10/10

74. rész

Lola

Valami zajra ébredtem. Kinyitottam a szemeimet, amik szerintem csúnyán belehettek dagadva a tegnapi sírástól. Úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger. Felültem az ágyamon és ekkor tudatosult bennem, hogy nem egyedül töltöttem az éjszakát. Ijedten néztem a mellettem békésen szuszogó védőre, akinek kisimult vonásai most még jobban emlékeztettek a tegnap este felbukkant focistáéra. Hatalmas önuralmamba került, hogy ne túrjak bele a kócosan meredező tincseibe és ne csókoljam meg enyhén elnyílt telt ajkait. Tekintetemet lejjebb vezettem a testén, amit alig fedett valami, mert a takaró félig lecsúszva lógott le az ágyról. Elmélyülten nézegettem a bőrét fedő tetoválásokat és kedvem lett volna mindegyiket körbe rajzolni az ujjammal. Az egész férfi egy merő izomköteg volt és a testét borító rajzok rosszfiús külsőt kölcsönöztek neki. Én pedig szerettem a rosszfiúkat.

Újra eljutott hozzám a zaj, ami felébresztett, így meztelen testemre felkaptam egy köntöst és halkan a forrás keresésére indultam. A kapucsengő volt az. Mivel azt hittem, hogy a csapat valamelyik tagja, vagy épp Flo bácsi keres, így megnyomtam a nyitógombot és beengedtem a látogatómat.

A konyhába csoszogtam, hogy egy finom teát készítsek magamnak, mikor meghallottam a férfi hangját, aki már a saját lakásomban sem hagyott nyugtot nekem.

- Buongiorno Lolita!

Úgy perdültem meg a tengelyem körül, mintha darázs csípet volna belém.

- Te...te mit csinálsz itt? - kérdeztem idegesen. - És hogy találtál meg?

- Nem volt nehéz - vigyorgott rám. - Madridban szinte mindenki tudja, hogy hol lakik a Real csinos edzője.

- Mit akarsz? - nyeltem nagyot és, hogy ne áruljam el mekkora vihar dúl a belsőmben, visszafordultam a csészém felé és a teámmal kezdtem szöszmötölni.

- Még mindig narancs-fahéj a kedvenced - állt meg mögöttem, kezeit két oldalra mellém támasztva, testével nekem feszülve, amitől megmerevedtem.

- Van ami nem változik - motyogtam az orrom alá és próbáltam elrejteni előle a kezem remegését.

- Ahogy te sem La mia sola - simította ki a hajamat a nyakamból. - Ugyanolyan gyönyörű vagy, mint régen - suttogta a bőrömre. Egy pillanatra lehunytam a szememet, hogy erőt tudjak gyűjteni a sármja ellen.

- Lehet, hogy te így látod, mégis meg kell, hogy cáfoljalak - szorongattam idegesen a teámat. - Én már nem vagyok ugyanaz, aki voltam. Tettél róla, hogy, megváltozzak.

- Még mindig haragszol Piccole Stelle? - nevetett fel halkan.

- Ó, dehogy - ironizáltam. - Miért is tenném? Csak leléptél az esküvőnk napján, megaláztál egy csomó ember előtt és tönkre tetted az életemet - tört ki belőlem az eddig elfojtott sérelem.

- Fiatal voltam és idióta - csókolt a nyakamba.

- Marco - csattantam fel, majd a csészémet a pulthoz vágva, ingerülten fordultam felé. - Mégis mi a faszt képzelsz magadról?

- Mióta ilyen piszkos a szád Bello? - vigyorgott idegesítően. - Na nem mintha zavarna. Sőt! - simított végig hüvelykujjával az ajkaimon.

Elégedetten vettem észre, hogy már semmiféle reakciót nem vált ki belőlem az érintése. Kezei bilincsként csúsztak a csípőmre. Ujjaival keményen vont magához.

- Eressz el! - sziszegtem felé, de csak nevetett erőtlen szabadulási kísérleteimen.

- Olyan vagy, mint egy jó whisky. Idő kellett, hogy beérjél - nyalta meg a szája szélét. - Kíváncsi vagyok, vajon az ágyban is fejlődtél-e? - karjaimat hátracsavarta és egyik kezével fogva tartotta őket. Hiába küszködtem, nem tudtam szabadulni tőle. Szabad kezével a köntösöm övéhez nyúlt és kicsomózta.