Chica (H.S) •Befejezett•

32.

Ana Herrera~

Az Anglia felé tartó gépen ültünk mind a heten. Hogy hogy kerültünk ide? Természetesen Liam megtalálta Zaynt, így tudtuk követni azt, hogy hova is tartott. Persze, miután felszállt, és a gép felemelkedett, a mobilja vétele eltűnt, így egy ideig csak tippelni tudtunk, hogy Angliába tart, de szinte száz százalék volt ez a dolog azután, hogy Anton felhívta az egyik besúgóját. Mik nincsenek nemde?

A gépen, Gemma mellett foglaltam helyet, míg a többiek valamerre elszóródtak. Magam elé bámulva gondolkodtam, szinte mindenről. Ujjaimat tördeltem, és próbáltam minél szebb dolgokra gondolni, és nem azon agyalni, hogy találkozni fogok...az apámmal.

Azzal a személlyel, aki egy maffia tagja. Akit egész életemben csak kétszer láttam. Az, akit egy ördögnek gondolok, még mindig. Aki miatt az utóbbi napokban szorongok, még akkor is, ha a közelemben sem volt. Ilyet sem mondtam még...

...féltem a valódi apámtól.

Chh...mindig azt hittem, hogy Aaron az apám...most pedig...most pedig a gondolataim kavarognak, sokszor elgondolkodom, és persze mostanában az agyam teljesen máshol jár. Álmatlan vagyok, hisz azok az álomképek, amik folyton visszatérnek, nem hagynak nyugton. Úgy érzem, egyszer megőrülök, hogy el fogom veszteni az eszem ezek miatt. Nem tudok koncentrálni, hiába szeretnék, nem megy...

-Minden rendben?-szólalt fel halkan Gemma. Felé kaptam fejem, s zavartan megráztam azt.

-Öhmm...persze...csak...elgondolkodtam.-küldtem felé egy halvány, de hamiskás mosolyt-Miért?-vontam össze egy pillanatra a szemöldököm. Arcomat fürkészte, s próbálta megfejteni mire gondolok. Legalábbis, erre mertem következtetni abból, ahogy rám nézett.

-Az ujjaidat ropogtattad, és motyogtál magadban.-mondta el, én pedig összeszorítottam ajkaimat. Tényleg kezdenék megőrülni?

-É..én csak...semmiség.-ráztam meg gyorsan fejem, s pillantottam ki az ablakon. Gyönyörű volt, ahogy a felhők felett repültünk. Szinte, varázslatos volt. Mintha a felhők mindegyike egy-egy vattacukor pamacs lett volna, s ahogy a nap rájuk világított, mintha egy teljesen más világban jártunk volna.

-Nyugodtan mond el, segíteni szeretnék.-fogta meg kezem, s szorított egyet rajta. Lehajtottam fejem, s mélyet sóhajtottam.

-Félek.

-Mitől?-hangja értetlen, s kérdő volt.

-Az újra találkozástól.-vallottam be- Most, hogy tudom, hogy Robin az apám, minden más. Úgy érzem elvesztem, hisz minden amit jónak hittem összeomlott. Hisz mindenki, akiben megbíztam, kiderült, hogy hazudott. Csak...csak ez az egész...annyira furcsa...-mondandóm közben, alsó ajkamat harapdáltam, s nem mertem Gemma szemébe nézni, hisz féltem az elítéléstől.

-Nem vagy egyedül. Ott van Harry, a srácok, Anton, sőt, még én is. Tudom, hogy nem ismerjük egymást hosszú ideje, de az, aki meglágyította az Öcsém szívét rossz ember nem lehet.-mosolygott rám, s mondandója miatt nekem is viszonoznom kellett ezt-Együtt érzünk veled, és tudjuk, hogy olyan dolgokon mész keresztül, amiket nagyon nehéz épp ésszel végigcsinálni. Pontosan ezért segítünk neked. Mert tudjuk, hogy erősebb vagy mint bármelyikünk, de ahhoz, hogy ne omolj össze, szükséged van ránk. S nekünk is rád. Mindenkinek más okból. Míg nekünk azért, hogy legyen kiért, s kivel harcolnunk Robin ellen, Harrynek azért, hogy jobb útra tereld Őt, hogy mellette legyél, mikor mindenki más elhagyja.-suttogta nekem. Mondandója meghatott, s könnyeket csalt a szemembe.

Nem akartam sírni. Sem akkor, sem máskor. Tényleg olyan akartam lenni, mint amilyennek Ők látnak. Erős akartam lenni, olyan, ahogy Ők elképzelik.

-Bevallom neked. Mióta Harry közelében vagy, azóta nem láttam Őt inni.-pillantott maga elé-Talán, mert tudja, ha észrevennéd rajta, márpedig biztosan feltűnne, akkor előbb kitennéd a szűrét, minthogy kimondod azt, hogy részeg. Azt hiszem, ez így van jól.-kezdett el bólogatni, miközben mosolygott-Remélem, mikor ennek az egésznek vége, egy boldog pár lesztek, és Harry megkéri a kezed.- tervezett előre- Most képzeld csak el, karácsonykor bejelented neki, hogy egy kis Harry-t vagy egy kis Ana-t vársz.- álmodozott.

Felnevettem. Bevallom, jó lett volna már ott tartani. Sőt, szerettem már volna ott tartani. De a dolgok mostani állása szerint, nem tűnt közelinek ez az álom. Sokkal inkább távolodott...

~*~

Egy számomra teljesen idegen házba mentünk, ahol is letettük a csomagjainkat, majd szervezkedni kezdtünk. Anton csapata párnappal később jön, és akkor fogjuk végrehajtani a tervünket. Anton, Harry Louis, Liam és Niall sétálnak majd be a főhadiszállásra, míg mi Gemma-val a kocsiban fogunk várakozni.

A Bérgyilkos Maffia többi tagja pedig benyomul a falakon, s az őröket fogják leszedni. Gemma és én a 'jelre' fogunk várni, ami nem lesz más, mint egy pisztolylövés, ami arra figyelmeztet minket, hogy elindulhatunk megkeresni a láncot, ami Robin számára elég értékes lehetett. De közben...nem csak a nyakláncért fogunk menni.

Nem mondták ki teljes egészében, de ezt a harcot akartuk véglegesen elintézni. Véget akarunk vetni mindennek, még mielőtt elkezdődhetne. És csak remélni tudtuk, hogy ezúttal sikerrel járunk. Hiába tűnt Robin erősnek, kellett lennie egy gyenge pontjának, amit minél előbb meg kellett találnunk. Ez pedig...elég nehéz volt.

-Chica!- szólt egy ismerős hang. Gyorsan kaptam fel a fejem, s néztem gyönyörű, méregzöld szemeibe. Harry egy pillanatra összeráncolta szemöldökét-Minden rendben?-kérdezte, s beljebb lépett az ajtón.

Kezeimre néztem, s visszagondoltam Gemma szavaira. Tényleg hatással lennék Harryre? Tényleg...tényleg jelentek neki valamit? Mikor erre gondoltam, mindig boldogsággal töltött el, s ez most sem volt másképp. Mikor hallottam, ahogy becsukja az ajtót, elmosolyodtam, s bólintva felnéztem rá.

-Igen.-mondtam. Leült mellém, s átkarolt, majd egy puszit adott ajkaimra- Most már minden rendben.-simítottam meg arcát.

Talán...talán Gemma mondandója megváltoztatott bennem valamit. Talán, jó felé változtatott meg. Azt hiszem, már könnyebben tekintek az előttünk álló csatára. A szívem megkönnyebbült azzal, hogy rájöttem, nem kell mindenért felelnem. Igen, nem kell Antonra hallgatnom. Sem nekem, sem Harrynek. Miért ne lehetnénk együtt? Miért ne lehetnénk boldogok? Miért ne lehetnénk egymással azok? Úgy érzem...sokkal közelebb kerültem Harryhez, mint akkor, mikor először találkoztunk.

Teljesen más a kapcsolatunk, és ezt nem csak arra értem, hogy kezdünk megnyílni egymásnak, hanem azt is...hogy érzelmileg kezdünk közelebb kerülni a másikhoz...

Azt hiszem, kezdek belé szeretni, akármennyire is nincs itt ennek az ideje...