint figyelmeztetett, hogy higgadjak le, mert nem lesz jó vége, ha így folytatom.

Morgolódva ültem vissza a helyemre miközben szemforgatva figyeltem, hogy a játékosok rendre elcsúsznak a túllocsolt gyep miatt.

- Ezt nem hiszem el! - csóváltam meg a fejem miközben Ramost néztem ahogy lefejelte az ellenfél egyik játékosát. - Mi a faszt csinál? Ki akarja állítatni magát?