Chica (H.S) •Befejezett•

39.

Ana Herrera~

Az ágy hideg volt mellettem, bár még jócskán éjszaka volt. Senki nem karolt át, és senki nem szuszogott a fülembe. Felnyitottam szemeim, és mikor körülnéztem a szobában, Harry árnyékát pillantottam meg a kanapén ülve. Gondolkodott. Még a félhomályban is kivehetők voltak homlokán az apró ráncok, ahogy összehúzta szemöldökét. Kezeit a térdére támasztotta, és úgy bámult a semmibe. Eltemetkezett a gondolataiban. Vártam pár percet, hátha észreveszi azt, hogy felébredtem, de mikor idegesen a hajába túrt, tudtam, hogy meg kell szólalnom.

-Miért nem alszol?-hangom halk volt, és egy kicsit rekedt. Ijedten kapta felém fejét, pillantásunk pedig egyből találkozott.

Megrázta fejét, majd megrántotta vállát.

-Felébredtem.-válaszolt röviden, majd felállt a kanapéról, és visszamászott mellém. Bőre hideg volt, ahogy az enyémmel találkozott, de nem tettem szóvá.

Tudtam, hogy már órák óta ott üldögélhetett. De nem hagyott a tudat, hogy valami baj volt. Vagy vele, vagy velem...esetleg kapott egy hívást vagy üzenetet amire nem ébredtem fel. Fogalmam sincs.

Mellkasára fektetett, én pedig államat megtámasztva felnéztem rá.

-Mi történt?-kérdeztem tapintatosan, bár tudtam, hogy ha valami nagy baj van, nem az éjszaka közepén fogja elmondani. Egy darabig bámult maga elé, majd mikor nem szólalt meg, vissza hajtottam fejem.

-Rémálmom volt.-hallottam meg hangját meg pár perc múlva. Szíve erősen dobogott fejem alatt, és biztos voltam benne, ha felnéztem volna, ismét azzal az elgondolkodott arcával találtam volna szembe magam, mint amit a kanapén láttam.

-Milyen rémálom?-törtem meg egy idő után a csendet. Mit álmodhatott? Egyáltalán, el akarja mondani?

-Ismét láttam, ahogy a két maffia összecsapott. Hallottam az emberek halálkiáltásait, miközben minket elhurcoltak.-vallotta be, és mikor szemébe néztem, szinte láttam a bűntudatot bennük. Felemeltem kezem, és megsimítottam arcát. Lehunyta szemét, és arcát tenyerembe temette.

-Sajnálom.-szólaltam meg végül, de tekintetem még mindig nem vettem le róla. Megingatta fejét, majd átkarolta, lenyomott a puha matracba, és orrával megcsikizte nyakam.

-Nem kell sajnálnod, csak egy álom volt.-mély, rekedtes hangja megnyugtatott, és ellazított. Ujjai bőrömet cirógatták, miközben egy lusta csókot nyomott számra. Elmosolyodtam. Karjaiban úgy éreztem magam, mintha az a normális tinilány lennék, akinek kellene, hogy legyek. Ám nem. Vannak sötét foltok az életemben, úgy, ahogy az Övében is voltak. Mégis...épp ezért jöttünk ki olyan jól...

Harry Styles~

Csendben kászálódtam ki Chica mellől. Már kilenc is elmúlt, így épp ideje volt felkelnem. Ahogy visszanéztem Rá, elkapott egy furcsa érzés. Ahogy napbarnított bőre, és sötét haja elterült a világos ágyneműben, szinte tudtam, hogy minden nap erre a látványra akarok kelni. Gyönyörű volt. És...és mikor belegondoltam abba, hogy a takaró alatt meztelen volt, eszembe jutott a tegnap éjszaka. Egyszerűen...csak, el sem hiszem, hogy lefeküdtünk. Az egész, ahogy a testünk egyszerre mozgott...mesébe illő volt. Persze...valami felnőtt mesébe.

Eszmecserémtől, mosolyognom kellett. A konyha felé vettem az irányom, és egy pohár víz legördítése után, lehunytam a szemeim.

Nem válaszolt arra, mikor megkértem, hogy javítson meg. Nem válaszolt, mikor elmondtam Neki az érzéseim. Konkrétan tényleg nem mondtam ki, hogy mik a szándékaim vele és, hogy mi az, amit akkor érzek mikor velem van, de próbálkoztam. Sosem voltam a szavak embere, így csak találgatni tudtam, hogy mit is gondolt a vallomásom után.

Nem húzódott el, és nem is ellenkezett. Annyira rossz nem történhet igaz?

Szeretném, ha boldog lenne velem, még ebben a kaotikus helyzetben is. Tudom, hogy gyászol, és még fog is egy darabig, de meg akarok mindent tenni, hogy mihamarabb elfelejtse az ügyet. Ha a bíróságot lerendezzük, és Robin börtönbe jut, akkor sínen leszünk. De...de most is vannak félelmeim.

Félek attól, hogy ezek után magába zárkózik. Attól, hogy mikor rájön azokra a dolgokra, amiket eddig tettem, megutál, és elhagy. Ugyanakkor, bíztam abban, hogy velem marad minden szarság ellenére.

A rémálmom azonban nem csak a maffiákról szólt. Az az álom, cseppet sem zaklatott fel annyira, mint az, amit utána láttam. Láttam Chica-t egy másik férfival, és egy kislánnyal. Boldogok voltak. Sőt...mintha...szerelmesek lettek volna. És ekkor fellobbant bennem a féltékenység lángja.

Magamhoz akartam láncolni Őt, ahogy eddig senki mást. Ám tudtam, hogy ez gyakorlatilag még lehetetlen. A tizennyolcat még be sem töltötte, más viszont a hat év, az hat év. Idős voltam hozzá, még akkor is, ha olyan érzelmeket tápláltam iránta, amik megijesztettek. Tudtam, hogy én voltam a bizalmasa, és az, akiben feltétel nélkül megbízott mégis, az az álom túlságosan valóságos volt. Olyannyira, hogy megfélemlített.

Megfog történni az, amitől tartottam? Hogy egyszer elveszítjük egymást?...

-Jobban vagy?-hallottam meg egy csodálatos hangot. Istenem! El sem hiszem, hogy tegnap az én nevemet sikította. Erre a gondolatra kipattantak szemeim, végigmértem, és mikor megállapítottam, hogy az én pólóm volt rajta, kajánul elvigyorodtam.

-Igen. Azt hiszem jobban vagyok.-mosolyodtam el, bár még nem sikerült tisztáznom magamban mindent.

Kitártam felé a karom, ahová gondolkodás nélkül bebújt. Átöleltem törékenynek tűnő testét, és egy csókra hívtam ajkait.

-És Te, hogy vagy?-kérdeztem tapintatosan. Kibontakozott ölelésemből, majd idegesen hajába túrt, és az asztalhoz sétált, ezután nekitámaszkodott.

-Gondolkodtam.-mondta, kitérve kérdésem elől. Nehezen formálta a szavakat, ajkai néha-néha megremegtek-Mivel Mona lesz a gyámom, ezért vissza kell költöznöm Buenos-Airesbe.

-És?-ráncoltam össze szemöldököm, mert nem is mertem arra gondolni, hogy miért hozta fel ezt.

-Mi lesz velünk?-kérdezte halkan, félve a válaszomtól. Őszintén? Én is tartottam tőle. Mélyet sóhajtottam, majd rámutattam a valóságra.

-Veled megyek. Nem fogok elszakadni Tőled, főleg nem ezek után.-léptem hozzá közelebb. Szavaim láthatólag meglepték.

-Nem Harry. Neked itt az életed. Itt vannak a szüleid, a nővéred, a barátaid. Mindened.-mutatott rá. Megrántottam a vállam.

-Nekem nincsenek szüleim.-jelentettem ki, akkor is, ha tudtam, hogy nem így van. Chica tudta, hogy miért mondtam ezt, mégsem tette szóvá.-Csak egy nővérem van. A barátaim pedig akkor is azok lesznek, ha nem élek velük. Chica, nélküled ez az egész, egy kalap szart sem ér.-káromkodtam, mert ideges voltam. Ideges attól, hogy megfordult a fejében az, hogy nem tartok vele.

-Ne mond ezt.-kérlelt.

-De így gondolom.-súgtam.

-Miért csinálod ezt?-kérdezte hirtelen, és halk hangon. Megrántottam a vállam.

-Mert törődöm Veled, és nem akarlak elveszíteni.-ismertem be. Közelebb léptem hozzá.

-Mindened ideköt.-mondta. Megingatta fejem.

-Te nem leszel mellettem, ha visszamész Argentínába.-húztam el a szám-Amíg a tárgyalások be nem fejeződnek, addig itt kell maradnod, ezt te is tudod. Addig gondolkozhatsz rajta.-simítottam meg arcát. Lassan bólintott.

Egy kicsit megkönnyebbültem, de zavart valami. Mi van, ha nem akarja, hogy vele menjek, és nem is fogja magát meggondolni? Megvalósul az álom?...