10/10

71. rész

Cris

Mióta beült az autóba és orromba kúszott az illata, nem tudtam szabadulni a látványától. Szinte ragyogott. Valami olyan érzést sugárzott magából, ami eddig nem volt jellemző rá. Csak bámult ki az ablakon és a szája sarkában egy apró mosoly bujkált. A nemrég hallott szavai megnyugtattak, hogy nem akar minket elhagyni. Tudom, hogy az elején nem voltam oda az ötletért, hogy egy nő legyen az edzőnk, de mára már bebizonyította, hogy néha többet ér, mint némelyik hímnemű. Erős és okos, na meg szexi és rohadt jó az ágyban.

Ramos és Perez csatlakozása után hamar megérkeztünk az estély színhelyére. A sofőr kinyitotta az ajtót és kisegített minket. Újságírók hada özönlött felénk, de hála istennek csak a kordonig tudtak jönni. Kénytelenek voltunk mosolyt erőltetni az arcunkra és pózolni a fotósoknak. Néhány normálisabb kérdésre válaszoltunk, de az idiótákat szó nélkül hagytuk.

- Ennyi elég volt - terelt be minket Seňor Perez az ajtón.

- Még sok is - masszírozta az arcát a lány. - Nem tudom miért jó nekik, ha ugyanazt a kérdést tizenötször is felteszik egymás után?

- Mert szeretnek és mindent tudni akarnak rólatok.

- Hát kösz - ingatta meg a fejét a lány. - Vannak olyan dolgok amit inkább megtartanék magamnak.

- Na, ne csigázz - emeltem fel a szemöldököm érdeklődve. - Mesélj, mik azok?

Lola szemeit összehúzta és csúnyán nézett rám.

- Megérkeztünk - szólt bele a beszélgetésünkbe Florentino. - Ez lesz a mi asztalunk.

- Ahogy elnézem, ez megint egy "békítsük ki az ellenfeleket" projekt része akar lenni - bökött a terítőre Sergio keserű mosollyal az arcán.

- Mi a szent szar? - néztem értetlenül a neveket tartalmazó kártyákra. - Messi, Neymar, Martino, Costa, Garcia, Simeone? - olvastam hangosan.

- Ez most komoly? - nyögött fel mellettem Lola. - Ezt elfelejtetted közölni velem - nézett mérgesen az elnökre. Irigyeltem, hogy van bátorsága így beszélni vele.

- Én sem tudtam. Úgy látszik országonként vagyunk csoportosítva - szabadkozott Perez.

Körül néztünk és igazat kellett adnunk neki, mert minden asztal közepén egy kis zászló jelezte, hogy melyik ország delegációja ül majd ott.

- Ide már az alja népet is beengedik? - hallottunk meg egy irritáló hangot, mire Lola aki eddig háttal volt az érkezőknek, széles mosollyal az arcán fordult meg.

- Te is bejutottál Cholo!

- Neked Seňor Simeone - nézett gúnyosan a lányra.

- Elhitted? Majd akkor, ha a te szádból is elhangozik a Seňorita Faria - mosolygott rá töretlenül Lola.

- Azt lesheted! De mi ez a jókedv? Csak nem megdugtak idefele az autóban? - méregette perverz tekintettel a lányt.

- Ó, már megint itt tartunk? Nem tudom, hogy téged miért érdekel ennyire a nemi életem - nevetett fel Lolita. - Cholo, Cholo menj el egy orvoshoz, szuper kis pirulákat tudnak felírni az ilyen impotens seggfejeknek, mint amilyen te vagy.

- Ribanc!

- Köcsög!

- Elég! - szólt rájuk Perez. Mi pedig Ramossal összevigyorogtunk, mert még élveztük volna az előadást. - Olyanok vagytok, mint az óvodások. Szeretném, ha az estély gördülékenyen, minden balhétól mentesen zajlana. Ne járassuk le az országunkat! - nézett szigorúan a két edzőre. - Világos voltam?

- Igen - csikorgatta a fogait Simeone.

- Mint a napsugár - vonta meg a vállát Lola.

- Ennek a törékeny békének az érdekében azt hiszem, hogy az ülésrendet kicsit megvariálom - lépett Perez az asztalhoz és áttette a Diego Simeone névvel jelzett kártyát az asztal másik oldalára. - Így ni. Remélem nem baj, hogy a Barca reménység mellé kerültél? - nézett a lányra, furcsa mosollyal az arcán.

- Minden megoldás jobb, mint az, hogy emellett a ...

- Lola! - mordult rá perez.

- Befogtam - tette fel védekezően a kezeit a lány. - Jópofizni is kell vagy leülhetünk?

- Egyenlőre foglaljunk helyet, aztán majd meglátjuk.

Kihúztam a lány székét, majd betoltam alá, végül leültem mellé.

- Jó estét mindenkinek! - hallottuk meg Tata Martino hangját. - Dolores kedves, magácska egyre szebb - csókolt kezet a lánynak, aki ettől a gesztustól elpirult. Ezt a képet jól az emlékezetembe akartam vésni, mert nem sűrűn láthattam őt így, de tetszett. - Örülök, hogy egyedüli nőként a mi asztalunkat ragyogja be szépségével.

- Hah - horkant fel Simeone és tüntetőleg elfordult.

- Ne is foglalkozzon vele - mosolygott Tata Lolára, majd lekezelt a többiekkel és velem is.

- Nem teszem - válaszolta a lány majd az érkező focistákra nézett. Messivel hűvösen kezet fogott, de Neymarra édesen rámosolygott. Úgy látszik a brazil srácok a gyengéi.

- Olá lindo! - vigyorgott rá a nyálas szájú és arcon csókolta.

- Olá garanhăo! - kacagott fel a bókra az edzőm.

Nem tudtam morgás nélkül megállni a flörtölésüket, pláne úgy, hogy tudtam, régen Neymar töltötte be azt a posztot Lola ágyában, amit most én. Utáltam második lenni bármiben is. Végre mindenki elfoglalta a helyét. Sergiora nézve feltűnt, hogy gyilkos pillantásokkal méregeti a lány másik oldalán ülő focistát. Talán ő is tudja, hogy mi volt köztük? Nem volt időm agyalni ezen, mert a házigazda lépett a pódiumra és szívélyesen köszöntve mindenkit, elkezdődött az este.

Olá lindo! = Szia Szépségem!

Olá garanhăo! - Helló csődör!