10/10

88. rész

Lola

Időnk sem volt megszokni az új helyzetünket Sergioval, mert már utaztunk is Németországba, ahol a Shalke volt a következő ellenfelünk. A német precizitás itt is mindenhol azonnal kitűnt. A focisták, mint jól beállított robotok, úgy mozogtak a pályán. Zidane-nal sokat vitatkoztunk, hogy mi lenne a legjobb taktika számunkra, de végül sikerült dűlőre jutnunk. A világon már csak BBC- ként elhíresült csatársorunkat küldtük a pályára, ami jó ötletnek bizonyult, mert Cris már a tizenharmadik percben gólpasszt adott Benzemának, így megszereztük a vezetést. Sajnos az ellenfél azonnal letámadott minket és csak Iker csodás védésének köszönhettük, hogy nem egyenlítettek. Idegbetegen ordítottam a két belső védőmmel, Pepével és Sergioval, akik óriásit hibáztak a majdnem gól előtt.

- Ezt nem hiszem el - ültem vissza a francia mellé. - Most komolyan nem fogják fel, hogy mekkora tétje van ennek a mérkőzésnek? - túrtam a hajamba.

- Nyugalom, ők is rájöttek, hogy baromságot csináltak - tette a vállamra nyugtatólag a kezét, de az ő arca is feszült volt és csak akkor enyhült meg, mikor Bale megszerezte a második találatunkat, Karim jóvoltából. Ekkor már én is éreztem, hogy ez a meccs a miénk és senki nem szólhat bele az alakulásába. A fiúk egyre jobban ráéreztek a játék ütemére. A csalódottság egyedül Cris arcáról volt leolvasható, aki a próbálkozásai ellenére sem tudott eredményes lenni. Idegbetegen káromkodott amit azonnal megjegyeztem magamnak és a szünet utolsó perceiben kérdőre vontam mikor kettesben maradtunk az öltözőben.

- Mi a faszom ez a görcsösség benned?

- Semmi - morogta, szemeit a földre szegezve.

- Cris, ha nem mondod el mitől vagy ilyen idegbeteg, kénytelen leszek lecserélni, mert így fabatkát sem érsz - vágtam csípőre a kezeimet.

- Nem teszed meg - emelte rám a tekintetét.

- Kipróbáljuk? - vettem magamra a magabiztos álarcomat amitől elbizonytalanodott és végül kinyögte, hogy mi baja.

- Sese mondott valamit - nem is kellett folytatnia, tudtam miről van szó. - Igaz?

- Igen - bólintottam. - Sergio és én valamilyen szinten együtt vagyunk...

- Fasza - húzta el a száját. - Akkor tényleg szakítottál a brazillal.

- Mondhatjuk úgy is - sóhajtottam fel keserűen mikor eszembe jutott, hogyan adtam a telefonomon keresztül Thiago tudtára, hogy már van valaki más.

- Vegyem úgy, hogy vége a megállapodásunknak?

- Miért lenne vége? - kérdeztem határozottan, mire döbbenten pislogott rám, így muszáj voltam megmagyarázni. - Sergio elfogadta a helyzetet.

- Ez hülye - csúszott ki a száján és most rajtam volt a sor, hogy meglepődve nézzek rá. - Már bocs, de ki az aki szeretne osztozni egy nőn?

- Te is azt teszed - világosítottam fel keserű szájízzel.

- Igaz. Akkor nem változik semmi? - kérdezte bizonytalanul.

- Nem. Ha gólt lősz, ugyanúgy áll az ajánlatom - néztem a szemeibe, ahonnan megkönnyebbülést és valami megmagyarázhatatlan érzelmet olvastam ki.

- Lola, jöttök? - kopogott be Zizu, mire lenyomtam a kilincset és kiléptem a folyosóra.

- Persze, csak tartottam egy kis eligazítást - vigyorogtam a franciára, akibe belekaroltam és együtt mentünk ki, hogy folytassuk a játékot.

Az első pár percben semmi változást nem vettem észre, de aztán edzőtársammal elhűlve figyeltük amint a portugál egy magasabb fokozatba kapcsolt és ennek eredménye kép az ötvenkettedik percben megrezgette az ellenfél hálóját, Bale segítségével. Gólöröme után vigyorogva mutatott a kispad felé.