Chica (H.S) •Befejezett•

8.

Ana Herrera~

-Chica.-suttogta valaki, és éreztem ahogy keze arcomhoz ér. 

Lassan felnyitottam szemeim és Harry nyugalmat sugárzó arcát láttam meg. Összeráncolt szemöldökkel ültem fel. Valamikor elaludhattam mert nem emlékeztem hogy a hotelhez értünk volna.

-Gyere, ma itt alszunk.-mondta és ahogy kinéztem az ablakon észrevettem hogy alkonyodott. Kiszálltam a kocsiból és Gemmat kerestem a szememmel. Értetlenül Harryre néztem.

-Louisnak valami dolga akadt és Gemma ment el érte. Majd valamikor az éjszaka folyamán jönnek.-rántott vállat majd megfogta kezem és bevezetett a hotel ajtaján. 

Kért egy szobát majd megfogta a bőröndjét, én pedig a sajátom, majd úgy indultunk a lift felé. A 43-as szoba volt a miénk. Ahogy beléptünk én egyből letettem a bőröndöm majd előkerestem a pizsim és Harrynek hátat fordítva lekaptam pólóm és kicsatoltam a melltartómat. Felkaptam a pólót majd a nadrágomat is levettem. Összehajtogattam őket majd a helyükre tettem. Ahogy Harry felé fordultam észrevettem ahogy nagy szemekkel néz. 

Végigmért majd észrevétlenül megnyalta alsó ajkát és elvigyorodott. Megforgattam szemeim és bedőltem az ágyba.Nagyon fáradtnak éreztem magam annak ellenére is, hogy aludtam a kocsiban. Az ablak felé nézve próbáltam elaludni. Ahogy lehunytam a szemeim hallottam ahogy Harry levetkőzik majd mögém fekszik. Karjait átvetette derekamon és fejét hajamba fúrta.

Próbáltam elaludni de ahogy becsuktam a szemem megjelentek a gondolataimban olyan dolgok amiknek nem kellett volna. Miért kell menekülnünk? Egyáltalán érdemes menekülni? Az Isten szeremére! Harryt csekély egy hete ismerem! És mit csinálok? Eljövök vele, és a testvérével meg egy Louis nevű fazonnal mert azt mondták hogy bajban vagyok! 

Mi lehet akkora baj hogy nem maradhatok otthon? Harry annyira elvarázsolt volna hogy még el is szöktem vele? Vagy...vagy csak egy fellángolás? Egy fellángolás ami hamarosan elmúlik? Vagy csak nem értem magam? Aggasztott ez a kialakult helyzet. Utáltam hogy soha nem tudtam dönteni. Hogy nem tudtam átlátni a dolgokat. Hogy képtelen voltam reálisan gondolkodni.

-Miért nem alszol?-Harry halk, dörmögős hangja rángatott vissza a jelenbe. Nagy sóhajtás közepette fordultam felé.

-Nem bírok.-mondtam miközben szemeit vizslattam. Ahogy a lemenő nap fénye megcsillant benne, talán még szebb volt. Olyan mintha smaragdból lettek volna. Férfias vonásai még jobban kiemelték ezt. Ahogy az ablakon át beszivárgott a fény, és megtört éles állvonalán, mintha parancsba adták volna ki neki, hogy nem szabad a gyönyörű bőrét érnie, ezzel tönkre téve azt.

-Miért?-szólalt meg ismét. Gyönyörű rózsaszín, szív alakú ajkai lenyűgözték az embert, főleg mikor mosolyra húzta Őket, ezzel kivillantva hófehér fogait.

-Te sem bírnál ha kiderülne, hogy el kell hagynod az otthonod...ki tudja mi miatt.-kerestem a szavakat ahogy hátamra fordultam-Én csak...összezavarodtam. Az Isten szeremére Harry! Bő egy hete ismerlek, és elrohanok veled az fene tudja hova! Mindent magam mögött hagytam csak azért mert bíztam benned, bíztam abban hogy igazad van és hogy tényleg valami baj van. De...-egy pillanatra behunytam szemem és egy halk sóhaj szakadt fel torkomból-...az is megfordult a fejemben hogy semmi sem történt és nem is fog, csak egy indok volt hogy eljöjjek...nem tudom miért.-bámultam a plafont miközben még jobban összezavarodtam a saját szavaim hallatán.

-Ez érthető.-suttogta- Alig egy hete ismersz még is megbízol bennem. És ezt köszönöm.-felült és hajába túrt-Tudom, hogy az igazat akarod hallani...De attól félek hogy azzal nagyobb kárt csinálnék mint hasznot. Attól tartok hogyha hallanád, nem csak a felém irányuló bizalmad törne darabora, de még azokkal az emberekkel szembeni is, akiket szeretsz. Akik már születésed óta ott voltak melletted és vigyáztak rád. Nem akarom megtörni ezt a varázst érted?-láttam a szemében hogy nem tudja mit tehetne. Török ülésbe vágtam magam majd kezeimet kezdtem vizslatni.

-Ha nem mondod el talán rosszabb lesz mint kellene. Akkor talán tényleg nem tudnék benned még jobban bízni. A titkok...tönkretehetnek mindent.-mondtam és megpróbáltam elkapni tekintetét de hiába, fejét lehajtva tartotta és éreztem azt hogy gondolkozik.

-De ígérj meg nekem valamit.-nézett fel rám. Némán bólintottam-Nem fogsz nem törődve semmivel, elrohanni. Végighallgatsz és hagyod hogy elmondjam a teljes igazságot.-szólt halkan.

-Rendben.-bólintottam-Megígérem.-bal kezével hajába túrt. Göndör fürtjei arcába csapódtak ahogy elvette onnét tenyerét. Beharapta alsó ajkát és nagyot sóhajtott. Láttam rajta, hogy nem akarja elmondani, hogy mi is az igazság de szép lassan belekezdett.

-Mikor tizenhét éves voltam....

Kérlek komizz!