Chica (H.S) •Befejezett•

33.

Ana Herrera~

Próbáltam megváltoztatni a sorsom. Az életem végét. Azt, hogy hogyan is kellett volna ennek a harcnak végződnie. Igen, megpróbáltam megvédeni a szeretteimet. Bírni akartam azzal a hatalmas erővel, ami ellenünk volt. Még sem sikerült...

***

-Ha hátulról megyünk be, tudni fogják, hogy készülünk valamire.-mutogatott a térképen Anton, miközben mi, és az emberei az asztal körül néztük cselekedetét.

Arca gondterhelt volt, és ezt meg is értettük. Nem csak Ő nem aludt az éjjel, hisz biztosak voltunk benne, hogy valamelyikünk meg fog halni ma. A gond pedig az volt, hogy fogalmunk sem volt, hogyan is védhetnénk ki ezt.

-Ezért kell besétálnunk.-szólalt meg mellőlem Louis-Ha fegyverekkel megyünk be, előbb lelőnek minket mind, hogy kimondanánk azt, hogy békével jöttünk.

-Igaza van.-helyeselt Liam-Mindenképp valami járható utat kell találnunk.-mutatott a bejáratra-Irreális, de ha nem közelítünk fenyegetően a terv, amit kidolgoztunk magától értetődő lesz.-mondta.

-Kell neki valamiért az a lánc, és biztos vagyok benne, hogy nem a semmiért lopatta el Zaynnel.-nézett rám Anton. Bólintottam.

-Igen. De miért nem mondjátok ki konkrétan, hogy nem csak a láncért megyünk?-tettem fel a kérdést. Az előttem álló nagyot sóhajtott.

-Előled nem lehet elhallgatni semmit sem, igaz?-kérdezte, egy halvány mosoly keretében. Megrántottam a vállam, majd ismét a térképre szegeztem a tekintetem.

-Mi Gemma-val, Robert-el és Ryan-el a kocsiban fogunk várakozni. De ha nem lesz nálatok fegyver, hogyan jeleztek?-pillantottam Harryre, majd szépen sorjában a többi fiúra.

-Várjatok fél órát.-szólalt meg Niall-Ha addig nem jövünk ki, akkor gyertek be, és szóljatok az erősítésnek.-szólt, és láttam, hogy állkapcsát összeszorította. Szemében nem a félelmet, hanem az elszántságot láttam, és ez tetszett. Tetszett, hogy erősek, és bíznak magukban, és a csapattársaikban.

-Rendben. Mindenki tud mindent?-szólt Anton. Lassan, az összes maffia tag bólintott-Akkor éjfélkor indulunk!-harsogta túl a nem kis létszámú embereit, majd mindenki elhagyta a hatalmas pincét, ahol a gyűlést tartottuk.

Csak néztem az emberek kivonulását és elgondolkodtam. Mindegyikőjüknek van családja, nem kevés esetben gyerekeik, mégis, ezt az életmódot választották. Miért? Miért kockáztatják az életüket?

Reméltem, hogy minden a normális kerékvágásban halad, és nem kell közbelépnünk. Semmilyen formában sem...

-Minden rendben?-hallottam meg fülem mögül egy hangot, majd két kezet is megéreztem testem kerül. Észre sem vettem, hogy mindenki elhagyta a helyiséget, csak mi maradtunk ott Harryvel. Feleszmélve gondolkodásomból, lassan ránéztem, és bólintottam egyet.

-Igen. Azt hiszem.-mondtam.

-Hé!-fordított maga felé-Senkinek sem fog baja esni, ígérem.-simította meg az arcom. Egy pillanatra behunytam szemem az érezésre, de ezután ismét íriszeibe bámultam.

-Még is, nagyon rossz előérzetem van.-suttogtam. Elhúzta a száját.

-Nekem is.-bólintott, miközben karjai még mindig erősen tartottak-Szeretném, ha Gemma mellett maradnál, és biztonságban lennél, rendben?-kérte.

-Azt mondtad, senkinek sem fog baja esni.-emlékeztettem.

-Azokat a pojácákat tojom le magasról, te és a srácok viszont fontosak vagytok nekem, nem szeretném, ha akármelyikőtöknek is baja esne.-vázolta. A szívem vagy kétszeresen kezdett el dobogni, mikor leesett, hogy fontos vagyok neki. Halványan elmosolyodtam, és bólintottam.

-Rendben, Gemma mellett maradok.-mosolyodtam el, majd szakadtam el Tőle, és a többiek után igyekeztem volna, ha meg nem fogja karomat, s vissza nem ránt.

-Hová ilyen sietősen?-vonta fel szemöldökét mosolyogva.

-Miért, mit szeretet volna mondani Uram?-kérdeztem incselkedve. Hatalmas vigyorra rázta meg a fejét, majd hajolt közelebb.

-Mondani semmit, de sajnos a Kisasszony nem hagyta, hogy befejezzem amit szerettem volna.-szólt, majd ajkait enyémekre helyezte. Mikor puha szája enyémhez ért, mintha repülni is képes lettem volna. Vagy, legalábbis így éreztem. Kezeimet felvezettem nyakába, majd hajába túrva élveztem a csókot. Egyik karja derekam körül volt, míg a másik arcomnál pihent.

Lassú puszival vált el tőlem, s nézett ismét szemeimbe. A levegőt mindketten kapkodtuk, szemeink pedig csillogtak.

-Azt hiszem mennünk kellene.-szóltam. Bólintott, majd egy utolsó puszit nyomott homlokomra, s a kijárat felé invitált.

Mielőtt kiléptünk volna, hirtelen felindulásból kezem kezére kulcsoltam. Hirtelen lefagyott, és értetlen tekintettel nézett rám, de pár másodpercnyi szemezés után egy féloldalas mosoly jelent meg ajkain. S szinte láttam egy fényt megcsillanni szemeiben. Megszorította kezünk, majd kinyitotta a vasajtót.

Így léptünk ki a többiekhez...

~*~

Pechünkre sem Anton, sem pedig a Bérgyilkos Maffia többi tagja nem volt a lakásban, így csak azok láthatták összefont kezeinket, akik már tudták a dolgot. Nos, ez azonban nem lombozott le minket, hisz nagy dolog előtt álltunk.

-Gemma, Ana, Robert és Ryan, kocsiba!-szólt Anton, mi pedig tettük is amit parancsolt. Nem tudtam megszámolni, de elég sok fekete autó kanyarodott ki a háztól, és ez perpillanat nem nyugtatott meg.

Itt volt az idő. Éjfél már pár perccel elmúlt mikor ki tudtunk kanyarodni a felhajtóról. Mi voltunk az utolsó autó, hisz mi a közeli erdőben fogunk várakozni, pár méterre Robinék főhadiszállásától. A hideg futkosott a hátamon, ha arra gondoltam most be fognak oda menni, és megpróbálják porrá verni a maffiát.

Kicsit abszurdnak tűnt, hogy én is segíthetnék nekik, még is éreztem magamban annyit, hogy szembeszálljak Robinnal. Persze...az emberölésben nem volt gyakorlatom, és ezt nem is ebben a pillanatban akartam elsajátítani.

-Ana!-hallottam meg előlem Gemma hangját. Felkaptam a fejem-Megérkeztünk.-pillantott szemeimbe, én pedig gyorsan ki az ablakon. Nem is kicsit volt félelmetes a hely, főleg sötétben.

Talán...mondhatnám úgy az egészet, mint egy kiválóan őrzött börtönt.

-Ha nem jönnek fél óra múlva, akkor becsengetek a központba, és jönni fognak a rendőrök.-sóhajtott Ryan. Felkaptam a fejem a rendőr szóra. Hogy mi van?!

-De hisz ti...-nem tudtam befejezni, mert tudtam, hogy értik mire gondolok.

-Jobb esetben csak előzetest kapunk. Rosszabban évekig lecsuknak.-gondolkodott a mellettem ülő Robert. Rá kaptam fejem, s dühösen néztem rá.

-Kösz a biztatást.-mondtam neki gúnyosan. Megrántotta a vállát, majd Ő is az ablakon keresztül pásztázta a tájat.

Igen, már csak az idegőrlő várakozás maradt. Bár az idő nem volt mellettünk. Most sem...