Chica (H.S) •Befejezett•

18.

Ana Herrera~

Az éjszaka kellős közepén ébredtem meg. Vagy is, csak ismét kinyíltak a pilláim. Egy szemhunyásnyit sem aludtam, és emiatt még szétszórtabb lettem. A gondolataim kavarogtak, és fogalmam sem volt, hogy hogy kellene döntenem. Ezer s ezer variációt lejátszottam a fejemben, de semmi. Mindkétféle döntéshez volt egy negatív és egy pozitív dolog, amit hozzá tudtam adni. No persze, nem volt olyan könnyű az sem, hogy nem csak a magam oldalát kellett néznem, de most, hogy ott volt velem Harry is, minden nehezebbnek, de ezzel szemben könnyebbnek tűnt.

Engem átkarolva szuszogott nyakam bőrére, s ez egyfajta megnyugvást hozott, már így is túlpörgött szervezetemre. Azonban nem éreztem magam teljesen jól. Émelyegtem, és rettenetesen fájt a torkom.

Lassan, úgy hogy fel ne ébresszem, leszedtem magamról Harry karjait, és az ágy szélére húzódva letettem lábaim. Hajam arcomba hullott, árnyékom pedig a hold fénye miatt látszódott. Harryre vezettem tekintetem, aki inkább a takarót karolta át, hisz nem talált maga mellett. Haja kuszán állt feje tetején, és arca nyugodt volt.

Mély levegőt vettem, és felálltam, majd a fürdő felé lépkedtem. Kinyitottam az ajtót, s felkapcsoltam a villanyt. Megnyitottam a csapot, és megmostam arcom. Megtámaszkodtam, és felnéztem a tükörbe. Meg sem ismertem magam. Arcomról sütött a boldogság, de az aggodalom is. A csöpögő csapra néztem és számoltam a lecseppent vizet. Az agyam kikapcsolt és csak bámultam a vizet, mint valami őrült. Nem bírtam megmozdulni. Ám ahogy a hidegség bőrömet érte, mint akibe villám csapott, felkaptam a fejem, és a tükörben megláttam Harryt. Szemei alatt sötét foltok éktelenkedtek, és összefont karokkal támaszkodott az ajtófélfának.

-Nem akartalak felébreszteni, ne haragudj.-néztem szemeibe a tükrön keresztül.

-Amúgy sem tudtam aludni.-rántott vállat-Amint látom te sem.-szólt. Megfordultam, és a mosdókagylónak támaszkodtam. Lehajtottam fejem.

-Nem tudom mi lenne a helyes döntés.-vallottam be. Elrugaszkodott, majd elém sétált. Kezeit mellém helyezte, és azon tartotta magát-Ha azt választom, hogy elmondom akkor...akkor hátba is szúrhatnak vele, amit nem akarok. Vagy ami rosszabb, felhasználják ellenem. És különben sem állok készen elmondani...-elnéztem-...senkinek sem. Azt hiszem, még magam sem dolgoztam fel.-ahogy íriszeibe néztem, láttam benne az aggodalom, és a féltés csillogását-Ha...ha pedig elmennénk akkor...nincs rá garancia, hogy képesek lennénk félelemben élni. Vagy...hogy kibírnánk egymás mellett...

-Ne mond ezt.-kérte-Kibírnánk. Jó csapat vagyunk.-láttam arcmimikáján azt, hogy kétségbe van esve. Én is ezt éreztem. Nem akartam elveszíteni, de semmi utalás, vagy garancia nem volt arra, hogy képesek lennénk hosszú távon kibírni. Semmi sem biztos, addig míg át nem élted-Képes lennék megváltozni Chica. Megváltozni, érted.-hangja bizalommal, sőt, talán még szeretettel is tele volt.

-Nem pont arra gondoltam, hogy neked kellene változnod, vagy hogy miattad mennénk szét.-hunytam be pár másodpercig szemeim. Ahogy kinyitottam, viszont Harry sokkal értetlenebb, és kétségbe esettebb arca pillantott vissza rám.

-Hogy érted ezt?-rándult meg egy izom halántékánál.

-Mi van ha nem tudnám elmondani neked azt ami történt? Egy kapcsoltat alapja az őszinteség. Ezért mi van, ha besokallsz és otthagysz? Vagy ha belerokkannék ebbe a rengeteg titokba? Mit tennél? Képes lennél egy őrülttel élni? Kétlem.-fordítottam el a fejem.

-Ne csináld ezt.-hangja suttogásként hatott-Ne próbálj bennem rossz érzést kelteni.-ingatta meg fejét-Nem fogsz belerokkanni érted? Nem hagyom, hogy ez megtörténjen.-emelte meg állam. Szemeim csillogtak a könnyektől, ahogy íriszeibe pillantottam-Ne sírj Babám.-simította meg arcom.

-Miért vagy hozzám ilyen jó?-kérdeztem csendesen. Halványan elmosolyodott.

-Mert megérdemled.-súgta. Megráztam a fejem, és átkaroltam nyakát így magamhoz ölelve Őt. Éreztem, ahogy karjaiba kap, és visszaindul a szobánkba. Leoltotta a villanyt, és az ágyra fektetett. Mellém bújt, majd átkarolva engem, kezdte el simogatni hátam. Mellkasába fúrtam fejem, és közelebb fészkeltem magam hozzá. Lehunytam szemeim.

-Ezt meg kellene beszélnünk.-emeltem fel fejem.

-Nem. Pihend ki magad. Hidd el, nem fogsz ennyi sületlenséget összehordani.-adott egy puszit ajkaimra. Lehet hogy igaza volt, talán csak pihennem kellene egy kicsit. Talán attól sokkal könnyebben menne a gondolkodás...

Harry Styles~

Hátát simogattam, miközben néztem Őt. Pár perc múlva sikerült elaludnia, én pedig vigyáztam álmát.

Tudtam hogy igaza volt, de ha küzdök érte, akkor nem fog belerokkanni abba a rengeteg titokba, és emlékbe amit magával hordoz. El kellett vinnem, minél messzebb innét, különben bekövetkezhetett volna az, amitől tartottam. Hogy kikérdezik. Biztos voltam benne, hogy ezt nem csupa baráti kedvességből tették volna meg. Ha nem szólt volna egy szót sem, akkor pedig megkínozták volna. Segíteni akartam neki. Valahogy, de azt akartam, hogy ne féljen, ne rettegjen minden árnyéktól, és egy kicsit éljen.

Ha tehettem volna, úgy maradtam volna vele egész életemben. Közel volt hozzám, és éreztem, hogy velem van. Ennél többre nem is lett volna szükségem. Csak Rá, és arra, hogy mellettem legyen. Nekem ez felért volna, a lottó ötössel.

Egy utolsó puszit nyomtam hajába, majd én is lehunytam szemeimet.

Tudtam, hogy olyanra vállalkoztunk, amit nem biztos, hogy túlélhettünk, de meg kellett mentenem Őt, ettől az egész kavalkádból. Abból, amibe akaratán kívül is csöppent...

Kérlek komizz!