Chica (H.S) •Befejezett•

2. évad: 15. rész

Ana Herrera~

-Köszönöm, hogy eltölthettem vele némi időt.-szólalt meg Harry pár perc néma csend után. Hazafelé tartottunk, és már kezdett sötétedni. Számtalanszor elmondtam a mellettem álló férfinek, hogy nem szükséges a házunkhoz kísérnie minket, de hajthatatlan volt, emiatt pedig zsebre dugott kezekkel sétált mellettem. 

-Nem kell megköszönnöd, az apja vagy.-sandítottam rá, és próbáltam olyan halkan beszélni, hogy az előttünk sétáló kislány ne hallja meg-Szüksége van az ilyen pillatokra... szüksége van az apjára.-emlékeztettem legfőképp arra, hogy Darcy még milyen kicsi volt. 

-Tudom, és hidd el, nekem is pont akkora szükségem van rá... rátok, mint nektek rám.-mondta, majd ismét, néhány percig magunkba merültünk. Igaza volt, szükségünk van egymásra, még akkor is, ha rengeteg dolog állt az utunkban. Mert jelen pillanatban egyedül nem láttam a kiutat ezek közül a dolgok közül. 

-Elakarom mondani neki, csak még nem tudom, hogy hogyan.-csúszott ki a számon félig szándékosan, félig akaratlanul. 

-Komolyan?-torpant meg Harry és nagy szemekkel nézett rám. Bólintottam, és elmosolyodtam reakcióján. 

-Persze, joga van tudni, hogy ennyire közel vagy hozzá.-szóltam, Harry pedig felocsúdott hirtelen sokkjából, majd nagy léptekkel mellém jött. Pár méter séta után megálltunk a mi utcánk sarkánál-Szerintem az lenne a legjobb, ha itt válnának el az útjaink.-mondtam ránézve a magas férfire. Mikor vállaim felett hátranéztem Darcy-ra, láttam, ahogy kislányunk megállt és várakozóan tekintett rám-Szia Harry.-mondtam, majd készültem volna elmenni, de a férfi megállított.

-Chica!-szólított meg még mindig furcsán hangzó becenevemen, és megfogta karom, hogy felé nézzek-Köszönöm, hogy veletek tölthettem ezt a mai délutánt.-mondta hirtelen, az én szívem pedig készült elolvadni. 

-Ahogy mondtam, nem kell megköszönnöd azt, hogy a lányoddal lehetsz, mert éppen annyi jogod van hozzá, mint nekem.-pillantottam fel magas alakjára. 

-Félreértesz, én annak is nagyon örültem, hogy veled lehettem.-simította meg arcomat, majd keze hajamra tévedt, szemei pedig csodálattal fürkészték vonásaimat-Tetszik ez az új stílus.-csavarta egyik úja közé vállig érő tincsemet-Tetszik az új Ana.-mondta, valódi nevem hallatán pedig gyomrom izgatott görcsbe rándult. 

-Ugyan az maradtam, mint aki voltam.-értetlenkedtem, mire Ő csak megrázta a fejét. 

-Sokkal erősebb és bátrabb vagy, ugyanakkor látszik a szemedben a fájdalom csillogása.-szólt, hangja pedig majdnem elcsuklott-Megtörtél, Chica.

-Én...-kerestem volna a kifogásokat, de Harry nem hagyta, hogy megszólaljak. 

-De remélem azt tudod, hogy szeretlek, és ha bármiben szükséged van rám, akkor itt vagyok.-pillantott smaragdjaival az én barnáimba. Éreztem, ahogy könnyek folytak le arcomon, de a férfi minden szó nélkül letörölte őket, majd közelebb hajolva ajkait hozzáérintette az enyémekhez. A levegő a tüdőmben szorult a hirtelen tettre, és pár pillanatig vissza sem csókoltam, de mikor Harry szétnyitotta száját, és valóban megcsókolt, minden erőmmel megpróbáltam leküzdeni a kezdeti sokkot testem felett. 

Mikor Harry megérezte, hogy mozgatom az ajkaimat, erős karjait derekam köré fonta és úgy szorított magához, mintha sosem akart volna elengedni. Emiatt a kötődés miatt felvezettem kezeimet nyakába, így én ott húztam magamhoz a lehető legközelebb. Testünk összepréselődött, miközben mi reménytelenül csókoltuk egymást, hiszen a másik jelentett számunkra mindent. 

Nem akartam bevallani talán magamnak sem, de már az első találkozásunk óta ébredeztek bennem a férfi iránti gyengéd érzelmeim, de abban a pillanatban mikor az ajkaink összeértek biztosra tudtam, hogy még mindig szeretem Őt, és ez sosem fog halványulni, vagy elmúlni.