Chica (H.S) •Befejezett•

2. évad: 18. rész

Ana Herrera~

-Liam, tedd le azt az átkozott fegyvert!-dörrentem rá a férfira, aki még mindig hajthatatlannak bizonyult. 

-Haver...-kezdte volna Harry, és kilépett mögülem, de az előtte álló élesítette fegyverét.

-Nem vagyunk haverok!-kiáltott rá egykori barátja. Harry szeme sem rebbent, csak mélyet sóhajtott, majd bólintott. 

-Rendben, elmegyek, de azt nem tagadhatod meg tőlem, hogy segítsek, vagy meglátogassam Darcy-t és Ana-t-szólt ellenkezést nem tűrően. Liam nyakán elkezdett rángatózni egy izom, és összeszorította állkapcsát. Miért volt ennyire ellenséges? Nem hittem volna, hogy amiatt, hogy Harry Anton segéde... vagyis az volt. Valami más állhatott a dolgok mögött, de elképzelni sem tudtam volna, hogy mi.

-Sajnos-morogta orra alatt az előttünk álló. Darcy kiszállt Mona öléből, majd odarohant édesapjához, és sírva átkarolta a lábát. 

-Ne menj el-zokogott kislányunk. Harry nagyot nyelt, és leguggolt Darcy-hoz. 

-Most sajnos muszáj, de visszajövök-simította meg arcát. 

-Megígéred?-nézett fel Darcy könnyes szemekkel. Harry bólintott, majd egy szeretetteljes puszit nyomott a homlokára. 

-Megígérem-suttogta. Liam felhorkant, már a kanapén ülve, miközben fegyverét nézegette. 

-Ne ígérj olyan dolgot, amit nem tudsz betartani-mondta, és mintha magában morgott volna, fel sem nézett ránk-Elmész még ma, vagy továbbra is játszod a tökéletes apuka szerepét?-vonta össze szemöldökét, mikor végre felnézett Harry-re. A göndör hajú férfi összeszorította az állkapcsát, megsimította lánya arcát, majd felegyenesedett. 

Felém nézett, ezután pedig kitárta a karjait, én pedig gondolkodás nélkül közéjük bújtam. Fejemet nyakhajlatába fúrtam, pont úgy, ahogy Ő is tette. 

-Tényleg visszajössz?-motyogtam. Harry szorosabban tartott, és egy puszit nyomott nyakam bőrére. 

-Igen. Amint eltudok szabadulni, meglátogatlak titeket-engedett el, és egy csókot nyomott ajkaimra, és szerintem ezt nem csak azért tette, mert elbúcsúzott, hanem mert húzni szerette volna Liam eszét. A többiekre nézett, biccentett, majd felfutott az emeletre, valószínűleg mert az ablakon távozott, hogy ne legyen annyira feltűnő, ha kilép a házból. Nem voltunk paranoiásak, de bármikor előfordulhatott, hogy követték. 

-Ez most mire volt jó?-tártam szét a karjaimat Liam felé fordulva. Forrtam a dühtől, és úgy éreztem, hogyha nem adom ki magamból, akkor szétrobbanok-Miért kellett elüldözni? Segíteni akart, Liam!

-Mert fogalmad sincs arról, hogy mennyi szarságot követett már el az életében és mennyit hazudott, többek között neked is. Szerinted jó érzés volt elküldenem az egykori legjobb barátom? Válaszolok helyetted, nem Ana, nem volt jó. De meg kell védenem az ügyünket, és ha ez csak úgy fog sikerülni, ha elvágok néhány barátságot, ám legyen, de nem fogom tétlenül nézni azt, hogy a vesztükbe kergetitek az embereimet!-harsogta. Darcy átkarolva lábam hozzám bújt, és fejét csípőmbe fúrta. Megijedt Liam szavaitól, és én is egyre inkább kételkedtem abban, hogy jó döntés volt visszajönnünk Londonba. 

-Ami volt, az már elmúlt. És különben is, nem haragudhatunk rá mindig, a régen elkövetett hibák miatt! Azért vagyunk emberek, hogy megbocsájthassunk!-kiáltottam vissza, és éreztem, ahogy szemeim elé könnyek gyűltek. 

-Ezt csak azért mondod, mert szereted, de ha tudnád azokat a dolgokat amiket én, nem ezen a véleményen lennél-mondta sokkal csendesebben. Nem nézett el rólam, ezért még mindig láttam szemeiben a dühöt. Miről beszél? 

-Mit akarsz ezzel mondani?-kérdeztem és ajkaim elváltak egymástól. Akkor már biztos voltam benne, hogy titkolnak valamit előlem... ismét.

-Azt, hogy tartsd nyitva a szemed, és ne bízz meg benne, mert meg fogod bánni-mondta, ezután pedig elviharzott. Maga után becsapta az ajtót, nemsokkal később pedig már csak az autó motorhangját hallottuk, ahogy elhajtott.

Nem tudtam, hogy mitévő legyek és, hogy kinek higgyek. Mert az biztos volt, hogy valamelyikük nem mondott igazat, vagy elhallgatott előlem dolgokat, de nem tudtam megfejteni, hogy ki is lehetett az...

~*~

Egy hét telt el a történtek óta. Ebben az egy hétben minden este vártam, hogy Harry bemászik az ablakomon (ezért nyitva is hagytam azt), de nem történt semmi. Nem jött, és nem is hívott vagy üzent bármit. Féltettem, hogy talán történt vele valami, mert bajba került miattunk, de aztán letettem erről a gondolatról. Leginkább azért, mert tisztában voltam vele, hogy képes kijátszani Anton embereit. 

De elkezdtem találgatni, hogy mi lehetett vele, ám nem jutottam semmire. Meglehet, hogy azért, mert általában Darcy elvonta a figyelmemet azzal, hogy megkérdezte, hogy hol van az apukája. Mindig Harry felől érdeklődött, és néha el is szontyolodott, mikor azt mondtam neki, hogy nem tudom. Azt hiszem, ez az egy hét nem csak engem, de Őt is megviselte. Pont úgy, ahogy Liam-et. Nem szóltam hozzá, Darcy pedig úgyszintén így tett. A többiek csak tőszavakban válaszoltak neki, ami furcsa is volt, hiszen azt hittem, hogy Ők tisztában voltak azzal, hogy Liam mit titkolt. De ezek szerint még csak ötletük sem lehetett, hogyha haragudtak rá. 

Este nyolc óra felé járhatott az idő, mikor nekiláttam pizsamát keresni magamnak. Kedvetlenül turkáltam a ruháim között, mikor megéreztem a hideg levegőt beáramlani a hátam mögött lévő ablakból. Gyorsan kikaptam egy felsőt, majd visszatoltam a fiókot, készülve arra, hogy visszazárom az ablakot. Ám két erős kar megakadályozott ebben. Apró sikkantás csúszott ki ajkaim közül, mely a mögöttem lévőt mély, dorombolás szerű kuncogásra késztette. 

-Nyugalom, csak én vagyok-adott egy gyengéd puszit nyakamra a rekedtes hang tulajdonosa. Szembefordultam vele, és gyönyörű, méregzöld szemeibe néztem. Annyira hiányzott már a pillantása, és közelsége, hogy azonnal megöleltem. 

-Azt hittem, hogy végleg elmentél-motyogtam fájdalmasan mellkasába. 

-El kellett tűnnöm egy rövid időre, de most már itt vagyok-emelte fel fejem államnál fogva, majd gyengéd csókot hintett ajkaimra-Van egy tervem-mondta hirtelen. Összevontam a szemöldökömet. 

-Miféle terved?-nyíltak nagyra a szemeim. Elvigyorodott, és elszakadt tőlem, majd az ágyam felé ment, ahol egy nagy, fekete bőrtáska pihent. Széthúzta a cipzárját, és kivett belőle egy hosszú papírtekercset. 

-Megígértem, hogy segítek, nem?-kérdezte, mintha magától értetődő lett volna az egész, én viszont hitetlenül bámultam rá. Közelebb lépkedett hozzám, és összevonta a szemöldökét-Te bízol bennem, ugye?-kérdezte aggódóan. Percek múlva is csak néztem Őt, mire összepréselte az ajkait-Chica... 

-Bízom benned, egyszerűen csak nem értem Liam kiborulását. Mit tud Ő rólad, amit én nem?-kérdeztem kétségbeesetten. 

-Mindent meg fogsz tudni időben, szerelmem. De először el kell intéznünk Anton-t-simította meg arcom, és meleg puszit adott homlokomra. Furcsa volt másfajta becenevet hallani a szájából, mit amit emlegetni szokott, de ez valahogy még inkább csöpögősre olvasztotta a szívemet-Menjünk le a többiekhez, szeretném elmondani mit tudtam intézni ebben az egy hétben-indult el az ajtóm felé. 

-Nem félsz, hogy Liam ismét rád szegezi a fegyverét?-kérdeztem, hiszen én nem voltam felkészülve még egy olyan sokkra, mint amilyet akkor kaptam.

-Ha lövöldözni akar, állok elébe-húzta fel pólóját, így megláthattam fekete farmerjába tolt fegyvert...

♥ Hey Lads! ♥

Meg is hoztam az ígért plusz részt! Nagyon-nagyon remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket, és ha így volt akkor kérlek szépen jelezzetek vissza valahogy! Rengeteget jelentene! Nagyon-nagyon szépen köszönöm nektek az eddigi voteokat, kommenteket és megtekintéseket! Rengeteget jelentenek! ♥♥

Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♥