Chica (H.S) •Befejezett•

2. évad: 6. rész

Ana Herrera~

Reggel arra ébredtem, hogy melegem volt. Ahogy felnyitottam szemeim, először arra döbbentem rá, hogy az ágy szélén feküdten, Darcy pedig rajtam aludt. Így azonnal megértettem miért éreztem a melegséget, és miért folyt rólam a víz. Ám, mikor teljesen felébredtem, kitisztult előttem minden.

Miért feküdtem az ágyon, hogyha egyszer az este a földön foglaltam helyet? Nem mellesleg az ágy másik felén voltam, amit szintén nem értettem. Vajon az álmom, ami arról szólt, hogy valaki felemelt, és azt suttogta, hogy szeret, mégsem volt álom? Vagy én kászálódtam valahogy ide az éjjel?

Óvatosan felültem, hogy Darcy semmiképp se ébredjen meg, hisz, ha jól láttam az időt, akkor az még csak hajnali négy körül járhatott. Csendben lopakodtam le az emeletről, egyenesen a nappaliba, ahol leültem a TV elé, s bekapcsoltam azt. Lábaimat felhúztam, és törökülésbe késztettem őket, nemsokkal később pedig kezembe fogtam a távirányítót. A csatornák között váltogattam, mikor kopogás zaja ütötte meg füleim. Összerezzentem, hisz fogalmam sem volt, ki lehetett az ilyen korán.

Feltápászkodtam a kanapéról, a szekrényhez léptem, majd egy rejtett fiókból előhalásztam egy apró, kézi fegyvert. Megigazítottam hajam és arcomat egy kicsit megtöröltem, ne tűnjek annyira kialvatlannak. A bejáratihoz léptem, miközben a hátam mögé csúsztattam azt a kezem, melyben a fegyver volt. Kinyitottam a nyílászárót, s mikor szembenéztem a jól ismert alakkal, nagyot dobbant a szívem.

-Mona!-köszöntöttem, mosolyogva.

~*~

-Akkor mindene megvan? Kis táska, maci, párna?-soroltam miközben felvettem a magassarkúmat.

-Persze Ana, nem kell félned.-mosolygott Mona, miközben megfogta Darcy kezét és holmijait. A lányom ott fogja nála tölteni a hetet és a hétvégét, mert sokat kell dolgoznom, így nem szerettem volna magára hagyni, Mona pedig vagy öt saroknyira lakik tőlem, ami azért nincs annyira messze.

Kiléptünk a bejárati ajtón, én pedig kulcsra zártam azt. Chris hagyott nekem egy levelet a konyhapulton, hogy Ő is elutazott a szüleihez, így Őt sem láthatom mostanában. Kislányom felvette hátizsákját, én pedig leguggoltam hozzá.

-Ügyes legyél, rendben? Nem szeretnék panaszt hallani rád.-fogtam meg apró kezét-Mit tanítottam neked?-kérdeztem, felvont szemöldökkel. Unottan elhúzta száját, szemeit pedig az égre vezette, mintha csak oda lettek volna felírva a válaszok.

-Nem állunk szóba idegenekkel, és ha Mona nénivel megyünk valahova, illedelmesen köszönünk.-billegett ide oda, miközben elmondta. Mona-nál a "valahova" rendszerint a nyugdíjas club szokott lenni, így nem féltettem Darcyt, azoktól az emberektől.

-Ügyes vagy Kincsem.-pusziltam meg, majd felálltam, és megöleltem Mona-t-Vigyázz rá kérlek.-suttogta neki, Ő pedig csak mosolyogva bólintott.

-Tőlem sosem kellett féltened Őt.-indultunk el a virágokkal díszített úton, egészen addig, míg meg nem álltunk a járda szélén.

-Te is tudod, hogy nem tőled féltem.-sóhajtottam-Darcy! Várd meg szépen Mona nénit!-szóltam a kislányom után, hisz Ő már előre is szökdelt.

-Legyen szép napod Ana.-adott egy puszit a nő, hamarosan pedig a lányom után indult.

Annyira féltettem Őket mindig, hisz tudtam, minden bokorban veszély leshetett rájuk, főleg a múltunk miatt. Elfordítottam a fejem, és indultam volna az autómhoz, mikor megpillantottam egy kék Toyotát. Ablakai el voltak sötétítve, de hangjából ítélve a motor még járt. Senkit sem láttam kiszállni, vagy beszállni, így összevont szemöldökkel csak bepattantam a saját járműmbe.

~*~

Miután találtam parkolóhelyet, és letettem az autót, gyalog indultam el a vendéglő fele. Féltem, hátha ismét összefutok Harryvel, vagy valaki ismerőssel, mert tudtam, abból nagyobb gondok lesznek. Elvégre, már találkoztam az exemmel és Louis-val is, aki nem mellesleg nem köszöntött valami szívélyesen. Mi az, feltűnt nekik, hogy eltűntem? Jókor, négy év távlatában.

Ahogy egyre csak haladtam, kezdett bennem olyan érzés kavarogni, mintha valaki követne. Lépteimet meggyorsítottam, azonban mikor oldalra fordítottam fejem, senkit sem láttam. Megpróbáltam megőrizni a hidegvéremet, és lenyugtatni magam, hogy cseppet se tűnjek karót nyeltnek, de aligha sikerült. Feszült voltam, és hiába gyorsítottam, vagy lassítottam, a léptek mögülem egyre hangosabbnak tűntek.

Ki követ? És miért teszi?

Az egyik sikátor felé vettem az irányom, hisz biztos voltam benne, ha a hang oda is követ, akkor valóban valaki a nyomomban járt. És nem tévedtem. Mikor befordultam egy eldugottabb utcába, megálltam, és a falhoz simulva megvártam, míg a fél, aki utánam jött beérjen. Mikor megtörtént, megfogtam karját és kirúgtam lábait. Ahogy elterült a földön, levettem róla napszemüvegét, mely eltakarta előlem arcát.

Mikor szemeimbe nézett, remegni kezdtem. A múltam kísért? Hogyan került ide? Miért van itt? Hogyan talált meg...és miért követett?

-Gemma?-leheltem...