Chica (H.S) •Befejezett•

2. évad: 13. rész

Ana Herrera~

-...majd boldogan éltek, míg meg nem haltak.-olvastam fel a végszót Darcy meséskönyvéből.

Kislányom már alig pislogva nézett rám, annyira fáradt volt, ezért csak egy szeretetteljes puszit nyomtam homlokára, majd elhagytam a szobáját. Már javában elmúlt tizenegy óra, és már szinte mindenki aludt csak én nem. Darcy átjött hozzám, mert nem tudott elaludni, ezért felolvastam neki még egy történetet. Szerencsére már úgy tűnt, hogy képes volt szundítani, de nem kockáztattam, pár perc múlva még visszanéztem rá. Láttam, hogy már az igazak álmát aludta, így én is nyugodt szívvel tértem vissza a hálómba.

Megnéztem a telefonomat, így láttam, hogy volt egy nem fogadott hívásom Chris-től. Elmosolyodtam, és visszahívtam a barátom.

-Szia.-köszöntem álmosan. Ő is viszonozta kedvességem, majd beszélgetésbe elegyedtünk.

-Milyen a nagymamádéknál?-kérdezte, én pedig elhúztam a számat.

-Nagyon jó, régen éreztem magam már ilyen jól.-mondtam, hangomba pedig próbáltam annyi lelkesedést csempészni, amennyit csak lehetett. Egyáltalán nem éreztem jól magam az utóbbi időben, de ezt neki nem kellett tudnia. Meg azt sem, hogy nem a nagymamáméknál voltam, hanem Londonban üldöztem a múltam-Otthon minden rendben? 

-Igen, minden a legnagyobb rendben. Próbáltam olyan tisztaságot tartani, mint amilyet te szoktál, de lehetetlen.-nevetett fel. Én is felkuncogtam, hiszen el tudtam képzelni mekkora káosz uralkodhatott a házban. 

A dohányzóasztalhoz vándoroltam, majd leültem mögé a kanapéra. Homlokomat kezemen támasztottam meg, miközben mezítelen lábujjaimmal a fehér szőnyeg szálaival játszottam. 

-Azért remélem, mire hazaérünk mindenhol rend lesz.-célozgattam és bíztam abban, hogy Chris értette a szavaimat. 

-Persze.-vállalta a feladatot, és ahogy észleltem hangján, valami megváltozott. 

Nem akartam szólni neki, egyszerűen csak néhány szó után elbúcsúztunk és letettük a telefont. Ahogy a dohányzóasztalra csúsztattam a mobilomat, megpillantottam rajta az órát, ami azt jelezte, hogy éjfél már három perce elmúlt. Sóhajtottam egyet, majd felemeltem fejem, viszont azt nem hittem volna, hogy íriszeim egy smaragdzöld szempárba fúródnak. 

Harry az ablak mellett állt összefont kezekkel, és komor arckifejezéssel méregetett. Hallhatta a beszélgetésünket Chris-el, de nem nagyon érdekelt, tekintettel arra, hogy semmi köze sem volt hozzá. 

-Illetlenség kihallgatni mások telefonbeszélgetését.-jegyeztem meg, majd én is karba tettem kezeimet. 

-Illetlenség telefonálni miközben vendég van nálad.-vágott vissza másodpercekkel később. Megrántottam a vállam, majd minden figyelmemet neki szenteltem-Most már eldöntötted, hogy segítesz-e nekem vagy sem? Mert már igazán belevághatnánk.-mondta olyan tapló módon, hogy az állam a padlót súrolta. 

-Először tanulj meg normálisan beszélni velem, te tuskó!-emeltem fel a hangom s felpattantam a kanapéról. 

-Talán megengedhetem magamnak, azok után, hogy hallottam, ahogy azzal a pöccsel beszélgetsz és nevetgélsz!-szólt vissza hasonló hangnemben. 

-Nem, nem engedheted meg magadnak, hiszen semmi közöd sincs hozzánk!-léptem közelebb remélve, hogy megérti kiborulásom okát. 

-Hozzá valóban semmi, de hozzád annál több.-jelentette ki, mintha ez egy teljesen elfogadott dolog lett volna. Ökölbe szorítottam a kezeim és idegesen a hajamba túrtam.