Chica (H.S) •Befejezett•

2. évad: 9. rész

Harry Styles~

-Ne!-ordítottam és felültem az ágyban. Hevesen lélegeztem, hiszen tüdőmbe nem jutott elég oxigén, hogy rendesen tudja végezni a dolgát. Fejembe ismétlődtek a rémálmom képei miközben éreztem szemem sarkában lefolyni egy könnycseppet. Homlokomon gyöngyöződött az izzadság, szívem pedig gyorsabban vert, mintha maratont futottam volna. 

A takaró félmeztelen alakomat csak alig takarta, de lábaim érezhették az általa nyújtott meleget aminek akkor, talán egy percig sem tudtam örülni. Torkom kiszáradt viszont túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy igyak egy pohár vizet. Megviselten dőltem vissza a párnáim közé, hogy valahogyan visszaaludjak. Legalábbis nagyon reméltem, hogy sikerülni fog tervem, miszerint lehunyom a szememet. 

De egyszerűen nem hagyott nyugodni az álom. Akárhányszor megpróbáltam aludni, mindig előjött, és ez lassan már hat éve nem hagy nyugodtan pihenni. Csak akkor voltam rendben, mikor Ana mellettem volt, még akkor is, ha Ő volt a lidércnyomás fő témája. Ez megijesztett... rettenetesen. 

Hasamra fordultam, könyökömmel pedig megtámasztottam magam, majd így túrtam hajamba. Annyira ijesztő volt ez a ház, magányosan. Furcsa érzés volt tudni, hogy egyedül az én tetteim miatt volt üres. Ha nem tettem volna azt, amit akkor talán most Ana és Darcy is mellettem lennének. 

Istenem... van egy lányom, akit egy másik férfi fog felnevelni. Szívszorító nemde? Igaz, hogy az én hibám ami miatt szétszakadtunk, mégsem törölném ki ezt az életemből. Még akkor sem, ha a rémálmok nagy része emiatt jelentkezik. Mert ha semmi sem történt volna az utóbbi hat évben, akkor nem találkoztam volna Chica-val és nem születhetett volna meg Darcy. Ezt pedig sajnálnám. Nagyon... 

~*~

Valahogy, az éjszaka folyamán a gondolkozásom közepette sikerült elaludnom, viszont reggel annál nagyobb fejfájással keltem fel. Amint végighaladtam a folyosón, és kikötöttem a konyhában, így vettem észre a naptárban lévő dátumot. Darcy születésnapja...

Szívem gyorsan kezdett el dobogni, az örömömből fakadóan pedig amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem, és felvettem a futócipőm. Kiléptem a bejárati ajtón és be is zártam magam mögött. A fülhallgatót ami nyakamban lógott, fülembe helyeztem és elindítottam az egyik kedvenc lejátszási listám. Kocogni kezdtem, nem is akármerre. 

Volt egy célom, viszont az utamba kellett ejtenem egy virágárust is mert csak így volt értelme elmennem Darcy óvodája felé. Amint odaértem, válogatni kezdtem a szebbnél szebb illatos csodák közül. Fogalmam sem volt, melyiket is kellett volna megvennem, egészen addig míg meg nem pillantottam egy gyönyörű liliomot. Csak remélni tudtam, hogy tetszeni fog neki. 

Kifizettem, majd gyalog indultam a pár saroknyira lévő óvodához. Szórakozottan forgattam a kezemben lévő csodát, azon gondolkozva, mennyire szépen festhetne mind a lányom mind pedig Ana kezében. Emlékszem mennyire akartam azt, hogy Ana végre a feleségem legyen. Most is akarom, mindig is akartam. Viszont közbeszólt valaki, aki ellen nem tudtam mit tenni, hiszen sakkban tartott. 

Amint megpillantottam a célomat, lépteim és szívem ütemei is felgyorsultak. Ahogy odaértem, benéztem a kerítésen, hátha megpillantom a barna, göndör fürtökkel megáldott lányt. Viszont senki hasonlót nem láttam. Összeráncolt szemöldökkel vezettem végig tekintetemet újra és újra, de sehol sem láttam Őt.  

Viszont mindent meg akartam tenni annak érdekében, hogy megkapja tőlem a virágot, még ha csak ennyivel szolgálhattam neki. Pedig, el akartam látni Őket mindennel amivel csak lehetett. Mindig is azt akartam, hogy a legjobbat kapják. De most... most ez nem lehetséges. 

-Elnézést, Darcy itt van?-szólítottam meg az egyik óvónőt. Összevonta a szemöldökét értetlenségében. 

-Darcy Amelia Herrera?-kérdezett vissza. Fájdalmasan bólintottam. Mindig is azt akartam, hogy az én nevemet viselje a gyerekem. Már a képzelgésébe is beleborzongtam. Darcy Amelia Styles... Ana Valentina Styles... 

-Igen, Ő.-adtam hangot egyetértésemnek-Itt van?

-Nincs, az édesanyja kiíratta innét. Miért? Ön kicsodája?-tette fel kérdéseit. 

Kivette? De miért? Mi késztette erre? 

-Már... már mindegy. Azért köszönöm.-mondtam, majd kiléptem az épületből. Kifelé menet mérgemben a kukába hajítottam a virágot majd leültem egy nem messze lévő padra. 

Miért mentek el? Rájöttek, hogy figyeljük Őket? Akárhogyan is, de nekem látnom kell a lányom és Őt! Szükségem van arra, hogy legalább ha távolról is de velük legyek. Így kevésbé érzem a bűntudatot, amely belülről mardos... 

Telefonom csörgése zavarta meg a gondolatmenetemet. Kikaptam a zsebemből, majd fogadtam a hívást. 

-Baj van.-hallottam meg Louis hangját. Mélyet sóhajtottam. 

-Tudom.-fogtam rövidre, hiszen tudatosult bennem valami. 

Elmentek... elhagyták a várost... 

Hey Lads!

Meg is hoztam nektek (nagyon sokat késve) a részt! Nagyon nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket! Hihetetlenül köszönöm az eddigi visszajelzéseket, rengeteget jelentenek! Bízom benne, hogy ismét kapok néhány szót vagy esetleg vote-ot, ami jelzi felém, hogy érdemes folytatnom a történetet :) 

Millió puszi: Ladybady