Chica (H.S) •Befejezett•

2. évad: 21. rész

Harry Styles~

Az, hogy boldog voltam, nem kifejezés. Az, hogy őrülten boldog voltam, már közelít hozzá. De, talán szavakkal el sem lehetett volna mondani, hogy mit éreztem. Olyan volt, mintha megkaptam volna az egész világot fél óra leforgása alatt. Talán... talán meg is kaptam, mert Ana jelentette nekem a világot. Önzőség lehetett, de sosem akartam, hogy ez az öröm lankadjon. Mindig mellette akartam lenni, mert úgy éreztem a nap huszonnégy órája is kevés ahhoz, hogy vele legyek. Egyszerűen nem bírtam betelni a létezésével. 

-Mi ez a hatalmas öröm?-vigyorgott nővérem az asztaltól, miközben figyelte azt, ahogy mi Chica-val a pultnál készítjük az ebédet. Egymásra néztünk a feleségemmel, és még szélesebben kezdtünk mosolyogni. Olyan volt az egész, mintha egy gyönyörű álomba csöppentem volna. 

-Semmi.-válaszolt Ana, majd játékosan meglökte a vállam. Felnevettem, majd egy szeretetteljes puszit nyomtam halántékára. 

-De akkor is gyanúsak vagytok nekem.-hunyorított a hátunk mögött lévő. Sejtelmes pillantást küldtem Chica felé, aki inkább a sárgarépa aprításával foglalkozott. Vajon milyen lenne Őt ilyennek látni minden nap? Boldogan mosolyogva, miközben neveli a kislányunkat vagy a konyhában sertepertél? Biztosan csodálatos. 

Ana-val megegyeztünk, hogy nem mondjuk el addig a többieknek, hogy összeházasodtunk, amíg ez az egész le nem rendeződik. Tudtuk, hogy észrevehetik a gyűrűket az ujjainkon, de nem érdekelt minket. Szerettük volna addig titokban tartani, amíg lehetett. 

Mielőtt bármelyikünk is megszólalt volna, Niall lépkedett be a konyhába a mobiljával a kezében. Lepattant Gemma mellé, majd Ő is nagy szemekkel nézett ránk. Ennyire látszódott rajtunk a boldogság? 

-Nos, sikerült elintéznem azt, hogy legyen néhány plusz emberünk. Floyd, Mark és Gary elvállalták a munkát, a legjobb pedig, hogy kiválóan lőnek. Nagyon ügyesek, így hasznukat tudjuk venni.-mesélte az ír, majd közöttünk kezdte váltogatni a tekintetét-Nagyon furcsák vagytok nekem.-szűkítette össze a szemét, ahogy nemrég Gemma tette. Néhány perc alatt feltűnt neki, hogy boldogabbak voltunk a kelleténél? Érdekes. 

Mosolyogva átkaroltam Ana vállát, aki csípőm köré fonta a karjait, fejét pedig mellkasomba fúrta. Annyira... annyira szerettem ezeket az apró dolgokat. Felbecsülhetetlen érzés volt ismét mellette lenni, s jobban szeretni mint azelőtt. Már ha ez előfordulhatott. 

-Ne kezdd már te is, haver!-nevettem fel, miközben a szemben ülőket méregettem. Mindkét kezét feltartotta, majd Ő is hahotázni kezdett, hiszen valószínűleg leesett neki, hogy a nővérem is ezzel jött. 

Ezek után pedig a nap ment a maga kerékvágásában. Megismerkedtünk a három újonccal akik szimpatikusak voltak. Csak remélni mertem, hogy a reflexeik is olyan jók voltak, mint a beszélőkéjük. Mert ha igen, akkor a segítségükkel tényleg nyeri fogunk. Az pedig nem volt utolsó dolog. 

A nap folyamán többször is átvettük a tervet, egy-két dolgon finomítottunk azért, hogy minden a legjobban sikerüljön. A nap végén időben indultunk lefeküdni, hiszen másnap sok munka várt ránk. És igazam is lett. Sajnos nekem muszáj volt otthagynom a többieket, hiszen feltűnő lett volna, ha több napig kimaradok. Találtam ki egy szép kis mesét egy buliról, és arról, hogy mennyire jól éreztem magam az ottani nőkkel, amit úgy szívtak magukba mint szivacs a vizet. Nem is szúrta a szemüket az, hogy hazudtam. 

Elintéztem a kamiont és azt, hogy a szállítmány egy kerülőúton menjen. Majd a nap többi részében inkább Anton és Louis mellett voltam, hogy még csak ne is fogjon gyanút a főnökünk. Louis-nak elmondtam a tervet, aki helyeselt, és éppen annyira izgatott lett miatta, mint a többiek. Nem is hibáztattam, hiszen a húga és a saját szabadsága volt a tét. 

Este még felhívtam Chica-t, hogy megkérdezzem minden rendben van-e. Szipogva mondta, hogy nehéz volt elbúcsúznia Darcy-tól úgy, hogy tudta, nem biztos, hogy még visszatér hozzá. Amilyen gyorsan csak tudtam, megnyugtattam Őt, persze nekem is fájt a szívem kislányunk miatt. Nem szabad odavesznünk... mert nem ez lesz az ideje annak, hogy elveszítsük az életünket. 

Ezek mellett, még azt is elmondta, hogy mindenki nagyon izgul és már tűkön ül azért, hogy elindulhassanak. Szó esett Liam-ről és arról, hogy nem volt hajlandó kinézni a szobájából egész nap. Nem akartam mondani Ana-nak, de nem hibáztattam Payne-t. Igaza volt, mikor rám fogta a fegyvert. Legszívesebben én is ezt tettem volna. De nem hagyhattam, hogy bármit is mondjon, mert abból katasztrófa lett volna. 

A telefonbeszélgetés közben rengetegszer elmondtam neki, hogy mennyire szeretem. Nem csak Őt, de Darcy-t is. Nem akartam, hogy abban a hitben távozzunk erről a világról, hogy nem mondtuk elégszer mennyire szerelmesek voltunk. Mert amit éreztem, az már szinte fizikai fájdalmat okozott, főleg ha belegondoltam, hogy meglehet, nem is lesz folytatása a történetünknek. Pedig mennyire szerettem volna, hogy ez máshogy legyen! 

Aztán... este tízet ütött az óra, Ők pedig elindultak a teherautóval. Az ujjaimat tördelve gondolkodtam, remélve, hogy minden rendben ment. Vagy ötször átnéztem a zsebeimben lévő fegyvereket, és az érzékelő kikapcsolóját, hogy a helyén volt-e vagy sem. Szerencsére minden ott volt, ahol lennie kellett. 

Vagy fél óra alatt ért oda az autó Floyd vezetésével, aki éppen olyan profin rendezte az őröket amennyire kellett. Mire én felmásztam a raktér felé, mindenki a helyén ült. Chica félelemmel teli íriszekkel nézett felém, pedig már számtalanszor megnyugtattam, hogy minden rendben lesz. Odamentem hozzá, egy apró csókot nyomtam ajkaira, majd csendben előszedtem néhány fegyvert az egyik kartonból. Minél több volt nálam, annál jobb volt. 

-Eddig minden rendben?-kérdezte suttogva Niall. Felé néztem majd bólintottam. 

-Nem sejtenek semmit sem.-biztosítottam, majd a mutatóujjamat az ajkaim elé emeltem, hogy mindenki maradjon csendben. Amilyen gyorsan bementem, olyan hamar ki is jöttem onnét, hogy az őrök semmi esetre se fogjanak gyanút-Minden rendben, mehet.-bólintottam a férfiaknak akik kinyitották a kaput. Mikor ezt megtették, a kabátzsebembe nyúltam, és megfogtam az érzékelő irányítóját. Ahogy a teherkocsi a közelébe ért, megnyomtam a kikapcsoló gombot, így egyszerűen áthaladhattak a szenzoron. 

Amint elhagyták azt, felengedtem az ujjam, így ismét visszakapcsolt a műszer. Éppen csak pár másodpercig volt hatástalanítva, ezért nem lehetett észrevenni. Miután beértek a raktárépület belsejébe, Floyd kiszállt, majd kezet fogott Anton-nal. 

-Na hadd lássam a rakományt!-dörzsölte össze a kezét a férfi. 

A fegyveres őrök észrevétlenül a pisztolyokért nyúltak, ezért Louis-ra néztem aki bólintott, miszerint kezdődhet a keringő. Az éppen a kilinccsel bajlódó Floyd szemébe néztem, majd megvakartam az orrom jelezve, hogy készen álltunk. Ő amilyen gyorsan csak tudta, kinyitotta az ajtót, így a teremben lévő férfiak elé tárult a kocsi tartalma. Hirtelen biztosítottam ki a fegyverem, majd lőttem fejbe az előttem álló Anton-t, aki élettelenül hullott a földre. Azonban nem számítottam arra, hogy egy csaló is belekerült a csapatunkba. Nem hittem volna, hogy a sok rossz után valaki képes lesz átvágni minket. Tévedtem, mert Louis megtette. A fejemhez szorította a pisztolyát, és képes lett volna agyonlőni a feleségem szeme láttára...

♥ Hey Lads! ♥

Meg is hoztam nektek a 21. részt! Nagyon-nagyon remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket, és hogyha így volt, akkor hagytok magatok után valami életjelet. Rengeteget jelentene! Nagyon-nagyon hálás vagyok a több mint 15 ezer megtekintésért a voteokért és a kommentekért! Rengeteget jelent! ♥♥

Legyen szép napotok!

Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♥